Gyógyvízzel működő japán robot és Lőrinc, a tizenegyedik kerületi tizenegy éves kisfiú, no meg a kihívás, hogy csodás hellyé tegyék a világot és persze a kerületet. Ezt a történetet meséli el a tősgyökeres újbudai gyermekkönyvíró és -illusztrátor, Gévai Csilla 11:11 című ifjúsági regényében, amely Újbudán játszódik, és a kerületi önkormányzat támogatásával született meg a Hét Csengő Kiadó jóvoltából. A könyvet lefordították japán nyelvre, szerzőjét pedig meghívták a 2025-ös Oszakai Világkiállítás női pavilonjába.
Alapvetően gyerekkönyveket írsz, de ifjúsági regényeid is vannak. Ezek a történetek csak a fiatal korosztálynak íródtak vagy felnőtteknek is? Van bennük üzenet nekik is?
Szerintem a gyerekkönyvek szólhatnak felnőtteknek is, mert mindig vannak ilyen szereplőik, emellett a gyerekek igénylik, hogy egy felnőtt felolvasson nekik. Több könyvemről bebizonyosodott, hogy apukák is olvassák. Sokszor kapom tőlük a visszajelzést, örülnek, hogy végre valami olyasmit olvashatnak a gyereknek, ami őket is érdekli. Azt gondolom, a történeteimben mind a gyerekek, mind a felnőttek találhatnak olyan információt, ami számukra hasznos és érdekes lehet, beépíthető a saját életükbe.
Általában milyen témák foglalkoztatnak?
Hiszek abban, hogy a tudást érdemes kiterjeszteni az érzelmi intelligencia fejlesztésére. Olyan könyveket írok, amelyek egyszerre több szálon futnak. A 11:11 című regény története során például a gyerekek legalább öt múzeumba kalauzolják el az olvasót. Minden ember magából indul ki, és én tanító jellegű ember vagyok, szeretem átadni a tudást minden szinten. Ezért van az, hogy ez a könyv, amellett, hogy helytörténeti érdekességekkel van tele, érzelmi intelligenciára és a vizek szeretetére is nevel.
Hogyan érdemes a gyerekekhez szólni, miként lehet őket megszólítani és bevonni?
Én már gyerekként is utáltam unatkozni. Az biztos, hogy bármi a téma, nem lehet unalmas, és persze fontos, hogy legyen benne humor. Számomra ez utóbbi szinte összeragasztja a gondolatokat, ez teszi gördülékennyé a szöveget, ettől válik „Gévai Csillás-sá” egy könyv.
A 11-es szám számodra is különleges jelentést hordoz?
Abszolút, hiszen mindig kiváltságnak éreztem, hogy az irányítószámunk 1111, ráadásul a Budafoki út 11.-ben laktam. Nem tudom, gyerekkoromban a kerület építészete volt-e rám a legnagyobb hatással, de abban biztos vagyok, hogy a Műszaki Egyetem kertje maradandó élményt jelentett. Az Egry József úti Általános Iskolába jártam, és naponta át kellett vonulnunk a Műegyetem kertjén, ami tele volt lenyűgöző növényritkaságokkal, megfogott a 19. századvégi csodálatos hangulata, ahogy a Duna-part és a Gellért-hegy vadgesztenyefái is. Újbuda számomra tele van izgalommal, patinával. Sok helyen fordultam meg már a világban, de mindig tudtam, hogy én ide tartozom, ide vagyok bekötve.
Ezt az újbudai hangulatot, illetve a sok tudást szeretted volna átadni a fiatalabb generációnak?
A célom az volt, hogy az 1980-as, ’90-es évek hangulata visszatükröződjön a könyvben, bár nem retró regényről beszélünk. Most játszódik, de annak a kornak a hangulatában. Nekem meghatározó élmény volt a gyógyvizek közelsége is. Ott laktunk a Gellért Hotel mellett, mindig mentünk a Gellértbe, és már akkor is valamilyen különös vonzódást éreztem a gyógyvizek iránt. A víz mint lételem hihetetlenül fontos, főleg a 21. században. Úgy vélem, már kicsiként tudatosítani kell a gyermekekben, hogy aranytömböket nem fogunk tudni megenni vagy meginni, de a vizet mindig is használni fogjuk, mert lételemünk. A víz, főleg a gyógyító víz ajándék, igazi luxus. A XI. kerület pedig tele van gyógyvízzel, fontosnak tartottam ezt a szálat belefűzni a történetbe.
Mesélj a könyvről, a főhősről és a titokról, ami a történetet övezi…
Ez egy gyerek science fiction, egy izgalmas történet, ami a barátságról, a gyógyvizek erejéről és a XI. kerület helyszíneiről szól. Úgy kezdődött, hogy észrevettem, ha valaki 2011. 11. 11-én születik, akkor 2022-ben lesz 11 éves, és ekkor írtam a regényt. Feltűnt, hogy ez így számsorban, számmisztikailag korrekt. Lőrinc, a történet főszereplője 2022-ben 11 éves: 2011. 11. 11-én született a Szent Imre Kórházban, a XI. kerületben, a Budafoki út 11. szám alatt lakik. Tizenegyedik születésnapján nem kér egyebet, csak hogy hadd mehessen fel a házuk padlására. Ugyanis a dédnagyapja postás volt, és korábban ő lakott ebben a házban a Budafoki úton. Lőrinc tudta, hogy dédpapája egyszer egy csomagot nem tudott kézbesíteni, amiről nem is tudta, hogy Neumann Jánosnak volt címezve. Mindig erről mesélt Lőrincnek, hiszen fontos csomag volt, Japánból küldték, ám végül a padláson ragadt. Aztán mire véget ért a háború, azt hitték, a csomagnak lába kélt, pedig csak nem nézték meg tüzetesen a padláson, ahol Lőrinc végül megtalálta. Ez is egy misztikus vonal a családi legendáriumban. Ez persze mind a szülők tudta nélkül, titokban történik, ahogy a történetben is rengeteg rejtély bújik meg. Főhősünk a dobozban vízalapú japán robotot talál, amire furcsa mód az van rá írva, hogy „tölts belém gyógyvizet”. A gép ugyanis vízzel működik, ráadásul személyisége is van, és egy küldetéssel jött hozzánk. De többet nem árulok el.
