A járda a gyalogosoké, a helyi politika a helyieké

Fecskékkel és biológiai szerekkel irtaná a szúnyogokat, felvenné a harcot a globális felmelegedéssel, visszaadná a járdákat a gyalogosoknak. Újbuda tavaly kinevezett alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté, a 4. választókörzet önkormányzati képviselője a környezetvédelem és a civil kapcsolatok köré szerveződő terveiről számolt be lapunknak.

A környezetvédelemért és a civil kapcsolattartásért felel alpolgármesterként. Milyen feladatokat takar ez?
Elég sokrétű a portfólióm: többek között ide tartozik a környezetvédelem, az állatvédelem, a civil kapcsolattartás, illetve az európai uniós pályázatokkal kapcsolatos ügyvitel. A civil szervezetek bemutatkozó fórumát már el is kezdtük szervezni, ahol az összes kerületi civil csoportosulás elmondhatja javaslatait, észrevételeit, problémáit. Ezeket megpróbáljuk beépíteni a programunkba. 

Nem titok, hogy alapító tagja egy helyi civil egyesületnek. Ez a tapasztalat segíti majd a munkáját? 
Igen, a Zöld Újbudáért Egyesület elnöke vagyok, korábban pedig a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület (POPÉK) elnökségi tagja voltam. Megtanulhattam, hogyan működnek a civil szervezetek. A választások óta már csak a helyi ügyekre próbálok koncentrálni, ennek a kivetülése ez az egyesület, amelyben folytatom a helyi politikai munkámat. Az országos politikai ambícióimat hátrahagytam.

Újbudán igen aktív a civil közösség, amit továbberősít az önkormányzat deklarált szándéka, hogy a lakosság aktív bevonásával hozzon döntéseket. Hogyan lehet ezt jól koordinálni?
A lényeg, hogy meg kell hallgatni a civileket, a problémáikat, az igényeiket, de az is fontos, hogy javaslataikat befogadják. Szerintem ez, a folyamatos kommunikáció a kulcs. A civilekkel való együttműködés évek alatt begyűjtött tapasztalata pedig hosszú távon jobb döntésekhez vezet. 

Az ön körzetének egyik legszimbolikusabb ügye a Hamzsabégi sétány megmentése a Mészáros Lőrinc érdekeltsége által végzett Déli Körvasút beruházástól. Az elmúlt években tiltakozó akciók és jogi lépések sora zajlott le, a vágánybővítés ennek ellenére megvalósul. Hogyan lehet ezután védeni a sétányt és az ott élők érdekeit?
Ez valóban nagyon nehéz helyzet. Mostantól csak a kármentésre tudunk fókuszálni. A civilek és az önkormányzat közös munkájával évekig képesek voltunk megakadályozni, hogy a beruházás elkezdődjön a tervezett formájában, hogy kivágják a fákat, és lebetonozzák a helyüket. Elmentünk a falig, megnyertünk több pert, ám amikor a kormány katonai célú beruházássá minősítette a vágánybővítést, nem maradtak eszközeink, és az építkezés elkezdődött. A magyar kormánnyal szemben nagyon kevés lehetősége van egy önkormányzatnak. Most azt próbáljuk elérni, hogy minél kisebb károkozás mellett fejeződjön be az építkezés, minél hamarabb visszaültessék a fákat, illetve a környéken lakók anyagi kártérítést kapjanak, cserébe azért, amit el kell szenvedniük a következő esztendőkben.

