Élénk figyelem mellett végeztetett el halaszthatatlan faápolási munkálatokat két fontos útszakaszon a kerületi önkormányzat.
Június 21-én a Prielle Kornélia utcában végzett az önkormányzat által megbízott vállalkozó faápolási munkákat. Az érintett szakaszon lévő 13 fa közül kettő kivágását tartották szükségesnek a szakértők a balesetveszély elhárítása érdekében, két másikat vissza kellett vágni. A megnyesett fák rövidesen új hajtásokat hozhatnak, a kivágottakat ősszel pótolják. A munkálatok előtt a kivágandó fákra kihelyezték a vizsgálatok eredményét (ez az ujbuda.hu oldalon is elérhető), a többin is tájékoztatták a lakosságot.
Egy héttel korábban a Karinthy Frigyes út fasorának ápolása zajlott le. Az ottani állomány nagy része japánakác; ez jól tűri a várost, bírja a szélsőséges klímát, nagy koronát nevel. A gyökérzete viszont – a burkolt felületekben – a vízhiány miatt gyakran torlódik, felnyomja a szegélyeket, rongálja az építményeket, közműveket. A Karinthy Frigyes úti fasor legidősebb egyedei legalább 60 esztendősek, ágrendszerük súlypontja messze van a törzstől, statikailag nem biztonságosak. Emellett nagy gond a kéregrák, amely korhadást, így törésveszélyt okoz. Másfajta probléma forrásai a vezetékek, amelyekből a Karinthy Frigyes úton sokféle akad: a közvilágítási, illetve a villamosvonalhoz tartozó vezetékek, a hírközlési kábelek, vagy akár a vendéglátó teraszok hangulatvilágítása. A közművek vezetékeit a fák nem veszélyeztethetik, emellett a sínek mentén biztonsági teret (űrszelvényt) is kell hagyni.
Az elmúlt években csak balesetveszélyt elhárító munkákra nyílt mód, a megelőzést szolgáló faápolásra nem; ezeket nem lehetett tovább halasztani. A fasort külső szakember is megvizsgálta, végül nyolc fa kivágása bizonyult elkerülhetetlennek, további 23-at visszavágtak, a többinél a vezetékek és a villamosok biztonságát szolgáló, valamint koronaalakító metszéseket végeztek. Mindehhez olykor a villamospálya áramtalanítására is szükség volt.
Mivel a forgalmas útszakaszokon sok szolgáltatóval kell egyeztetni, ezeken nem lehet folyamatos a faápolás – emelte ki az önkormányzat. Átfogó beavatkozás néhány évente lehetséges, ami egyszerre túl soknak tűnhet egy külső szemlélőnek. A Karinthy Frigyes úton most elvégzett munka minden esetben megalapozott volt, a kivágott fák helyére pedig ősszel újak kerülnek.



Terepbejárás tanulságokkal
Olvasói levelek nyomán a Telex is utánajárt annak, mi történik az újbudai fákkal. Az önkormányzat meghívta a portált egy terepbejárásra, ahol Erhardt Attila alpolgármester és Grigor Zsuzsanna, a Zöldfelületi Osztály vezetője mutatta meg, mi indokolja a munkálatokat. Az önkormányzat az érintett fákra kihelyezett tájékoztatókkal értesítette a környéken lakókat a munkavégzés időpontjáról, emellett kitették a favizsgálati adatlapokat is. – Van azonban, ami csak menet közben derül ki, és ha egy fa életveszélyes, akkor lépni kell – hangsúlyozta Erhardt Attila. Az alpolgármester megmutatta a Fehérvári úti fákat, amelyeken tavaly dolgozott a Főkert. Ma már alig lehet megmondani, melyik volt érintett, koronájuk visszanőtt. A Karinthy úton ugyanilyen fajtájú és korú fák vannak. Ott is kihelyezték a tájékoztatókat – idézte a Telex az alpolgármestert –, de a lombkorona alakításáról többet kellett volna beszélni. A következő munkáknál ez már így lesz.