Összesen 72 játszótér és öt különálló labdapálya található a kerületben, ezek 40 százalékát az elmúlt pár évben felújította az önkormányzat, a következő öt esztendőben a többi is sorra kerül. Idén tavasszal öt helyszínen kezdték el a munkálatokat, melyekről Erhardt Attila, zöldfelületi üzemeltetésért és fejlesztésért felelős alpolgármester adott tájékoztatást.
Milyen szempontok alapján döntik el, mi élvez prioritást?
Csináltunk az év elején egy személyes megtekintést is magában foglaló felmérést a játszóterek műszaki és esztétikai állapotáról, ez alapján rangsoroltuk őket, és döntöttük el, hogy melyeket tesszük rendbe. Nyilvánvalóan a balesetveszélyes meghibásodásokat azonnal orvosoljuk, azzal nem várjuk meg a felújítást. Nem biztos egyébként, hogy minden játszóteret játszótérként érdemes helyreállítani, lehet, hogy funkcióváltásra van szükség. A lakótelepeken jellemző, hogy ezek a terek nagyon közel vannak egymáshoz, és jobban szolgálják a lakosságot, ha az egyik valamilyen sport- vagy egyéb szabadidős rendeltetést kap. Ezt mindig az adott hely adottságai szerint döntjük el.
Milyen feltételeknek kell megfelelnie egy modern játszótérnek?
Az Európai Unióban nagyon szigorú előírások vonatkoznak a játszóterekre és -eszközökre, a gyermekek biztonságát helyezik előtérbe. Meghatározzák, hogyan kell kialakítani az eszközöket, a leesés elleni védelmet, az esési teret a sérülések elkerüléséért. Például a hinták, mászókák alá be kell tervezni az ütéscsillapító gumiburkolatot, amit egyébként igyekszünk minimálisra szorítani, mert az mégiscsak mesterséges felület. Ezt a protokollt ráadásul kötelező rendszeresen felülvizsgáltatni.
Melyek azok a játszóterek, amelyek idén elkészülnek?
Az Érem utcai játszóteret és parkot júniusban átadtuk. Az egy sűrűn lakott környék, nagy igénybevétel alatt volt, viszonylag rossz állapotban. A játszóteret a park területéből kicsit megnöveltük, és a zöldfelületre is kiterjedő teljes felújítást végeztünk. A játszótér egytől 12 éves korig szolgálja ki a gyermekeket, a park pedig kulturált közösségi térré lépett elő.
A Saru utcai Aranyhíd játszóteret is már használja a lakosság. Ez a belváros szintén sűrűn lakott része, a tér szó szerint társasházak tövében helyezkedik el. Ott is komplex rekonstrukciót hajtottunk végre, ám a megnyitás egy speciális nehézség okán elhúzódott. A csatornarendszer hibái miatt ugyanis patkányok jelentek meg, intenzív irtást kellett megrendelnünk, valamint a társasházat és a Fővárosi Csatornázási Műveket is felszólítottuk, hogy gondoskodjanak a kezelésükben lévő lyukas csövek javításáról. Ez a probléma csak akkor fog véglegesen megszűnni, ha mindkét fél elvégzi a helyreállítást.
Az Ulászló utca melletti Harangos játszótér korszerűsítése a vége felé jár. Itt a korábban épült faszerkezetek elhasználódtak, elkorhadtak, javításuk nem volt megoldható. Mivel ezek alapjában meghatározták a játszótér szerkezetét, a teljes felújítás mellett döntöttünk. A jó állapotú eszközöket megtartottuk, új hintákkal és mászókákkal egészítettük ki, és több napvitorlát is kihelyeztünk. A kivitelezést megelőzően a fákat is felülvizsgálták – volt, amit ki kellett vágni, de természetesen pótolni fogjuk. Az Érem utcai és a Harangos játszótéren is lehetővé vált az akadálymentes megközelítés, illetve vannak olyan játékok, amelyeket mozgáskorlátozottak is tudnak használni.
A Hadak útja park és játszótér közel 5000 négyzetméterének felújítása jelenti az idei legnagyobb lélegzetvételű munkát. Két játszóteret vonunk össze multifunkcionális családbarát közparkká. Tizenhét új játékot telepítünk, lesz kismotorpálya, napelemes világítás, térfigyelőkamera-rendszer. Külön kihívás, hogy a terület nagyon intenzíven fásított, kiemelt szempont a meglévő, értékes faállomány védelme.