Milyen ügyekre akar 2025-ben fókuszálni? 
Mivel a nyári szúnyoginváziók egyre komolyabb gondot jelentenek a kerületben, elkezdtünk egy szúnyoggyérítési programot. A klímaváltozás egyik negatív hatásaként egyre több invazív faj jelenik meg nálunk, ilyen a tigrisszúnyog és a koreai bozótszúnyog. A gyérítés azonban környezetszennyezéssel járhat. A hosszú évek óta alkalmazott kémiai módszerrel egy általános rovarirtó szert használnak, ami sajnos nem csupán a szúnyogokat pusztítja el, hanem hasznos rovarokat is, a szúnyogok ráadásul egy idő után rezisztenssé válnak a méreganyagra. Ezért új stratégiát kezdünk kidolgozni. Terveink szerint idén nyártól nem alkalmazunk kémiai gyérítést Újbudán, kizárólag biológiai szúnyoggyérítéssel kívánjuk csökkenteni a vérszívók számát. Állatvédelmi ügyeket is fogok vinni, ilyen például az a program, amelyben a kerületi lakók számára évente egy kutya vagy macska ivartalanítását finanszírozza az önkormányzat.

A szúnyogirtást országosan a katasztrófavédelem végzi. Velük fognak együttműködni, vagy mostantól saját hatáskörben hajtják végre a gyérítést?
A szúnyoggyérítés Magyarországon valóban állami feladat, az önkormányzat azonban minden évben végez kiegészítő irtást, ugyanis az a tapasztalatunk, hogy a katasztrófavédelem csupán a legvégső esetben rendeli el. Az önkormányzat tehát – látva a lakosság érdeklődését – önként vállalná a feladatot. Tavasszal indul egy tájékoztatási program erről, hiszen a lakosság bevonása ebben a témában elsőrendű. A szúnyogok jelentős része ugyanis a magánterületeken, kertekben kialakuló pangó vizekben kel ki, amiről a legtöbb ingatlantulajdonos nem is tud. A program azt szolgálja, hogy a lakosság számolja fel ezeket a többek között esővízgyűjtő hordókban, gumiabroncsokban pangó vizeket. 

Ha kertekben is tenyésznek a szúnyogok, a lakosság is gyéríteni fog? 
Igen, a kampányban erről is tájékoztatjuk a lakókat, idén is fogunk osztani az otthoni irtáshoz szükséges tablettákat. Hőmérséklettől függően nagyjából egy hét kell a szúnyoglárvák kikeléséhez, tehát ezalatt kell megkezdeni a biológiai gyérítést, hogy már ki se keljenek a szúnyoglárvák, mert a kifejlett szúnyogokat igen nehéz elpusztítani. Ehhez kapcsolódva szeretnénk Újbudát fecskebarát településsé tenni. Fecskefészek-telepítő programunkban házakra szerelhető műfészkeket adunk, hogy a fecskék szívesebben költözzenek be a lakott területekre. Ugyanez a tervünk közintézményeknél is. Azt akarjuk elérni, hogy a szúnyogokat a természetes ellenségeik pusztítsák el. Ez leginkább a denevér és a fecske, nekik próbálunk ideális körülményeket teremteni. 

Az alakuló ülésen a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklését jelölte ki politikája fő csapásirányának. Hogyan lehet egy városban valós eredményeket hozni ezen a téren? 
Ennek számos formája van. Ha megnézünk egy hőtérképet nyáron, jól látható, hogy a város több fokkal is melegebb lehet a környezeténél. A „Beton helyett zöld!” program kifejezetten ezt a problémát orvosolja, hiszen azáltal, hogy felszámoljuk a felesleges burkolatokat, és a helyükre zöld növényeket telepítünk, mérsékeljük a hőszigethatást (a beton nappal magába szívja, éjjel kisugározza a hőt). Hamarosan indítunk egy komposztáló programot, ami a közterületeken fölhalmozódó zöldhulladék hasznosítását célozza: komposztáljuk, hogy aztán visszakerüljenek a kerület zöld felületeire. Jellegzetes klímahatás a terjedő aszály, ami miatt évről évre egyre több fa szárad ki. Emiatt nyáron fokoznunk kell az öntözést, közterületi öntözési lehetőségeket kell kiépítenünk. Tervezünk esőkerteket is, ezek arra szolgálnak, hogy a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék ne a csatornába távozzon, hanem megőrizzük, így a növények vízhiányosabb időszakban is vízhez tudnak jutni. Ezekből is látszik, hogy a zöld területek fenntartása rendkívüli odafigyelést igényel. 

