Már telt ház van a Galvani úti központban

Esténként rendre megtelik a Máltai Szeretetszolgálat Dél-budai Szociális Központja. A komplex ellátást nyújtó intézmény nem egyszerű hajléktalanszálló: éjjeli menedékhely, nappali melegedő, diszpécserközpont és utcai szolgálat áll rendelkezésre, de hivatalos, orvosi és lakhatási ügyek intézésében is segítik a fedél nélkül élőket.

A máltaiak szociális központja 2023 decembere óta működik a Galvani út 44/A alatt – azóta fokozatosan települt ide az összes tevékenység –, modern kialakításával és széles körű szolgáltatásaival egész Dél-Budát képes ellátni. Az éjjeli menedékhely 59, a melegedő 80 férőhelyes, ami krízisidőszakban 15 hellyel bővíthető, de ügyfelet itt sosem utasítanak el: ha már a póthelyek is elkeltek, ideiglenes szállót nyitnak máshol. A nappali melegedő reggel 8-tól este 18-ig fogad hajléktalanokat a hét minden napján, az éjjeli menedékhely pedig 18 órától reggel 8-ig szállásolja el őket. Ez nem jelenti azt, hogy 24 órán keresztül bent lehet tartózkodni: a takarítási, fenntartási munkálatok miatt néhány órát mindenképp az intézményen kívül kell tölteni.
– Magyarországon viszonylag könnyű a perifériára sodródni, és ha ez megtörtént, a talajvesztett állapotban gyorsan olyan negatív spirálban találja magát az ember, ahonnan segítség nélkül nincs kiút. Ezért kötöttünk szerződést a szeretetszolgálattal – mondta el a helyszínen Bács Márton szociális ügyekért felelős alpolgármester. Kitért az intézmény rendkívüli tisztaságára is, valamint a zárható szekrényekre, amelyekben az ügyfelek holmijai biztonságban lehetnek. – Ennek különös jelentősége van, hiszen köztudott, hogy az utcán élők nagy része a lopás veszélye miatt utasítja el a szállón alvást – tette hozzá Árdánházi András intézményvezető.
Ha valaki piszkos ruhában érkezik, és nincs váltása, mindent kimoshat a szálló mosógépében, majd lezuhanyozhat, végül a gépi szárításnak köszönhetően azonnal fel tud öltözni. Az akadálymentes földszinti részen kerekesszékes emberek számára kialakított fürdő is van. A Galvani úti központ előnye az is, hogy az éjjeli menedékhelyet igénybe vevők mindig ugyanazt az ágyat, illetve szekrényt használhatják egészen addig, amíg megszakítás nélkül visszatérnek a szállásra. Az ügyfél kulcs helyett mágneskártyát kap, ez a neki kijelölt háromágyas szobát nyitja, így a személyes terét is biztonságban tudhatja. A duplán fóliázott matracok és az állandó fertőtlenítés minimálisra csökkentik az élősködő rovarok és betegségek megjelenését.
A vezető szerint a jó körülmények miatt kifejezetten szeretnek itt lenni az emberek, vannak, akik nem is akarnak átkerülni magasabb szintű szállásra. Ez a központ ugyanis nem csupán fedelet ad a fejük fölé: az esetkezelés során a szociális munkások személyre szóló gondozási tervet készítenek, amely kikerülési célt is meghatároz. Mivel a menedékhelyen hosszú ideig nem javasolt a tartózkodás, az ellátórendszer igyekszik olyan tartósabb lakhatási lehetőségek felé terelni a hajléktalanokat, mint az átmeneti szálló, a munkásszálló, a piaci alapon kiadott albérlet vagy az úgynevezett kiléptető lakás.
A szociális munkások csapata a személyes ügyek terén is segíti az érintettek előrelépését, legyen az tb- vagy nyugdíjügyintézés, leszázalékolás, munkakeresés, orvoshoz jutás vagy a stabil lakhatás. A szállóra nemcsak besétálni lehet, a négy utcai gondozó két autóval járja Újbudát – 190 főt segítenek rendszeresen, évente pedig mintegy 400 fő közterületen élő emberrel lépnek kapcsolatba –, és be is szállítják azokat, akik veszélyben vannak és nyitottak erre. A szeretetszolgálat diszpécser telefonszámán bárki 24 órában bejelenthet bajba jutott hajléktalan személyt, hogy a krízisautó azonnal indulhasson a helyszínre.

Török Dániel

A ROVATBÓL