Elindult a munka a Saroktelken

Hatemeletes háznak indult, végül közpark, bölcsőde és háziorvosi rendelő lesz a helyiek féltve őrzött zöld oázisából. A Kökörcsin utca, Zsombolyai utca és Ulászló utca által határolt saroktelken október végén kezdtek dolgozni a munkások, december elejére pedig már sétálni is lehet a természetes hatású kertben.

– A saroktelken még az idén megépít egy közel ezer négyzetméteres közparkot Újbuda, 80 millió forintból – jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón dr. László Imre polgármester. Az előkészítés során folyamatosan egyeztettek a környéken élőkkel, így a végleges tervek minden érintett tetszését elnyerték. – Köszönet a civilek aktivitásának, továbbra is számítunk rá, hogy elmondják ötleteiket, panaszaikat – tette hozzá László Imre. Az első ütemben hangulatos pihenőparkot hoz létre az önkormányzat, a telek többi részére kizárólag közhasznú funkciókat, bölcsődét és gyermekorvosi rendelőt terveznek, pályázati források igénybevételével.

Orosz Anna, a kerület parlamenti képviselője szerint a fejlesztés a kerületet vezető koalíció és a civilek nagy sikere, és kormányzati ellenszélben kell véghez vinni. Az előző önkormányzati vezetés egészen másra szánta ezt a területet. A fákkal és növényekkel sűrűn benőtt telekre egy hatemeletes, 46 lakásos társasház építéséről szóló tervet fogadtak el, amire heves tiltakozással válaszoltak a környéken lakók. A civilek legfontosabb célja az volt, hogy ne vágják ki a dús növényzetet, és az évekig lezárt területet végre pihenőpark­ként is használhassák. Az önkormányzat egyeztetni kezdett a civilekkel, ennek mentén alakult ki az új koncepció. Az egykori védőnői szolgálati épületből háziorvosi rendelő lesz, a mellette álló romos ÁNTSZ-barakk helyére bölcsődét terveznek. Csakhogy a telek egy része állami tulajdon, és az állami vagyonkezelő szervezet már többször számon kérte az önkormányzattól, miért nem épülnek az előírt lakások. László Imre közölte, ha kell, a kilátásba helyezett több tízmillió forintos büntetést is vállalják, hogy megőrizhessék a házak közé ékelt egyedülálló zöld ökoszisztémát.

A tervező Archabit Kft. ügyvezetője, Agg Benedek elmondta, a meglévő növényzet megőrzése mellett az árnyékos részekre 2427 cserjét és évelőt ültetnek, míg a naposabb területeket biodiverz növényágyással és gyepfelülettel borítják. A kerten kényelmes, fakockával és kockakővel burkolt ösvény vezet majd végig, amelyet padok és ülőkék szegélyeznek, emellett ivókút, egyedi könyvszekrény és okospad is létesül.

A civileket egyesítő Saroktelek 2.0 Facebook-csoport képviselője, Simonyi Balázs arról beszélt, jó lenne, ha teljesen átlagos gyakorlat lenne, hogy egy jó ügy érdekében a civilek és az önkormányzat együtt keresik a megoldást. Az aktivista arra is kitért, a sokszínű lakóközösségben mindenki arccal és névvel vállalta, hogy szebbé akarja tenni a környezetét. A parképítés november 24-éig tart, a berendezési eszközöket legkésőbb december 25-éig kihelyezik

T. D.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support