Karinthy, Spinoza vagy Átrium? Szakszervezet vagy önképviselet? Olvasás vagy színház? Jézus vagy Herzl Tivadar? Ezeket a kérdéseket tettük fel Makranczi Zalánnak legutóbb az Újbudai Nagykávéház műsorában. A színész gondolatiságát erősen meghatározza Jézus, Herzl Tivadar és Szókratész, akiknek a szerepét mind eljátszotta.
Jövőre a Karinthy Színházban is színpadra lépsz. Miben?
Jevgenyij Griskovec kortárs orosz író és színész Az ostrom című komédiájában. a színház művészeti vezetője rendezi, ez lesz az évad utolsó bemutatója. Mészáros András, Mohácsi Norbert, Karácsony Gergely és Kovács Vecei Fanni lesz a színésztársam. Nagyon várom már. A felkérés után találkoztunk Iljával. Nagyon jót beszélgettünk a világ dolgairól, kiderült, hasonló az értékrendünk. Ilja megkérdezte, nem zavar-e, hogy ő orosz, különösképpen, hogy ilyen zűrös időszakot élünk. Én azt kérdeztem tőle: „téged nem zavar, hogy magyar vagyok?”. Ekkor egymásra néztünk, és megállapítottuk: oké, jó lesz a közös munka. Szerintem kifejezetten pozitív, hogy ilyen sok külföldi, pláne kelet-európai rendező dolgozik Magyarországon. Már csak azért is, mert másfajta munkamódszerrel, habitussal találkozunk, másfajta színház jön be. A magyar színház per pillanat eléggé gyökértelen, nagyjából semmi nem történik. Emlékszem, amikor a bemutatók még emelkedett ünnepnek számítottak. Tudtuk, mit mutatnak be Kecskeméten, Békéscsabán, a Katonában vagy a Nemzetiben. Most meg futószalagon jönnek a premierek, teljesen elvesztették jelentőségüket. Senki vagy legalábbis nagyon-nagyon kevesen mernek belevágni olyan darabba, amely kicsit is a felszín alá megy. Főleg a Covid után lett minden felettébb képlékeny. A színházak a biztos közönségre, a jegyárakra hajtanak. Úgy gyártanak előadásokat, hogy a nézők már az elején egyetértenek velük. Nincs rizikó, konfliktus. Holott a színház alapja épp az lenne.
Az alternatív színházakban, inkubátorházakban még mernek kockáztatni…
Azok viszont nagyjából haldokolnak, nincs elég próbaidejük, helyiségük, forrásuk, amit díszletre, jelmezre költhetnének. Így mindig csak félmegoldások születnek, és ritkán sikerülnek olyanok, amilyen például a Táp Színházban a Vajdai Vili rendezte Utas és holdvilág volt. Na, az nagy formátumú független előadásra sikeredett.
Ha választanod kellene, melyiket mondanád: Karinthy, Spinoza, Átrium?
Mindegyiket. Az Átriumot azért, mert többször játszottam ott. A Karinthy, az a Karinthy. Nem is kell indokolni. Ott egyszer játszottam, jövőre egy darab erejéig visszatérek. A Spinozával folyamatos a kapcsolatom: több mint tíz éve megy a Herzl. Legutóbb októberben játszottam a Spinoza Fesztiválon. Oda köt még a Pulitzer-ügy, illetve Platón műve, a Szókratész védőbeszéde, valamint a Mózes és Jézus.
Miért fut ilyen jól a Herzl?
Mert nagyon jó. Az eredeti szöveget Sándor Anna írta. Találkozott Max Nordau unokájával, aki mai napig a Spinoza környékén lakik. Herzl Tivadar pedig a Dob utcában élt. Max Nordau és Herzl Tivadar barátságát, elmélkedéseik emlékét a levelezésük őrzi. A darab a századforduló bécsi és budapesti kávéházaiban játszódik, a két férfi arról beszélget, hogyan kéne a cionizmust megvalósítani, a zsidóknak országot keresni, miről szól az antiszemitizmus. A levelekből az is kiderült az író, Anna számára, hogy Herzl Tivadar kiállhatatlan, pökhendi csávó volt, óriási tudással. Ment mint egy pitbull, innen a Dob utcából jutott be a pápához, a német császárhoz, az olasz királyhoz. Senki sem bírt meglenni mellette, csak Nordau. A darabban Hacsek és Sajó szinten beszélgetünk.
Korábban azt mondtad, hogy kicsit megcsömörlöttél a színháztól. Az említett gyökértelenség miatt, vagy van más oka?
