Idén szeptembertől már tudományos előadásokat is hallgathat az újbudai 60+ közösség a BME-vel kötött együttműködésnek köszönhetően. Legutóbb a Villamosmérnöki és Informatikai Kar munkatársai beszéltek a robotikáról, megmutatták az egyetem tulajdonában lévő guruló humanoid robotot is. “Őt” Autó Máténak nevezték el, tud táncolni, integetni, kezet fogni. Az egyetem egy kínai gyártótól vásárolta, oktatási, kutatási célokra használják.
A gyárakban már most is összehangoltan tudnak dolgozni a szállító guruló robotok, a szerelést végző robotkarok és a gyártósor mellett pakoló vagy szortírozó humanoidok – mondták el a szakemberek. A mesterséges intelligencia pedig egyrészt segít a komplexebb feladatok megoldásában, másrészt a nagy nyelvi modelleknek köszönhetően akár szavakkal is utasíthatók a robotok. A kutatók szerint a következő évtizedekben ezek a technológiák egyre pontosabbak, megbízhatóbbak lesznek, és az emberek hétköznapjainak is részévé válhatnak.
Az egyik előadó, Kiss Ágoston – a BME-VIK-AUT tudományos segédmunkatársa–, így foglalta össze a lényeget: „A társadalmi felelősség egyértelműen magas. Szerintem a mesterséges intelligencia kapcsán szükség van szabályozásokra, szükség van kordában tartásra. A munkaerőpiacon nagyon fontos változások lesznek, de meg kell látni a jó oldalát is, hogy a nemkívánatos munkákat el tudják végezni a robotok, és az embereknek a kreatívabb, komplexebb gondolkodást igénylő munkakörökben lehet több lehetőségük. Azt szoktuk mondani, hogy nem ezek az eszközök fogják átvenni a munkát, hanem azok a szakemberek és mérnökök, akik tudják őket használni”.