Miért éppen japán vonalat csempésztél a történetbe? Van ennek valami mögöttes tartalma?
Nagyon nagyra tartom a japán kultúrát. Egyrészt a mélysége, másrészt a minimalizmusa és hosszú-hosszú hagyománytartása miatt. Emoto Masaru japán kutató híres kísérlete szerint, ha egy vízzel teli pohárra ráírod, hogy háború, a másikra pedig, hogy béke, akkor a víz szerkezete a pohárra írt üzenet rezgése által elkezd máshogy viselkedni. A kutató nem mást állít, mint hogy a víz érzelmi kommunikációra képes, át tudja venni az üzenet rezgését, negatív és pozitív energiákat hordozni. Mi, emberek 70 százalékban vízből állunk, sokkal nagyobb szerepe van az életünkben, mint gondolnánk. Innen jött az ötlet, hogy ezt a számomra nagyon szép és elfogadható gondolatmenetet továbbvigyem, és ezt a szemléletet a békével kapcsolatban, a vizek fontosságával kapcsolatban továbbadjam a gyerekeknek.
Ez egy ízig-vérig újbudai könyv. Milyen szerepet vállalt az önkormányzat a létrejöttében?
Amikor rájöttem, hogy teljes mértékben XI. kerületi könyvet írok, megkerestem Újbuda Önkormányzatát, és végül támogattak abban, hogy ez megjelenhessen a Hét Csengő Kiadó gondozásában. A kerületi iskolák és könyvtárak is kaptak a regényből. Én szeretném, hogy az a sok gyerek, aki ugyanezeken a helyszíneken éli a mindennapjait, tudja ezeknek a múltját, háttértörténetét.
Meghívást kaptál a 2025-ös Oszakai Világkiállítás női pavilonjába. Hogyan jött a felkérés?
Mivel a történetben alapvető volt a japán vonal, jó ötletnek tartottam, hogy keressek egy fordítót, majd egy japán kiadót is. Felvettem a kapcsolatot a Kiotói Magyar Intézet igazgatónőjével, aki miután tudomást szerzett róla, hogy létezik egy japánra lefordított magyar gyerekkönyv, ráadásul japán kötődéssel, összekapcsolt a világkiállítás szervezőivel. Idén ugyanis a magyar–japán gyerekirodalmi kapcsolatok kerültek a középpontba. Pár nap után kiderült az is, hogy ez nem online beszélgetés lesz, hanem meghívást kaptam a világkiállításra. Nekem már eleve tetszett az, hogy van egy női pavilon, ahogy legyen férfi pavilon is. Ott először egy előadás hangzott el, majd három kortárs gyerekkönyvíróval beszélgettek, a fő vendég pedig Marék Veronika volt. Van bennünk közös vonal, mert én is írok és rajzolok, mint ő, és vannak még egyéb pontok az életünkben, amelyek hasonlóságokat mutatnak közöttünk.
Írás közben nálad hogyan rajzolódik ki a történet? Először megjelenik vizuálisan a karakter, majd utána formálod rá a jellemet és a cselekményt, vagy fordítva? Vagy ez inkább témától függ?
Nekem ez az egész egyben formálódik meg, úgy fejlődik ki, mint egy folyó. Sokszor csodával vegyes tisztelettel néztem azokra az írókra, akik először mindent megterveznek, azután pedig megalkotják egymásra építve a fejezeteket. Számomra az okoz boldogságot az írásban, hogy a szereplőkkel együtt alkotom meg a történetet, fejezetről fejezetre haladva, mint egy 3D-s játékban. Na, most mit csináljunk? – kérdezem meg lépésről lépésre a szereplőimet. Persze néha előfordul elakadás, napokig nem tudok továbblépni, de aztán jön egy ihlet, és egy idő után csak kirajzolódik a történet íve.
Titkok, felfedeznivalók és persze a misztikus 11:11. Mennyire hiszel a véletlenekben, vagy abban, hogy az események nem pusztán véletlenül történnek meg úgy, ahogy? Ezt a gondolkodásmódot mennyire szövöd bele a történeteidbe?
Ha elolvasod, amit írtam, akkor a választ ott találod a sorok között. Én nagyon-nagyon hiszek egy fantasztikus felső intelligenciában, aminek mi a tükröződései, megjelenítési formái vagyunk. Abban hiszek, hogy nekünk tanítani kell egymást a békére, a békés együttélésre a Földön. Ez az edukáció hihetetlenül fontos a bolygónk megvédése, megóvása érdekében. Minél hamarabb sajátítják el ezt a tudást a fiatalok, annál inkább kibontakoztathatják életükben.
Huszák Nina
