Két előadás erejéig vendégszerepelt a B32-ben a kecskeméti színház Marimama című előadása. Járai Máté személyes hangvételű monodrámáját az újbudai kultúrtérben próbálhatták, ezért hozták el ide is. A művész 2019 óta szeretett volna önálló estet csinálni arról, mit jelent számára Törőcsik Mari fogadott unokájának lenni (Járai Máté édesanyja Törőcsik Mari férjének, Maár Gyulának az első házasságából született – a szerk.). Hat évet kellett várnia, de azt mondja, nem is baj, hiszen már érettebb alakítást tud nyújtani.
A produkció nem csak a névadójáról szól, a színész egyszerre van jelen a színpadon a saját karakterében és felmenőinek szerepében. A színházhoz való viszonyáról és felnövéséről beszél. Arról, hogy jut el egy fiú, aki rendkívül jól tudja utánozni a fogadott nagymamáját – az ő meselemezein tanult meg beszélni – oda, hogy elismert színészként telt házas előadásokban játszik. A darabot 2025. december 5-én mutatták be Cseke Péter rendezésében a Ruszt József Stúdiószínházban.