2024 egyik megmosolyogtató híre volt Delhusa Gjon parkolási balhéja: az énekes kétszer is tilosban parkolt Újbudán, majd amikor felelősségre vonták a közteresek, egy feltehetően hamis rendőr-igazolványt lobogtatott. Ön alaposan beleállt az ügybe. Miért tartotta ezt fontosnak?
A Delhusa-ügy két szempontból is lényeges. Egyrészt rávilágít arra, hogy Újbudán mindenkire egyformán vonatkoznak a szabályok, legyen az politikus, celeb, színész, akárki. Másrészt bizonyos autósok túlzott térfoglalására is rávilágít. Szeretnénk elérni, hogy a ciklus végéig a lehető legtöbb járdát felszabadítsuk, beleértve az autósok által szintén számos helyen elfoglalt zöld sávokat is. A járda ugyanis rengeteg helyen nagyon korlátozottan áll a gyalogosok rendelkezésére. 

Itt szoktak az autósok a szívükhöz kapni, hogy ez egyet jelent az amúgy is szűkös parkolási lehetőségek csökkenésével, vagyis az intézkedés nyomán az egész útszakaszon nem lehet majd parkolni. Erről van szó?
Mondok egy példát. Jelenleg azt kívánjuk elérni, hogy a Villányi út, a Fadrusz utca és a Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszon szabaduljon fel a gyalogosok részére a járda. Ott most szálkában parkolnak az autók, emiatt nagyon kicsi a lehetőség a gyalogos közlekedésre. Szeretnénk elérni, hogy azon a szakaszon végig párhuzamos parkolás legyen. Ezzel jóval nagyobb terület maradna a gyalogosoknak, másrészt akár egy kávézó teraszának vagy virágládáknak is jutna elég hely. Egyúttal az a törekvésünk, hogy ezzel ne csökkenjen a parkolóhelyek száma. Tárgyalunk a BKK-val, hogy a buszvégállomást alakítsák át a Villányi út végén, ugyanis jelenleg már csak két busz használja. Ha sikerül elérni, hogy kisebb területet zárjanak le az állomás számára, akkor a párhuzamos parkolást annyival meg tudjuk hosszabbítani, amennyivel kevesebb hely marad a szálkás parkolás felszámolása miatt. 

Megoldás lehet a fehér vonal is, amely jelzi, milyen mélyen állhatnak fel a kocsik a járdára…
Igen, de ez helyspecifikus. Ahol meg lehet oldani a párhuzamos parkolást, ott meg kell oldani, ahol nem, ott ilyen eszközökkel próbálkozunk. Hatásos lehet a műanyag küszöb is, amely megakadályozza, hogy túl közel álljanak az autók. A lényeg, hogy a járda a gyalogosoké. Rengeteg ember babakocsival vagy kerekesszékkel próbál közlekedni, nekik nincs más lehetőségük, mint hogy a járdát használják.

Hogy áll a politikával? Ki lehet, ki kell hagyni az önkormányzati munkából?
A politika mint szó a közügyeink intézését jelenti. A helyi politikának az emberek mindennapi életéről kell szólnia, a közbiztonságról, a közterületeink állapotáról, a zöld területekről, a helyi egészségügyről stb. Viszont az országos politikát nem szabad lehozni önkormányzati szintre, az ugyanis óriási megosztottságot generál, ami akadályozza az érdemi munkát. A helyi politikának a helyben élő emberek gondjait kell megoldania, és ebbe az országos politikai hisztéria nem fér bele.

A Déli Körvasút ügyében elmentünk a falig. A civilek és az önkormányzat közös munkájával évekig képesek voltunk megakadályozni, hogy a beruházás elkezdődjön a tervezett formájában, hogy kivágják a fákat, és lebetonozzák a helyüket. De nem maradtak eszközeink, és az építkezés elkezdődött. Most azt próbáljuk elérni, hogy minél kisebb károkozás mellett fejeződjön be az építkezés, minél hamarabb visszaültessék a fákat, illetve a környéken lakók anyagi kártérítést kapjanak

T. D.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support