Harmincnyolc éves koromban rájöttem, hogy technikailag mindent elértem, amit az ember a saját területén elérhet. Voltam a Nemzeti Színház tagja, játszottam fő- és mellékszerepeket. A szegedi szabadtérin, az Arénában. Most meg állok, és kérdem: ez szuper, de hova tovább? Van még külföld, de nem véletlenül szeretnék magyarul játszani. Mégiscsak ez az anyanyelvem, és nagyon szeretem. A külföld nekem nem opció. Próbáltam külföldi filmekben játszani, például olaszul, egy másik játékstílust követni. Azt azonban nem éreztem sajátomnak. Később sikerült magamat újradefiniálni. Ekkor találtuk ki Czeizel Gáborral, hogy megcsináljuk a Szókratész védőbeszédét, ami 2400 éves szöveg, kvázi monológ. Azt mondtam, ha ezt meg tudom ugrani, még van keresnivalóm ezen a pályán. Lassan a 80. előadáson vagyunk túl.
Tudsz azonosulni Szókratésszel?
Teljesen. Szerintem ezzel a gondolatisággal minden normális, épkézláb ember egyetért: az ember dolgozzon saját magán, nincs ennél fontosabb. Nem a vagyonból lesz erény, hanem az erényből vagyon. A vizsgálódás nélküli élet nem embernek való. Ezek mind-mind olyan mondatok, amelyek a mai napig megszívlelendők, 2400 év óta sem vesztettek aktualitásukból. Sajnos. Hiszen a jelek szerint semmit nem tanultunk közel két és fél évezred alatt.
Miért hoztál létre egy olvasókört?
Egyebek közt pont a magyar nyelv szeretete miatt. Az ötlet az egyik kereskedelmi csatorna showműsorának zsűrizéséhez kötődik. Híres művészek előadóversenyét pontoztam, amikor megláttam, hogyan működnek az erővonalak. Egy tévés szereplés általában két-három hónapra löki be a szekeret. Ennyi ideig figyelnek rá. Fölösleges lett volna ezt a lehetőséget kihagyni. A színészek, előadók ilyenkor kezdhetnek bele olyan projektekbe, amelyekre az emberek felfigyelnek. A három éve, teljesen ingyen menedzselt olvasókört Békásmegyeren, a panelházak közötti kis panelkönyvtárban indítottam. Elsősorban közösségépítés céljából azoknak, akik szeretnek olvasni, de nem tudják, milyen irányba csatornázzák be magukat. Kezdetben csak könyveket ajánlottam, amelyeket elolvastak. Majd én olvastam fel belőlük egy-egy részletet. A második évben jött egy kis változás: nem csupán én tartottam előadást, beszélgettünk is. Most már mindenki ajánlhat egy könyvet. Megvan a sorrend, hogy ki után ki következik. Bár mindezt olvasókörnek álcázzuk, inkább beszélgetőkörnek nevezném, ahol az adott könyv kapcsán kezdünk el mindenféléről diskurálni.
Van olyan réteg, amelynek különleges figyelmet szánsz?
Gyűlölt kötelezők címmel indult fiataloknak egy előadás- és beszélgetéssorozat. Érdekes felismerés volt, hogy nem minden kötelezőt vagy ajánlott irodalmat utálnak. A Rómeó és Júliát például sokan szeretik, de biztos, hogy teljesen felesleges azt hetedikeseknek tanítani. Gimnáziumban kéne. Megjegyzem, a legtöbbször attól riadnak vissza, hogy ez a mű verses dráma. Holott tök hétköznapi beszéd, csak verses drámának van szedve. Az ismerős tanároknak pedig felajánlottam, hogy hívjanak bátran, ha kötelezőt akarnának lepasszolni. Szívesen tartok előadást Az ember tragédiájából, Bánk bánból, Antigonéból, Hamletből. Van egy csomó olyan mű, amit a tanárok valami miatt nagyon bonyolultnak tartanak. Én viszont szívesen magyarázom el, jól tudok magyarázni. Az Antigoné kapcsán van egy kedves történetem. Az egyik osztályban Antigoné Kreónnal folytatott párbeszédét olvastam fel, ami a mű egyik csúcspontja. Ezek után – a jó görög demokrácia mintájára – megszavaztattam, hogy szerintük kinek van igaza. Ezt megelőzően azonban elhelyeztem egy-egy cetlit a pad alatt, hogy kik a nők, kik a rabszolgák, kiknek üres a papírja. A szavazás előtt megkértem őket, hogy tegyék fel a kezüket a nők. Majd a rabszolgák. Megszólaltam: „jó, akkor ti letehetitek a kezeteket, az akkori politikai viszonyok miatt nem szavazhattok”. Négyen maradtak. Ezzel a húzással sikerült egy kis történelmet csempészni az irodalomórába.
Mit szeretsz még tanítani?
Az ember tragédiáját. Akár hat órán át tudok róla beszélni. Csak meg kell nyomni rajtam a gombot. Sajnos az első három színt ki szokták hagyni, pedig ha valaki azt nem érti meg, akkor az egész érthetetlen marad. Ezekben alkotja meg az Úr a világot, felvetődik a probléma Lucifer kiűzetésével. Ha ez a rész megvan, a többi már a gyerekeknek is könnyed ujjgyakorlat. Az is közelebb hozza a darabot, amikor elmondom: Madách ezt azért írta, mert megcsalta a felesége, és utálta a nőket. Ez is benne van.
