A család az vajon mi? Te tudod? Ezt a kérdést járja körbe az idei ARC közérzeti kiállítás, amelynek megnyitóját és díjátadóját szeptember 13-án tartották a Bikás parkban.
– Ha Magyarországot egy nagy családként fogjuk fel, akkor ez a család gajra ment – mivel személyesen nem tudott részt venni, üzenetében így szólt az ARC megnyitójának résztvevőihez Geszti Péter, a közérzeti kiállítás egyik alapítója. – Éppen ezért tartom különösen fontosnak, hogy a szabad és kritikus véleményalkotás ezen különleges formája, a hungarikumnak is felfogható ARC él és virul, sokak jóvoltából teret ad a bátran gondolkodó, autonómiára vágyó és megszólalni is képes embereknek – tette hozzá.
A legnagyobb érdeklődésre számot tartó hazai köztéri kiállítást több mint két évtizede kreatív gondolatokat bemutató, véleményformáló eseményként tartják számon, és már ötödször kapott helyet Újbudán, a Bikás parkban. Az idei pályázatra összesen 730 mű érkezett, bemutatásukról és díjazásukról húszfős szakmai zsűri döntött.
A megnyitón beszédet mondott Karácsony Gergely főpolgármester, Barabás Richárd, Újbuda alpolgármestere, valamint dr. László Imre polgármester, aki kiemelte: az ARC a szabadságról, valamint egyre inkább a bátorságról és a felelősségvállalásról szól. Ez a kiállítás egy reflexió. Az alkotások tükröt tartanak az egész társadalomnak, ezen belül a hatalmon lévőknek, miközben gyakran használják az irónia, a szatíra, a humor eszközeit. Nem öncélúak, nem az a céljuk, hogy másokat bántsanak, gúnyoljanak vagy megalázzanak.
A család egy meghatározhatatlan alakváltozó és megfoghatatlan élettér; amellett, hogy a legnagyobb boldogságot jelentheti, hatalmas teher is lehet. Mert mi másból meríthetnénk erőt és motivációt az élethez, ha nem abból a szeretetből, jó és rossz mintákból, örömből és fájdalomtól is, amelyet ez a közösség ad – fogalmaztak a pályázat kiírásában a szervezők. (Az alkotói szabadság jegyében a felkínálton kívül más témával is lehetett pályázni.)
Az idei ARC végtelenül összetett, szerteágazó és színes, ugyanakkor sokszor súlyos problémákkal teli képet mutatott a magyar helyzetről. A sokgyerekes vagy a szétszakított családok nehézségei, a melegkérdés, a gyermekbántalmazás megjelenítése mellett találkozhattunk személyes történetekkel, kütyüző gyerekekkel és transzgenerációs traumákkal is.
A Borz-díjat, azaz a legkedélyborzolóbb pályaműnek járó elismerést Gézamalac tartalomgyártó Magyar pétermesék alkotása kapta. A harmadik helyezett Safranek Zita lett Családi örökség című művével, a másodiknak járó díjat Varga László Új arisztokrata családok című plakátja érdemelte ki. A legjobb plakátnak a Haszonélvezeti jog címűt ítélte a zsűri, amelyben Rivasz Gergő a bicskei gyermekotthon pedofilbotrányát jelenítette meg.
Újbuda különdíját Vermes Zita Kutyás park című plakátja kapta. Az alkotó – mi-után a Bikás parkban nagy kutyás közösség alakult ki – eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha a domb tetején lévő szobrok bikák helyet kutyákat ábrázolnának, és a parkot Kutyás parknak neveznék el. Újbuda ezúttal is készült saját plakáttal: Kalandok a Déli Körvasúton címmel osztotta meg véleményét a kerületet is érintő építkezésről.
A plakátokat október 13-áig tekinthetik meg az érdeklődők a Bikás parkban – ingyenesen, éjjel-nappal –, a közönségdíjas alkotásra is addig lehet még szavazni.
H. N.