Sorozatunkban Újbuda egyéni önkormányzati képviselői beszélnek munkájukról, eredményeikről, prioritásaikról, céljaikról. Ezúttal Görög András, a 11. választókerület egyéni képviselője válaszolt kérdéseinkre.
Különleges helyszínt ajánlott az interjúra, egy panelház tetejét. Miért itt találkoztunk?
Ez a hely több szempontból is sokat jelent nekem. Ebben a házban töltöttem fiatal felnőttkoromat, a szomszéd házban nőttem fel, pár utcányira látszik szülőházam, óvodám, általános iskolám, ahol aztán a pedagógusi pályafutásomat kezdtem. Mögöttem pedig, egész az Andor utcáig, az az önkormányzati körzet, ahol az itt lakók bizalmából önkormányzati képviselő lehetek.
Albertfalva a választási körzetének legnagyobb része. Mitől jó ez a kerület, ez a városrész? Miért jó itt lakni?
A körzet nagy része Albertfalva, de északon a Kondorosi út és az Andor utca közötti rész már Kelenföldhöz tartozik. Nyilván elfogult vagyok, mivel Albertfalván születtem, ezt tekintem otthonomnak, szeretek itt élni, dolgozni. Itt a családi házaktól a társasházakon át a panelépületekig minden megtalálható. Különböző emberek, különböző élethelyzetek alkotnak egy közösséget. Bárhová megyek a környéken, ismerősökkel találkozom. Bár a körzetem legnagyobb részét – legalábbis lakosságszám szerint – a panelek adják, sok zöldterülettel, parkkal, játszótérrel is rendelkezik, és itt van az ország egyik legjobb uszodája. Jó a közlekedése, tíz percen belül eljutunk a metróhoz. Az én körzetemben eddig sikerült elkerülni a túlzott beépítéseket, ami a szomszédos területeken már nagyobb probléma. A növekvő gépkocsiszám miatt viszont a parkolás itt is egyre nehezebb.
Lassan öt éve voltak utoljára önkormányzati választások. A ciklus kezdetén mit látott az első számú kihívásnak?
1998 óta vagyok képviselő, legtöbbször a közterületek állapota miatt fordultak hozzám. A ciklus elejétől nagy figyelmet fordítottunk ezek gondozására, sok új takarítógépet szereztünk be, melyek rendszeresen róják Albertfalva útjait, parkőrök kezdtek dolgozni a közterület-felügyeleten belül. 2019-ben az egyik szlogenünk az volt, hogy „Újbuda megtelt”. Az előző ciklusban elfogadott szabályozási tervek nagyfokú beépíthetőséget engedtek meg a kerület nagy részére. Hogy a túlépítést elkerüljük, tárgyalásokat kezdtünk a beruházókkal, illetve jó néhány területre változtatási tilalmat rendeltünk el. Megosztó volt a lerobbant állapotú Albertfalvi Piac eladása. Hagyományos piacként ez sosem funkcionált, 2019-re pedig az elmaradt karbantartások és felújítások miatt teljesen lerobbant épületet örököltünk, a korszerűsítésre az önkormányzatnak saját erőből nem volt forrása. A létesítmény felújítására az új tulajdonos nemrégiben beadta az építési engedély kérelmét. A beépítettség nem nő, a korábbi épület újul meg, ahol kereskedelmi és szolgáltatási jellegű üzletek fognak nyílni.
Egy önkormányzati képviselő nagyon sok területtel foglalkozik, számos feladatot igyekszik ellátni. Ám mindenkinek van valamilyen szívügye. Ön mire a legbüszkébb?
Informatikai tanácsnokként kezdeményeztem az Újbuda Applikáció fejlesztését. Ennek segítségével egyszerűen jelezhetők az önkormányzat felé a közterületeken észlelt problémák, amire igyekszünk minél hamarabb reagálni. Az Újbuda Prizma munkatársai ezen keresztül már több ezer szemétlerakással kapcsolatos gondot oldottak meg például. Mára az applikációt több mint négyezren használják. A hibabejelentés mellett hírek, információk is elérhetők rajta, valamint a megújult közétkeztetési rendszerrel kapcsolatban is lehet visszajelzést küldeni. A tisztaság megőrzése és a karbantartás mellett folyamatosan igyekszünk fejleszteni a közterületeket. A „Beton helyett zöld” programban új zöld felületek jöttek létre, több száz facsemetét és sövényt ültettek ki, több játszótér is megújult a körzetemben. Lakossági kezdeményezésre új kutyafuttatót létesítünk, korszerű utcai illemhelyet telepítünk, a közösségi költségvetés részeként pedig az egyik Sáfrány utcai park újul meg hamarosan. A Nyéki Imre Uszoda új, korszerű gépészetet kapott. A biztonságos közlekedés érdekében LED-es zebrákat alakítottunk ki a Sáfrány utcában, a Tétényi úton és a Kondorosi úton.
Közelednek az új választások. Mi az, ami a legjelentősebben változott ebben a ciklusban?
Szerintem jobb érzés kimenni a közterületekre, Újbuda tisztább lett, de mindig van hova fejlődni. Egyéni képviselői munkám mellett a Kulturális és Köznevelési Bizottság elnöke is vagyok. Megemeltük az Újbuda-pótlékot, informatikai eszközök pályázatával segítjük a közintézményekben dolgozókat. Ösztöndíjprogrammal szeretnénk támogatni a pályakezdő pedagógusokat, hogy a diploma megszerzése után munkájukat Újbudán kezdjék meg.
Ha ismét bizalmat kap a szavazóktól, mit szeretne még megvalósítani a körzetben?
Feladat mindig van. Szeretném a zöld területeket továbbra is fejleszteni. A legégetőbb gond azonban most a parkolás. Jelenleg a fővárosi rendelet szerint az Andor utcáig tart a fizetős övezet, ezért Albertfalván „pufferzóna” alakult ki, amin mindenképpen változtatni kell. Kezdeményezzük a fővárosi önkormányzatnál a jogszabály módosítását, illetve decemberben megalkottuk azt a kerületi rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy a helyi lakosok kizárólagosan használhassák a parkolókat otthonuk környékén. Az ehhez kapcsolódó forgalomtechnikai tervek elkészültek, a megvalósítás pedig néhány héten belül elkezdődik.