Az idén nagykorúvá váló Dürer Kert már öt éve működik Újbudán. A hely június 27-én egy ingyenes programsorozattal ünnepelte meg ezt az évfordulót a BudaParton.
A szervezésben több kerületi kulturális és vendéglátóhely is részt vett. Volt lemezbörze, merch- és pop-up vásár, linó workshop, miközben Szögi István rézfúvós-tanár zenei foglalkozást tartott a kicsiknek és nagyoknak, aki pedig társasozásra vágyott csatlakozhatott a Balatopoly társasjáték-programhoz is. Délután első alkalommal színházi előadásra is sor került, a nagyteremben a ‘Puszták népe’ című darabot nézhették meg az érdeklődők. A látogatókat főzőverseny is várta a Duna-parton. Az esti Sztereo beszélgetéssorozat vendége pedig Diószegi Kiki volt.
A rendezvényen Bács Márton alpolgármester arról beszélt, nagy öröm számára, hogy a Dürer Kertnek Újbuda ad otthont, és hogy a kert sokszínű programjaival aktívan bekapcsolódik a kerület kulturális vérkeringésébe.



