Az ARC kiállítás évről évre Budapest leglátogatottabb szabadtéri kulturális eseménye, rendre százezrek nézik meg az óriásplakát-formátumban készült alkotásokat. Többségük képes publicisztika, határozott vélemény fénykép, grafika segítségével. Kritikus és szabadszájú. Nem véletlen, hogy az idén 25. alkalommal megrendezett bemutatót máshonnan már száműzték, így hatodik éve Újbuda Önkormányzata támogatja megrendezését: a Bikás park ad méltó otthont – ha úgy tetszik, menedéket – ennek a hatalommal, a begyöpösödött világgal feleselő, izgalmas, és biztos, hogy vitára ingerlő kiállításnak.
Ahogy fél tucat esztendeje mindig, idén is Bakos Gáborral, az ARC egyik megalapítójával és szervezőjével együtt néztük meg a műveket, és beszélgettünk róluk. Egy átlagos hétköznap délelőtt, amikor a Bikás parkban sok százan nevettek, bosszankodtak, örültek, élvezték a gondolatok sziporkázását. Lapunkban a közös gyorselemzések összefoglalóját adjuk közre, a teljes beszélgetés az ÚjbudaTV-n és a youtube.com/ujbuda csatornán nézhető meg. Ide csak néhány kép fért el, de október 12-éig érdemes a többit is megnézni a helyszínen.
Horváth Krisztián: Tudta
Borz díj
Minden alkalommal akad pár alkotás, amely az elmúlt években oly elterjedt, közpénzből uszító kormánypárti propagandaplakátokat parodizálja. Nem tudtam felnevetni, amikor ezt megláttam, még azon is elgondolkoztam, nem kegyeletsértő-e. Miközben persze értem, hogy József Attilát egy vonat gázolta halálra, és hogy Lázár János minisztersége alatt a vonatok igen megbízhatatlanul közlekednek. De Bakos Gábor szerint nem véletlen, hogy ez lett a Borz díjas, azaz a legkedélyborzolóbb. Aztán abban maradunk, kétségtelenül a kormányzati plakátokon gúnyolódik, ugyanakkor olyan dolgokat kapcsol össze – a költő tragédiája és a mai magyar vasút megbízhatatlansága –, amelyeknek az égvilágon semmi közük egymáshoz. Én végül az alkotás mentségére annyit tudok felhozni, hogy elmélkedésre késztet, akad benne egy csavar. Szükséges hozzá legalább azt tudni, mi történt József Attilával – miközben több apró érdekes elemet is tartalmaz, például a korona tetején egy narancs virít.
Borsodi Péter: Az Úr 2025. Esztendejében
Ez a kép nekem felér egy doktori disszertációval. Egy egyszerű, valóban plakátszerű alkotással foglalja össze a mai közéletről alkotott véleményeket. Szegény István király, akit államalapítóként tisztelünk, valami olyasmit gondolhat, hogy Úristen, mibe keveredtem? Mibe kevertem itt ezeket az embereket? Bakos hozzáteszi, esetleg az fut át az uralkodó fején, hogy hol és hogyan hivatkoznak most rám. Nem mintha István felelős lenne az utódjaiért, de értjük, mitől a kétségbeesése. A hatást talán azzal éri el a szerző, hogy nagyon egyszerű, de látványos grafikai elemeket használ. Plakátszerű egybefüggő, színes foltokat fest, a figurát – hiába takarja az arcát – rögtön felismerjük. Mögötte a felkelő Nap. Szöveg nélkül is minden érthető. („Felkelt a Napunk, István a mi urunk” – az István, a királyban elhangzó ének rögtön ott cseng a fülünkben.)
Mátéfy Lili: Az első szabálysértésem
Újbuda különdíja és a Civilizáció Civil díja
Nyilvánvalóan ez a kép is a Büszkeség napi sok százezres felvonulást idézi vissza. A kedvesen, győztesen mosolygó szelíd idős hölgy szivárványszínű hajpántja félreérthetetlenné teszi ezt. És emlékszünk, a hatalom azzal is próbálta megakadályozni a rendezvényt, hogy megfenyegette a résztvevőket, eljárást indít ellenük. (Ez később azért elmaradt.) A hölgyet ezért rabosítják, amit ő láthatóan büszkén vállal. Az „első szabálysértés” világossá teszi, hogy amúgy törvénytisztelő, szabálykövető polgárral van dolgunk, nem egy huligánnal, kukaborogató rendbontóval, hanem olyanvalakivel, aki talán még piros lámpánál sem ment át soha. Az arcán az is tükröződik, hogy büszke arra, amit tett, mondhatni, a polgári, a civil ellenállás jelképe.
