A polgármester válaszol

Tanévkezdésről, menzareformról, a Szabadság-szobor felújításáról és az új jegyzőről is kérdeztük dr. László Imrét, Újbuda polgármesterét.

A nevelési év, illetve a tanév kezdete sok családnak jelent anyagi megterhelést. Mivel tudja őket segíteni az önkormányzat?
Valóban, egyes számítások szerint ez több tízezer forinttal is megterhelheti a családi költségvetést. Újbuda Önkormányzata ezért tanévkezdő csomagokat állított össze az óvodás- és az iskoláskorú gyermekeknek. A csomagba hasznos, a tevékenységükhöz szükséges dolgok kerültek, például natúrgyurma, zsírkréta, tornazsák, láthatósági mellény, fogmosó készlet, kulacs. Ez a támogatás közvetlenül a gyerekeknek szól, szeptember elején igénylés nélkül, automatikusan vehették, vehetik át a tanévkezdő csomagot. Az önkormányzat ezen felül rászoruló családoknak is támogatást nyújt: 15 ezer forintot ad nemcsak az óvodások és általános iskolások, hanem a 18. életévüket betöltött, nappali tagozaton tanuló fiatalok után is. Nyelvvizsgadíj vagy nyelvtanfolyam kifizetéséhez is igénybe vehető támogatás, hiszen a nyelvismeret a mai világban nem egyszerűen fontos, hanem elengedhetetlen. 

Úgy tűnik, nem olyan rossz kerületi iskolásnak lenni, de mivel tudja az önkormányzat segíteni a pedagógusokat, hogy megtartsa, illetve idecsábítsa őket? 
Az egyszerűség kedvéért beszéljünk az óvodákról, hiszen az iskolákkal ellentétben ezek még mindig az önkormányzathoz tartoznak. Esetükben rendeletben tudjuk meghatározni a segítség módját, míg az iskoláknál erre nincs lehetőségünk. Az óvodai pedagógusok bérét például különböző pótlékokkal egészítjük ki, így segítjük a megélhetésüket. Ezzel, illetve a hasonló intézkedésekkel azt szeretnénk elérni, hogy stabil óvodapedagógus-gárdája legyen a kerületnek. Nem beszélve arról, hogy hamarosan egy új óvoda és bölcsőde lép be a rendszerbe a Madárhegyi Gyermekligetben, ahol fantasztikus körülmények között dolgozhatnak majd a kollégák. A tanárokkal kapcsolatban már nehezebb helyzetben vagyunk, hiszen az iskolák 2013 óta a tankerülethez tartoznak. Talán emlékeznek még arra, amikor a tankerület kijelentette, hogy nincs pénze a pedagógusok többnapos osztálykirándulásért járó, jogszabályban rögzített díjazására. Azt javasolták, hogy ne háromnapos kirándulást szervezzenek, hanem háromszor egynapost, így nem kellett volna pluszdíjazást fizetnie a tankerületnek. Aki ezt a választ adta, az valószínűleg nem gondolta végig, milyen élménytől fosztja meg a gyermekeket és pedagógusokat. Újbuda Önkormányzata azonban pályázat útján mintegy hat és fél millió forintot fordított a többnapos osztálykirándulásokra, vagyis átvállalta annak az összegnek a költségét, ami jogszabály szerint a pedagógusnak nem ajándék, hanem jár.
Említette, hogy a Madárhegyi Gyermekligetben új óvoda nyílik. Ez mikorra várható?
Egészen előrehaladott stádiumban vagyunk. A műszaki átadás-átvétel folyamatban van. Amire várunk, az a bölcsőde és az óvoda berendezése, valamint a négycsoportos óvoda működési engedélyének kiadása. Természetesen az illetékes kormányhivatalnál az igényt bejelentettük. Az előzetes ellenőrzések, közegészségügyi, járványügyi, szakmai szempontból megvoltak, most kell azt a végleges ellenőrzést megtartani az illetékes szerveknek, amelynek birtokában őszintén remélem, nem lesz akadálya, hogy a működési engedély rendelkezésünkre álljon. A gazdagréti óvodában már vannak olyan gyerekek, akik át fognak költözni a Madárhegyi Gyermekliget intézményébe, ahogy a működési engedély megvan. 


Ahogy beindul az iskolai, óvodai szezon, megnövekedik a forgalom az intézmények környékén. Most is rajta lesz a gyerekeken és a zebrákon a közterületesek óvó tekintete? 
Hadd tegyem hozzá, hogy nem csupán a közterület-felügyelet, hanem a rendőrség is jelen van. Tudjuk, ha a gyerekek csoportba verődve mennek, akkor inkább egymásra figyelnek, mintsem arra, hogy mikor biztonságos lelépni a járdáról. Őszintén remélem, azzal, hogy segítjük őket a zebránál, beidegződik náluk, hogy körül kell nézni, és csak a megfelelő időben lehet átkelni. Szeretnénk őket biztonságra nevelni. 
Több helyen van már úgynevezett Kiss & Go tábla, így a szülők jogszerűen megállhatnak az autóval addig, amíg a gyerek kiszáll a kocsiból és bemegy az intézménybe. Mindig keressük az olyan megoldásokat – túl az érvényben lévő jogszabályok, utasítások, rendeletek millióin –, amelyekkel ki tudjuk elégíteni a felmerülő igényeket. A Kiss & Go táblákat is a lakossági visszajelzések alapján helyeztük ki annak idején, hogy ne legyen a közlekedés szempontjából zavart okozó helyzet.



