Újbudáról indult január első vasárnapján éjjel az az autós üldözés, amelynek során súlyos balesetet okozott a lapzártánk idején még keresett vétkes sofőr. A Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) járőrei a XI. kerületben akartak megállítani és igazoltatni egy Audi S8-ast, vezetője azonban továbbhajtott, a rendőrök pedig utánamentek. Az üldözött jármű végül a XXII. kerületben, a 6-os út és a Növény utca kereszteződésénél egy másik, a piros lámpánál szabályosan várakozó autóba csapódott. A vétlen gépkocsiban heten megsérültek – ketten súlyosan –, a mentők kórházba vitték őket. Az Audit vezető férfi segítségnyújtás nélkül elmenekült.
A rendőrök a helyszínen találtak egy 106-os feliratú kulcsot, és a Facebookon kommentelők segítségével megállapították, hogy melyik szállodához tartozik.
A legfrissebb információk szerint a balesetet a 27 éves, moldáv állampolgárságú Tiganciuc Serghei okozta, aki öccse, az embercsempészésért tavaly Magyarországon elítélt, majd szabadon engedett Tigancius Calin adatait használva jelentkezett be a hotelbe (ezért a rendőrség először a fiatalabb testvért kezdte keresni). A belföldi körözés mellett a BRFK kezdeményezte európai elfogatóparancs kiadását. Kérik, hogy aki információval rendelkezik Tiganciuc Serghei tartózkodási helyéről, az akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú bármikor elérhető ingyenes zöld számán (06/80/555-111), illetve a díjmentes 112 segélyhívó számon.