Zombori Kata–Tóth István Gergely: Névtábla
Ez az alkotás már csak azért is kedves nekünk, mert két újbudás kollégánk készítette. Talán a legnagyobb erénye a képi sűrítés és a sokféle mondanivaló, arról nem beszélve, hogy böngészni is érdemes a feliratokat rajta. Egy budapesti bérház névtáblája, ahol jönnek-mennek az emberek. Ha metaforaként értelmezzük – és mi mást tehetnénk –, akkor valami olyasmit mesél el, hogy nyilván sokan elköltöztek, elmentek a „házból”, Budapestről, de jöttek helyettük újak. Sokszor olyanok, akikről azt gyaníthatjuk, hogy egészen más kultúrából érkeztek. Mégis jól megvannak itt egymással, egy színes, élhető nagyvárosban természetes, hogy sokféle népeknek kell együtt élniük. A közösség ettől lesz erős. Lehet a bevándorlók ellen uszítani – a politikai propaganda jelei ott vannak ezen a plakáton is –, de ettől még így élünk: együtt. A kép egy átlagos, nem túl puccos budapesti lakóházat idéz, a maga kopott és átragasztgatott névtábláival. Nem egy rózsadombi kastély vagy egy lakópark képe ez, hanem az átlagos népek otthona. Baloldalt fent a megjelenő cégnevek pedig kedves fricskát adnak arról, miként alakult át Budapest kiskereskedelme az elmúlt években, miként vált a „kínai bolt” az ellátás, a mindennapi átlagos beszerzés színterévé is. Remek képi megoldás, ötletes alkotás, becsületes mondanivaló. Igazi ARC-plakát.
Csoknya Boglárka: Otthon, édes otthon
Ezt aztán igazán nem kell túlmagyarázni. Azt a hétköznapi felismerést rögzíti egy remek alkotásban, hogy abból az összegből, amiből negyedszázada még egy kastélyt vehettél volna, ma jó, ha egy lakótelepi panelban kapsz lakást. (Lehet, hogy mire ezek a sorok megjelennek, már 70 millió fölé ugrik ez az ár.) Mondhatjuk persze, hogy jó, jó, de mennyi volt az infláció. Mennyit ért akkor az a 70 millió, és mennyit ér ma, miként nőttek a jövedelmeink is. Ez egy közgazdasági fejtegetésben jogos felvetés lenne, de itt egy hétköznapi vélemény hangzik el. Milyen messze kerül mára sokaktól egy lakótelepi lakás megvétele is, majdnem annyira elérhetetlen, mint egykor a kastély volt.
Budai József: Transzformáció
Sokan emlékeznek az eredeti képre (ide tesszük azért), de akik nem, azok is el tudják képzelni. Az ’56-os házfalfestést alakította át a szerző. A Ruszkik haza felszólításból ruszkik háza lett egy A-ra helyezett vesszővel, a домой-t (haza) átfirkálva látjuk. Képben elmesélve, hogy az oroszellenesség miként fordul át a politikában orosz-, de talán helyesebb azt mondani, hogy Putyin-barátsággá. A múlt csak annyit ér, hogy átfessük, meghamisítsuk, és már kész is az új mondanivaló. Fájdalmas látlelet, ügyesen kihasználva azt, hogy ez és a néhány ehhez hasonló ’56-os kép mennyire beégett a retinánkba. (Ráadásul az eredetiben a felirat körül egy levert vörös csillag körvonalai láthatók.)