A Csillagrét játszóteret a szomszédos lakóparkot építtető cég bővíti és újítja fel a településrendezési szerződésben foglaltak szerint. Tehát ez nem önkormányzati beruházás, de az általunk elfogadott tervek alapján készül. Madárhegyen viszonylag kevés játszótér van, ráadásul folyamatos a beköltözés az újabb házakba, egyre nagyobb az igény az infrastruktúra fejlesztésére. Úgyhogy ez is átfogó építkezés új játékokkal, bútorokkal, közvilágítással.
A klímaváltozás és az ebből adódó viszontagságok, például a tűző nap, a szárazság mennyiben jelentenek szempontot a játszóterek tervezésénél?
Arra törekszünk, hogy megőrizzük a lehető legtöbb fát, és ahova lehet, újakat ültetünk. A biztonsági előírások miatt ezt nem tehetjük meg mindenhol, például az esési terekben, de hogy ott is legyen árnyék, napvitorlákat szerelünk fel. Ezzel védjük a tűző napsütéstől a gyerekeket, a növényzetet pedig öntözőrendszerrel tartjuk fenn nagy szárazságban is.
A lakossági igényeket miként sikerül beépíteni a fejlesztésekbe?
Minden játszótérnek eltérő az adottsága, és az is, hogy mit lehet ott megvalósítani. Sokszor van igény ivókútra, amit például az Érem utcában visszaállítottunk, mert volt régen is, csak nem üzemelt. A piknikasztalok is gyakori ötletek, hogy kisebb gyermekrendezvényeket meg tudjanak tartani. Az illemhelyek kapcsán megoszlanak a vélemények. Igyekszünk minden évben automata WC-ket telepíteni, de nem feltétlenül játszótérre, hogy illetéktelenek ne járjanak oda be.
Egyébként zárják a játszótereket?
Napnyugtakor zárjuk, reggel nyitjuk – vannak olyan visszajelzések, hogy ez nem mindig történik meg időben, de a gazdasági racionalitás mentén nem tudunk 72 embert fizetni, hogy ugyanabban az időpontban mindenhol ott legyenek, szóval ennek van egy átfutása. Keressük erre is a megoldást, néhány játszóteret már felszereltek távműködtetésre alkalmas zárral, és valószínűleg jövőre üzembe helyezzük ezeket.
Urbanisztikai oldalról milyen szerepük van a játszótereknek?
A játszóterek közösségi terek, melyeket a gyerekek használnak, de nemcsak nekik szól, hanem a szülőknek, felnőtteknek is, akik ott találkoznak. Igyekszünk a környező parkokat is rendbe tenni, hogy az idősebbek leülhessenek beszélgetni. Azt gondolom, ha magas színvonalon újítjuk fel a játszótereket, az a környezetnek is ad egyfajta emelkedést, ami hozzájárul az emberek jó közérzetéhez.
Az önkormányzat melyik cége kezeli, tartja karban a játszótereket, és ha valami meghibásodik, hogyan lehet bejelenteni?
A meghibásodást az Újbuda-applikáción keresztül a legcélszerűbb bejelenteni, illetve minden játszótér bejáratánál ki van írva egy telefonszám, ahol szintén lehet jelezni a problémát. A játszóterek üzemeltetését, karbantartását külső partner látja el, de ennek az átalakításán épp dolgozunk. Az a terv, hogy jövőre parkgondnokokat vegyünk fel, akik körzetesítve látják el több játszótér üzemeltetését, takarítását. Erről azonban még nincs végleges döntés, a következő hetekben tárgyalják az önkormányzati bizottságok a témát.
Azoknál a játszótereknél, ahol még zajlik a felújítás, kell-e forgalmirend-változással vagy egyéb kellemetlenséggel számolniuk a lakóknak?
A sűrűn lakott területeken csak a parkolókban van hely a munkagépek, anyagok tárolására, így előfordul, hogy lezárnak egy-egy szakaszt. Az anyagszállításnak, az építkezésnek is van zavaró része, zajjal, porral jár. Szerencsére azonban ezek néhány hét alatt lezajló beruházások, tehát nem okoznak tartós problémát.
Tudható már, hogy milyen ütemezés szerint, mely játszótereket újítják meg a továbbiakban?
A játszóterek korszerűsítése folyamatos, lesz olyan, amit még az ősszel meg tudunk csinálni, lesz olyan, aminek az előkészítését, közbeszerzését tudjuk lezárni ősszel, és jövő márciusban kezdjük a munkálatokat. Konkrét címeket még nem tudok mondani, mert nincs 100 százalékban végleges lista.








