Csakazértis kereszt

Elkészült a Szabadság-szobor talapzatán a kereszt. Amit az állványzat takarásában csak sejteni lehetett, hogy minden tiltakozás ellenére a kormány végigvitte a tervét, már leplezetlenül látszik.

Arról korábban beszámoltunk, hogy az átalakítás ellen megszólalt többek között a főpolgármester, a város főépítésze, az alkotó jogörökösei, Újbuda polgármestere és a XI. kerületi önkormányzat szavazásán közel 7000 válaszadó 85%-a mondta, hogy ne legyen kereszt a Szabadság-szobor talapzatán. László Imre akkor úgy fogalmazott, hogy „a szabadság emlékmű valamennyi magyaré, nem lehet kirekesztő, nem lehet olyan szimbólum rajta, ami megváltoztatja eredeti jelentését.”

A Szabadság-szobrot egyébként 1947-ben készítette Kisfaludi Strobl Zsigmond, egy kompozíció részeként. Ez volt a Felszabadulási emlékmű, a németeket Budapestről kiverő szovjet hadsereg tettének emlékére. A Szabadság-szobor előterében álló szovjet katonát a rendszerváltás után távolították el, és azóta a szabadság egy általánosabb fogalmát szimbolizálva magasodott a város fölé.

A mostani változtatást a Citadella felújításának részeként végezte el a Várkapitányság.

A ROVATBÓL