Úton az első szállítmány

Ezekben a percekben is éppen egy ifjúsági tábor felé robog egy adományokkal felpakolt kisbusz, amit az újbudaiak töltöttek meg az ukrán háború elől menekülők számára hasznos holmival és tartós élelmiszerrel.

A csomagok a táborban elhelyezett 50 menekült családhoz kerülnek. A főváros, annak érdekében, hogy képes legyen a háború végéig fenntartani a budapesti helyszínű, ezáltal könnyen elérhető szállásait, folyamatosan nyitja meg vidéki táborait a Magyarországon maradók számára. Együttműködve a Fővárossal, Újbuda Önkormányzata is elindította az adománygyűjtést, mely során egyetlen nap alatt 5 köbméter adomány gyűlt össze a Gazdagréti Közösségi Házban.


Újbudai gyűjtőpontok:

– Újbuda Önkormányzata (Zsombolyai utca 5.)

– B32 Galéria és Kultúrtér (Bartók Béla út 32.)

– a kerületi közösségi házak bármelyike (Albertfalvi, Gazdagréti, Kelenvölgyi, Őrmezei).


Ezekre az adományokra van most a legnagyobb szükség:

– meleg és hideg ételkonzerv

– gyümölcslé

– termosz

– tisztálkodó szerek, kézfertőtlenítő

– WC-papír, nedves törlőkendő

– babaápolási termékek, pelenka, bébiétel

– női higiéniai termékek

– alsónemű (női, férfi, gyermek)

– tiszta pléd, hálózsák

– kutya és macska eledel.

Hálásan köszönjük!

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support