A menzareformról milyen visszajelzések jöttek? Tavaly vezette be az önkormányzat a kerületben a kétféle választható menüt, valamint több zöldség, gyümölcs került az étlapra… 
Új alapokra helyeztük a közösségi étkeztetést. Ha valahol, akkor ezen a területen hatványozottan érvényes, hogy oda kell figyelni a felmerülő igényekre, és meg kell próbálni ezeket teljesíteni. Ugyanakkor gazdasági szempontoknak is meg kell felelni. Idén, a reform második szakaszában el tudtuk érni a szolgáltatónál, a Pannon Menzánál, hogy ne emelje meg az árait. Fontos újítás az is, hogy az idei tanévtől a kerület 19 sulijából 17-ben salátabár is lesz. A diákok választhatnak zöldséget vagy savanyúságot, gyümölcsöt vagy kompótot, öntetes salátát. Három intézményben – ezek az Őrmezei Általános Iskola, a Bárdos Lajos Általános Iskola és a József Attila Gimnázium – kísérleti jelleggel bevezetjük a svédasztalos étkezést. Továbbá a gyerekek heti két alkalommal kenyér vagy kalács, vaj vagy margarin, méz és lekvár közül is választhatnak, túl az A/B menün. Az újdonságokat a tanév kezdetétől novemberig fokozatosan léptetjük életbe.
Jelentős változás, hogy szélesebb körben adunk támogatást azoknak, akiknek a családi, anyagi körülményei ezt indokolják. Másfél-két évvel ezelőtt 27-en éltek a kedvezményes térítési díjjal, ma 630-an. Adott esetben akár fizetés nélkül is részesülhetnek a szolgáltatásból. 
Nagyon fontos és népszerű újítás a kompenzációs rendszer. Az önkormányzat évente 5,2 milliárd forintot fizet a köz­étkeztetésért, ezért nem mindegy, hogy az étel a moslékba megy-e. Ezért azt találtuk ki, hogy annak, aki időben lemondja az étkezést, 500 forintot adunk cserébe. Több mint kétezer forint egy főnek egy étkezés, így az önkormányzatnak is megéri, ha ezt nem kell kifizetnie. A megspórolt összeget pedig a közétkeztetés folyamatos fejlesztésére fordítjuk. 

Szeptembertől folytatja a szűrőbusz­programot az önkormányzat. Gazdagréten lesz az első ingyenes lehetőség, majd további helyszíneken és időpontokban vehetnek részt vizsgálatokon a kerületi lakosok.
A Szent Kristóf Szakrendelő egy évben négy alkalommal tart szűrést a saját bázisán, de a további nyolc hónapban is rendelkezésre fog állni ez a lehetőség a kerület különböző pontjain. A szűréssel kapcsolatban nekem orvosként fájdalmas, hogy amikor 2019-ben parlamenti képviselőként az egészségügyi költségvetés vezérszónoka voltam a pártom részéről, és a felkészülés részeként átnéztem a költségvetést, megdöbbenve láttam, hogy a megelőzésre alig valamivel többet szántak, mint az OEP postaköltségeire. A prevenció lényege, hogy olyan betegségek derüljenek ki – még tünetet nem adva vagy enyhe tünetek mellett –, amelyek adott esetben könnyen, minimális ráfordítással gyógyíthatók. Akár egy rosszindulatú megbetegedés is elkapható olyan stádiumban, hogy legfeljebb rossz emlék lesz az illetőnek, de nem fogja az életét fenyegetni. Tehát nekünk elemi kötelességünk, hogy az emberek egészségével ilyen szinten törődjünk. Ezzel együtt nagyon szeretném, ha mindenki tudná és érezné, hogy a saját egészségéért elsősorban ő tartozik felelősséggel, és mindenki venné a fáradságot, hogy ezzel megfelelő módon törődjön. Harminc százalék körül van az emlő-, illetve méhnyakrákszűrésre kiértesítettek megjelenési aránya. Nem élnek vele, és ez hatalmas hiba. Mi ezzel a programmal erre is fel szeretnénk hívni a lakosság figyelmét, és arra buzdítani mindenkit, hogy használja ki a lehetőséget a saját érdekében.



Milyen szűrővizsgálatok lesznek elérhetők?
A legkülönbözőbbek. A szűrőbuszok nem egy helyről fognak jönni, így más-más felszereléssel rendelkeznek. Például lesz lehetőség melanomaszűrésre, mozgásszervi megbetegedések kiszűrésére, különböző képalkotó diagnosztikai eljárásokra, ultrahangvizsgálatra, laborvizsgálatokra, amelyekkel nagyon sok minden felderíthető. Az Újbuda újságban, valamint Újbuda honlapján is elérhetők lesznek majd a szűrésekkel kapcsolatos információk.

