A Feneketlen-tó környékének rendezéséhez a ’60-as évek legelején láttak neki, a kor szokásainak megfelelően sok-sok társadalmi munkával. A „társadalmi munka” annyit tesz, hogy a környékbeli gyárak, üzemek, iskolák dolgozói, tanulói nem kaptak pénzt a munkáért. És nemcsak részt venni illett ebben, hanem illett lelkesedni is a feladatért.
A legenda szerint egy ilyen önkéntes munkáslánynak állított itt emléket Makrisz Agamemnon – az egész alakos bronzszobor ma a Feneketlen-tó Kosztolányi tér felőli oldalán áll. Erről az alkotásról beszélgettünk az Újbuda tévében Csuhai István kritikussal (csuhai.com), aki rendszeresen segít nekünk az újbudai szobrok megismerésében.
Kezdjük rögtön az alkotóval, Makrisz Agamemnonnal. Görögországban született, részt vett a nácik elleni harcban, majd a baloldal mellé állt, ezért a görög jobboldali junta idején el kellett menekülnie. Párizsba került, majd baloldali eszméiért innen is mennie kellett, így jutott el az ’50-es évek legelején Magyarországra. Itt a nyugatias műveltségű, tehetséges szobrász nagyon hamar igen sikeres lett, sok-sok köztéri szobrot készíthetett. Nyilván a kor megrendelései és valószínűleg saját eszméi miatt is nem egy alkotása a munkásmozgalom hőseinek állított emléket – vagy éppen a mauthauseni haláltábor mártírjainak. Az is hozzátartozik a pályájához, hogy 1957-ben egyik szervezője volt a Műcsarnokban annak a Tavaszi Tárlatnak, ahol modern alkotók is megjelenhettek a szocreál mellett. Lett is ebből baj. (Spiró György Tavaszi Tárlat című regényéből jól megismerhető a történet.)
Ez a szobor más, mint a politikához kötődő alkotásai. A társadalmi munka emléke lefoszlott róla. Most egy kicsit fáradt, de lelkes, helyes fiatal bronzleány néz előre itt. Érdekes, hogy a mű eredetileg kicsit hátrébb állt, csak az évek alatt megnőtt körülötte a növényzet, a fák miatt nem lehetett elég jól látni, ezért arrébb helyezték. Mint Csuhai István megjegyezte, akkoriban nem vágták ki a fát, ha útban volt, hanem más megoldást kerestek.
Ez a szobor nem egy monumentális, fölénk magasodó alak, hanem valaki, aki közülünk való. Nem egy királyt vagy hadvezért ábrázol, nem egy politikai kurzus figuráját örökíti meg, hanem egy dolgos, átlagos emberét. A nadrágos alak valamiképpen az egyenjogúság szimbóluma is lehet, hiszen ha csak egy „szép lány” kellett volna, akkor miért ne rakhattak volna ide egy aktot. Az sem lenne feltűnő – tó, zöld fák, napsütés, még ide is illene. Ám az akt inkább lenne a „nőiesség” szimbóluma. De az elmúlt jó hatvan esztendőben a társadalom egyenjogú szereplője állt itt. Az én olvasatomban még a nadrág is erre utal – egy általános ruhadarabot hord, és nem egy női szoknyát. Vagyis ebben az értelemben nem másmilyen, mint egy férfi. Persze amikor készült, ez lehetett afféle szocreál vonás: „a munkás, az munkás, akár férfi, akár nő” jelentéssel, de ez mára lemállott az alkotásról. Ráadásul nadrág ide vagy oda, ez mégiscsak egy bájos arcú nőalak; Csuhai István arra hívta fel a figyelmet, hogy még ha akadnak is az alkotáson korabeli stílusjegyek, ez mégsem szocreál szobor – amit ma már valószínűleg kinevetnénk –, hanem egy máig érvényes alkotás.
Felidézzük, hogy Makrisz Agamemnonnak van egy szép Béke szobra Tiszafüreden. Ott egy sarus leány tart békegalambot a kezében – afféle görögös békeangyal. És a kéztartása annak a szobornak sok szempontból hasonlít ehhez. S ami még fontosabb, nem a kor ideológiájának megfelelni akaró alak az sem – bár a béke akkor is fontos politikai üzenet volt –, hanem egy érvényesebb, korszakokon átívelő munka. Maradandó, ahogy egy bronzszobortól el is várjuk.
Makrisz Agamemnon – akit barátai egyszerűen Mémosznak szólítottak – vajon mennyire kötődött a klasszikus görög szobrászat hagyományaihoz? Legtöbb nagy köztéri munkája modern alkotás, ugyanakkor jellegzetes, általában messziről felismerhető alakokat formázott, sok kerek fejet, gyakran égbe nyúló karokat, talán kicsit bumfordi figurákat. Ez az itt álló műve más. Hiszen sokfélét tudott – pályája vége felé például több nagy fejszobrot készített, leginkább ezekben lehet ma is érezni görög gyökereit.
Dési János
