Működik Magyarországon egy alapítvány, amely amellett, hogy jót tesz beteg gyermekekkel, egyes intézményekkel, környezettudatosságra is nevel. A Ne Dobd Ki Alapítvány kidobásra ítélt televíziókat tesz újra használhatóvá és ajándékoz tovább kórházaknak, idősotthonoknak, adott esetben börtönnek is. Ellenbacher Attila tévészerelővel, a Ne Dobd Ki Alapítvány kurátorával beszélgettünk.
Mi hívta életre a Ne Dobd Ki Alapítványt?
2012-ben, amikor Magyarországon megkezdődött a digitális átállás azon része, amely a tető-, illetve szobaantennával tévézőket érintette, hirtelen nagyon sok képcsöves televíziót cseréltek le az emberek, és sokan kerestek meg, hogy mit csináljanak velük. Rengeteg régi képcsöves tévé lett hirtelen a tévészerelő-műhelyemben. Úgy gondoltam, valamit tenni kellene, hogy ne kerüljenek a még használható készülékek a szeméttelepre.
És hogyan jött, hogy ezeket épp gyermekkórházaknak ajándékozza?
Először a Heim Pál Gyermekkórházat kerestem meg, és megkérdeztem a vezetőségét, szükségük van-e a segítségre. Meglepetésemre nagyon nagy szükség volt rá. Több tíz tévét vittem be oda, és annyira „rendbe tettük” azt az intézményt televíziókkal, hogy másik kórház után kellett nézni. Így kezdődött ez a folyamat, ami már 12 éve tart.
Ma már nemcsak televíziókat adományoznak és nemcsak kórházaknak, hanem például antennarendszereket is kiépítenek, hogy a készülékeket használni lehessen…
2019-ben kezdett megszűnni az igény a hagyományos képcsöves tévék iránt, ezért onnantól már csak lapos televíziókat adományozunk. Voltak azonban olyan intézményekkel, amelyek nem rendelkeztek semmiféle antennával. Így hiába adtam volna nekik készülékeket, nem tudták volna használni őket. És mivel én több mint 35 esztendeje tévéjavítással, antennaszereléssel foglalkozom, felajánlottam a segítségem az antennahálózat kiépítésében is.
Körülbelül hány televíziót adtak már oda intézményeknek?
2023. december 31-éig 3954 készüléknek találtunk gazdát; idén már átadtunk 418-at, közeledünk az 5000 felé. Ezen felül 2019 óta 17 alkalommal segítettünk antennahálózat kiépítésében.
Kórházakon kívül hová juttattak még televíziókat?
Például a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönnek. Akkor kaptak tőlünk tévéket, amikor már a képcsövesek sehova nem kellettek. Az elítéltek így kaphattak betekintést a külvilágba, ezzel segítettük a szocializációjukat, visszailleszkedésüket. De adományoztunk televíziókat mentőállomásoknak és fogyatékkal élők otthonának is. Próbáltuk azokat a helyeket megtalálni, ahol a legnagyobb szükség van a készülékekre.
Most már többes számban beszél erről a munkáról, vannak segítői ezek szerint?
A Klubrádiónak köszönhetően, ahol 2019-ben elhangzott az első felhívásunk. Egy remek csapattal ismerkedtem meg, amelynek tagjai hatékonyan tudnak segíteni az antennahálózatok kiépítésében. Velük varázsolunk nézhető képet a tévékhez.
Hogyan választják ki az intézményeket?
Ebben szinte teljesen egyedül döntök, ezen kívül „viszem” a sajtóképviseletet, a tévéjavítást, keresem az intézményeket, próbálom leszervezni a szállítást. Korábban mi oldottuk meg a készülékek kiszállítását a kórházakba, de pár évvel ezelőtt az, aki addig ezt csinálta, úgy gondolta, politikai okok miatt nem segít tovább az alapítványnak. Most már a kórházak szállítják el a tévéket, de mi keressük meg őket. Eleinte úgy gondoltam, az Országos Kórházi Főigazgatóság majd támogat annyival, hogy körlevélben hívja fel a figyelmet a lehetőségre, ám azt válaszolták, nem tartják fontosnak, hogy újból kiküldjenek egy ilyet, mert szerintük már ilyen tartalommal ment ki egyszer levél.
Józan paraszti ésszel nehezen felfogható, hogy ha van valaki, aki segíteni akar ingyen és bérmentve olyan dologgal, amire valószínűleg van igény, akkor miért ütközik falakba…
Nem én vagyok az egyetlen, aki segíteni szeretne, de akadályokba ütközik, illetve abbahagyja a működést; most volt hír a sajtóban, hogy a Mikulásgyár kénytelen befejezni. Az okok, amelyekre ők hivatkoztak, nagyon egybevágtak a tapasztalataimmal. (Időközben kiderült, hogy a Mikulásgyár magánadományok segítségével idén még folytatja a működést – a szerk.)
Az előbb politikai okokat emlegetett: egy alapítvány nem teljesen politikamentes?
Részünkről igen, ám az éremnek két oldala van. Amikor mi adományozunk, nem nézzük, hogy milyen „politikai kötődésű” a fenntartó. A tevékenységünknek az adhat politikai tartalmat, ha egy politikus azt látja benne, hogy ez az ő hiányosságait is felfedi, pontosabban azt, hogy az állam nem képes azt megcsinálni, amit egy civil szervezet. Én jártam egy államtitkárnál, akinek elmondtam, abban kérném a támogatását, hogy egy autó időnként összeszedje és Budapestre szállítsa az adománytévéket. Csak nézett, hogy az ördögbe lehet annyi televíziót átadni, amennyit mi, de nem tudott segíteni.
Hogyan hálálják meg önnek a munkáját?
Mi soha nem várunk hálát, de a köszönetet bevallom, azt elvárom. Egy levél, amiben megírják, hogy a betegek jól érzik magukat, esetleg jobban vannak azok, akik hospice-osztályon töltik utolsó napjaikat, nekünk hatalmas dolog.
Előfordul, hogy megsértődnek azok, akiknek az öreg tévéjét nem tudják átvenni?
Sajnos igen. Volt egy bácsi – több száz kilométerre –, aki egy összetört kijelzőjű tévét ajánlott fel, ami alapból nem javítható. Ilyenkor nemet kell mondanunk. De ez a ritkább, általában nagyon normális és kedves emberekkel találkozunk, akik olvasnak az interneten, megkeresik a weboldalamat és hozzák a tévéket. Innen is üzenem nekik, hogy köszönjük az eddigieket, szeretnénk még évekig folytatni ezt a munkát, és nyitottak vagyunk, keressenek bizalommal.