Lépjünk ki egy kicsit a kerület határára, mert nagy port kavart az a látványterv, amely szerint a Szabadság-szobor talapzatára egy kereszt kerül. Ehhez nem sok köze van az önkormányzatnak, mert ez a Várkapitányság alá tartozó állami fejlesztés. Mégis indítottak ennek kapcsán egy szavazást. Miért?
A Szabadság-szobor, amely Budapest egyik legismertebb, fontos szimbóluma, földrajzilag a XI. kerületben áll. Nem tehetjük meg, hogy mi, akik ennek a területnek felelős vezetői vagyunk, ne nyilvánítsunk véleményt, illetve ne kérjük ki az emberek véleményét. A Szabadság-szobor nem egyházi emlékmű. Ez mindenkié, legyen akár ateista vagy bármilyen vallási felekezet tagja. Ráadásul a szobrot megalkotó Kisfaludi Strobl Zsigmond örökösei sem járulnak hozzá, hogy a műhöz ilyen módon hozzányúljanak. Nem mellesleg a Duna-part látványa az UNESCO Világörökség része, ezért sem szabad az ország egészére vonatkozó emlékművet önkényesen átalakítani. Hadd tegyem hozzá, hogy a Szabadság-szobor azoknak állít emléket, akik az életüket adták ezért az országért. Tudjuk, hogy az eredeti, több kisebb alakot is magába foglaló kompozíció hivatalos elnevezése Felszabadulási emlékmű volt, és a német hadsereget Budapestről kiverő szovjet hadsereg haditettének emlékére állították, de azóta a szoboregyüttest átalakították, így ma már a béke és a szabadság szimbólumává vált, és ez így helyes. Nem arról szól, hogy majd mi megmutatjuk Európának, a „hanyatló” Nyugatnak, hogyan kell az egyház tanításán keresztül fölemelkedni újra. Mielőtt a szavazást lezártuk, közel 7000 ember nyilvánított véleményt, 85 százalék mondott nemet a keresztre. 

Milyen gyakorlati eredménye lehet ennek?
Ennek alapján hivatalosan deklarálhatjuk, a XI. kerület tiltakozik az ellen, hogy erre az emlékműre egy kereszt kerüljön. Bár tudom, hogy a a szavazás nem reprezentatív, de ha megkérdezik tőlem, azt fogom mondani, hogy a beérkezett vélemények alapján a kerület lakossága azt szeretné, hagyják úgy a Szabadság-szobrot, ahogy van.

Az önkormányzat hivatali életében is lesz változás szeptemberben. A hónap végén nyugdíjba megy a jelenlegi jegyző. Megvan már az utódja?
Egyrészt ezen a fórumon is köszönöm azt a munkát, amit Vargáné dr. Kremzner Zsuzsanna ennek a kerületnek az érdekében aljegyzőként, majd jegyzőként végzett, rendkívül tisztességesen. Nekem nagyon jó társam volt. Másrészt hadd mondjam el, az önkormányzatiság nem azt jelenti, hogy a polgármester maradéktalanul azt csinál, amit akar. A hivatalt nem a polgármester vezeti, hanem a jegyző. A jog – nagyon okosan – így választotta ketté az önkormányzat politikai vezetését a hivataltól. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy az önkormányzatban a jegyző a törvényesség legfőbb őre. 
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az önkormányzat gazdálkodása transzparens legyen, hogy az emberek életkörülményeinek jobbítása érdekében valóban minden forint oda kerüljön, ahová való. 2019-ben Újbuda Önkormányzata is csatlakozott az Átlátszó, a K-Monitor és a Transparency International Magyarország Ez a Minimum! elnevezésű átláthatósági programjához, amely szerint a XI. kerület sokáig a legátláthatóbb önkormányzat volt, majd a 2. legjobb lett a listán. Nekem olyan jegyző kell, akivel ezt a jó helyet tartani tudjuk, aki a korrupció ellen kíméletlen harcot folytat. Ebben a kerületben az nem vetheti meg a lábát. Ennek megfelelően Tiba Zsolt kap kinevezést Újbudán október 1-jétől. Tizennyolc évig volt a főváros főjegyzője, nem párttag, párton kívüli szakember. Komoly tudású, korrupcióellenes küzdelemben jegyzett jegyzővel fog gazdagodni az önkormányzat, aki garancia nekem arra, hogy képletesen mondva, biztosítja a hátamat, hogy ne következzen be olyan esemény, ami sajnos több önkormányzatnál tetten érhető.

EZ A MINIMUM! AZ ÖNKORMÁNYZATOKBAN
A kezdeményezést elindító három szervezet a 2019-es önkormányzati ciklus közepén értékelte a legnagyobb önkormányzatok közzétételi gyakorlatát, majd cikluszáró értékelést végeztek az Ez a Minimum! szempontjai alapján:
1. Nyilvános működés
2. Közérdekű adatigénylések
3. Átlátható költségvetési gazdálkodás
4. Nyilvános szerződések, közbeszerzések
5. Önkormányzati tulajdonú vállalatok
6. Elszámoltatható döntéshozók
ezaminimum.hu

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support