Hogyan lehet jól színpadra vinni egy ilyen darabot? Úgy, hogy a mai fiatalokat arra kapacitálja, hogy elolvassák és lássák: ez piszkosul jó olvasmány.
Szerintem a Nemzetiben Alföldi Robinak ez sikerült. Remek kis előadás volt, jól volt meghúzva. Kevesebb mint három órára, anélkül, hogy iszonyatosan terjengős lett volna. Egy fiúkórussal indult, amelynek tagjai atlétában, farmerban angyalokként üdvözölték az Urat. Vicces volt.
Mindezt hallva, nincs túl jó véleményed az oktatásról…
Nem tanítják meg, hogyan kell tanulni, nyitottnak maradni a világra. A magyar ember hajlamos feladni a nehéz problémát. Azt mondja: „a fenébe, én ezt hagyom”. Másik országban, például kicsit északabbra tőlünk, érdekesnek tartják a gondokat, amiket azért akarnak megoldani, mert abból tanulnak. Az élményalapú oktatásban hiszek. A mobiltelefonok korában minden két gombnyomással elérhető. Inkább azt kéne megtanítani, hogyan kell a rengeteg információt megszűrni.
Tanítani hálás dolog (is lehet), nem úgy, mint egy szakszervezet felsőbb pozíciója. Téged a minap választottak meg a Színházi Dolgozók Szakszervezetének alelnökévé. Miért vállaltad?
Ez valóban borzalmasan hálátlan feladat. Maga a szakszervezet szó kapcsán mindig valami posztszocialista dolog jelenik meg az emberek kisagyában. Felesleges és hosszú értekezletekkel, „szakszervezetieskedéssel”. Pedig egészen másról szól ez a dolog. Minden egyes kollégának meg kell magyarázni, mi most a feladatunk, mit tudunk tenni az érdekükben. Egyebek között a munkakörülményeket illetően. Ha valaki például napi 14 órát dolgozik, elmagyarázhatjuk, hogy a munka törvénykönyve szerint erre senki nem kötelezheti. Ha szóvá teszi ezt, nem kell retorziótól tartania. Nem fogják kirúgni, hiszen a szakszervezet ügyvédje megvédi. Azt gondolom, minden problémát szakszervezeti szinten is meg lehet oldani. Aki viszont nem tag, az általában holt teher. Visszahúz ugyanis másokat. Az is magyar mentalitás, hogy mindig mindenki elvárja, hogy jobbak legyenek a feltételek, ám senki nem tesz ezért egy gyufaszálat sem keresztbe. Egy Hamlet-főszerepnél sokkal fontosabbak a munkakörülmények: ne szakadjon le egy kéz, ne csípje be forgó a lábat, a színész ne legyen fáradt a heti háromszori helyettesítés miatt. Mert aztán jöhet a negyedik este, a főszerepes, amikor a kimerültség miatt megsérül.
Mi a véleményed a színházi balesetekről?
A munkafeltételeket elvileg kőkemény előírások szabályozzák, amelyeket soha senki nem tart be. Ha például árok van, akkor azt korláttal kell elválasztani. Oké, de mi van a zenekari árokkal? Ha odateszek egy korlátot, a nézők semmit sem fognak látni. Ez kétségtelenül életszerűtlen. Az azonban egyértelműen le van írva, hogy ki miért felelős. Színházi balesetnél mindig tudni, melyik három embert kell(ene) elővenni. Utána aztán tovább lehet a dolgokat szálazni.
Feleségeddel, Szinetár Dórával gyakran játszotok együtt egy színpadon. Hogyan tudjátok a munkát és a magánéletet szétválasztani?
Nagyon szeretünk együtt dolgozni. Közöttünk nincsenek munkahelyi gondok. Sőt, inkább annak a felhőtlensége van meg, hogy oda sem kell néznem, mégis tudom, Dóri mit csinál. Gyakran szinte egymást szórakoztatjuk a darab közben. Véd- és dacszövetségben vagyunk. És itt van a közös kisfiunk, Bendzsi, akinek épp most esett ki az első két foga. A múltkor apósomék egy utazásból visszatérve meglátogattak minket, Bendzsi a kádban ült. Ránézett a nagyapjára, és azt mondta, „szevasz, te vén lókötő!”. Helyenként úgy beszél, mintha a 77 magyar népmeséből lépett volna ki. Nagyon szórakoztató.
Megvan benne a színészi véna?
Igen, sajnos mindent el kell játszani vele. Holott amikor az ember hazamegy, szeretne kicsit mást csinálni, mint egész nap. A pék sem szívesen süt otthon kiflit. Én is inkább társasozni, bunkert építeni, birkózni szeretnék, és nem egy másik figura bőrébe bújni. Szeretnék apa lenni. Szerintem azért sikerül.
Tóth Kata