Szalay Tamás Lajos: Az igazi Szuverenitásvédelmi Hivatal
Ismét egy alapos politikai publicisztikával felérő mű. Egy határozott vélemény, amelyik egy eredeti, a maga műfajában szintén remek riportkép felhasználásával készült. Csak annyit kell hozzá tudnunk, hogy Magyarországon működik egy szuverenitásvédelminek nevezett hivatal, amely listázza, és esetleg próbálja majd ellehetetleníteni az uralkodó párt ellenfeleit (vagy akiket annak tart). A szuverenitáshoz mindennek kevés a köze. Miközben Ukrajna a szomszédban élet-halál harcot vív, valóban a szuverenitásáért, a nemzeti önállóságáért. E harc egyik legfontosabb megjelenítője Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Már megszoktuk, hogy mint a megtámadott ország első embere nem öltönyben, nyakkendőben jár, hanem a katonai uniformisra hasonlító ruhában, trikóban. Mégis a kép feszültségét jelentős részben az adja, hogy a klasszikus bútorok, a valódi elnöki irodai rekvizitumok között egy tulajdonképpen oda nem illő ruházatú ember ül. Aki viszont nem is öltözhetne másként, ha jobban belegondolunk, vagyis pontosan tudjuk, miért e viselet, mit jelent és mit jelképez. Bennem még az is felötlött, hogy a II. világháborús győzelemhez oroszlánrészben hozzájáruló Winston Churchillről is akadnak egyenruhás képek, és Zelenszkij bátorságával, kiállásával valóban korunk Churchillje. Könnyen lehet, ez a szerzőnek nem jutott eszébe, ám egy alkotás sikerének egyik titka az, hogy egész gondolatsorokat képes megindítani nézőiben, jó alkalmat teremtve ahhoz, hogy beszélgessünk a műről, és talán meg is jegyezzük. Szalay Tamás Lajos remek képeire már tavaly felfigyeltem itt. Reméljük, jövőre is előrukkol valami izgalmassal.
Gézamalac: Hol van Viktor?
Első díj és Budapest különdíja
Az a ritka helyzet állt elő, hogy a zsűri döntésével tökéletesen egyetértek. Valóban, ez a kép a sok remek és emlékezetes között a legtalálóbb.
A sok százezres budapesti tüntetés nem véletlenül ihletett meg itt is sokakat, hiszen az elmúlt évek egyik igen fontos, emlékezetes politikai pillanata volt. Valami olyasmit sikerül vele felidézni, amit a hatalomnak, bár próbálta, nem sikerült elrontania. Egy méltó, szép, vidám és ráadásul igen tömeges felvonulás. Említésre méltó történet. A Gézamalac művésznevű alkotó és mémgyáros a gyerekeknek szóló népszerű rejtvénykönyvsorozat, a Where’s Wally illusztrációinak világát idézi fel egy olyan képen, amit sokáig lehet böngészni. A felvonulók közül rengeteg szereplő megismerhető, Karácsony Gergely éppen úgy, mint Lázár János vagy Magyar Péter. Szájer Józsefet szintén fel lehet ismerni, az űrlények által elrabolt és a tömeg felett kerékpározó Pataky Attila is feltűnik, ott van Dobrev Klára, de még maga Gézamalac is. És a felirat is arra ösztönöz, hogy keresgéljünk. Tessék jól megnézni, hol van Viktor. Érdekes figyelni a plakát nézőit, amit lelkesen találgatnak és mutogatnak, szerintük ki kicsoda.
Az alkotás azt a sokak által látott, lefényképezett, a közösségi médiában milliószámra megosztott jelenetet idézi fel, amikor a tüntetők százezrei elözönlötték az Erzsébet hidat, és látszott, milyen rengetegen vannak. Valószínűleg 2025-ből ez a kép marad meg emlékeinkben legtöbbünknek. Igazi popkulturális ikon vált belőle.
Azt csak utólag vettem észre, hogy ezen a képen éppen fordítva vonul a két part között a nép. A valóságban Pestről ment át a menet Újbudára, itt ellenkező az irány. Nem hinném, hogy Gézamalacot az emlékezete csalta volna meg, éppen azért, mert lehet, nemcsak a tömegben vonult ő is, hanem mert annyiszor láthatta a fotót is erről. Ráadásul az emlékezetes képek a Gellért-hegy madártávlatából készültek, a pesti partról nem is lehetne ilyen szögből elkészíteni azokat. Mégis, miért lehet így? Az én megfejtésem egyelőre annyi, hogy a Gellért-hegy sziluettje sokkal jellegzetesebb budapesti hangulatot ad a képnek, az egész jelenet fölé magasodó Szabadság-szobor szimbóluma pedig megerősíti a mondanivalót, a felvonulók szabadságvágyát.
Önöknek mi a megfejtése?
Dési János
