Elhunyt dr. Lehoczky Péter

Életének 71. évében váratlanul elhunyt dr. Lehoczky Péter. Az újbudai Szent Kristóf Szakrendelő volt főigazgatója 2019–2025 között állt az intézmény élén, és meghatározó szerepet vállalt Újbuda egészségügyi ellátásának fejlesztésében. Vezetése idején – szakmai elhivatottságával – több kiemelkedő, a kerület lakossága számára kulcsfontosságú projekt valósult meg: munkájának egyik jelentős mérföldköve volt a Diabétesz Központ, valamint a Gyermekegészségügyi Centrum létrehozása.

Sebészként szakvizsgázott, majd egészségügyi menedzseri diplomát szerzett, több fontos egészségügyi intézmény élén is állt. Szinte egész életét és pályafutását a járóbeteg-ellátás modernizálásának, fejlesztésének szentelte – hangsúlyozta megemlékezésében a Magyar Orvosi Kamara, ahol dr. Lehoczky Péter egy éve töltötte be a budapesti szervezet alelnöki tisztét. Tevékenységének alapgondolata az volt, hogy a járóbeteg-ellátás az egészségügy legfontosabb kapuőre a betegek számára.

Emlékét tisztelettel megőrizzük. 

A ROVATBÓL