A 2013-as magyar rekordot lapzártánkig nem döntötte meg a Közép-Európából érkező pusztító árhullám, ám a hatalmas mennyiségű víz ettől még óriási károkat okozott a Duna menti településeken. A gátakon ezrek teljesítettek; Újbuda is felkészülten várta az áradást.
Az először Ausztriában és Csehországban lecsapó Borisz ciklon a szeptember 14-i hétvégén érte el Magyarországot. A heves esőzések és az érkező árhullám miatt vasárnap már 3,5 méteren állt a Duna vízszintje Budapesten, hétfőre virradóra pedig harmadfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a fővárosban. A múlt héten naponta nagyjából egy métert emelkedett a Duna; a tetőzést 8,5 méter körülire várták, Budapest számos területét összesen egymillió homokzsák védi. Szeptember 19-i lapzártánkkor 716 centi magasan állt a Duna, ami az előző naphoz képest 1,1 méter pluszt jelentett, ekkorra a már lezárt alsó rakpartokat is elöntötte a folyó. (Bécset egy héttel korábban érte el az árvíz, Alsó-Ausztriát katasztrófasújtotta övezetté nyilvánították, Romániában, Szlovákiában és Lengyelországban is vész-, illetve katasztrófahelyzetet hirdettek.)
Magyarországon a belügyminisztérium árvízvédelmi operatív törzset hozott létre, amelynek alapját az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adja, de a honvédség is részt vesz a munkálatokban, mintegy 12 ezer katonával. A belügyi sajtótájékoztatón elhangzott, akár helikoptert is bevetnek a lakosság élet- és vagyonvédelme érdekében.
Újbudán nincs veszély
Budapesten a főváros megbízásából a Fővárosi Csatornázási Művek gondoskodik az árvízi védekezésről, amely együttműködik az országos katasztrófavédelemmel és a vízügyi főigazgatósággal. Újbudán a Kánai-tó és az azt tápláló Hosszúréti-patak is jelentősen felduzzadt, ezért Kőérberek-Tóvárost is figyeli a katasztrófavédelem, ahogy a Kopaszi-gát vagy az albertfalvai Duna-szakasz vízszintjét is. – Az önkormányzat a Dél-budai Katasztrófavédelmi kirendeltséggel folyamatos kapcsolatot tart, a felkészülésben részt vesz a közterület-felügyelet és a polgárőrség is. Újbuda minden eshetőségre készen áll, de közvetlen árvízi veszélyre nem számítunk. A magas vízállású területeket a szakemberek folyamatosan felügyelik – tájékoztatott a kerületi helyzetről Nemes Gergő közbiztonsági és honvédelmi referens. Az önkormányzat 2000 homokzsákot vásárolt a katasztrófavédelemnek, így 3000 zsák állt rendelkezésre.
Dr. László Imre polgármester a képviselő-testület múlt csütörtöki ülésén számolt be az árvízi felkészülés menetéről. Elmondta, felvették a kapcsolatot a Kopaszi-gát melletti házak közös képviselőivel, akik figyelik a pincéket és alagsorokat. A vízzáró betonalapra épült házak árvízvédettek, rendelkeznek szivattyúkkal, ezek működését ellenőrizték. Az önkormányzat emellett felkérte a közterület-felügyeletet, hogy rendszeresen járőrözzön az Albertfalvi-patak mentén (az albertfalvai töltés fóliázása már az ülés napján befejeződött). Az érintett vendéglátóhelyeket figyelmeztették, hogy szükség esetén be kell zárniuk.
A Savoya Park magasságában álló Dunaparty megálló nevű, londoni buszokból átalakított büfében két hete még lángosért, palacsintáért és csapolt sörért álltak sorban. Szeptember 15-én, vasárnap az ijesztően gyorsan emelkedő vízszint láttán zuhogó esőben zártak be, hogy azonnal felvontassák a buszokat a rakpartról. A népszerű vendéglátóhely ilyen korán még sosem fejezte be a szezont, klasszikus őszi időben általában az októbert is végigviszik. Most mindent kénytelenek voltak elköltöztetni: a 200 széket, asztalt, napernyőt, a mobilvécét és a konténereket darus autóval vitték. – Vissza kellett bontanunk az áramot, a vizet, az internetet, a kamerarendszerünket, a kábelezést. Ezeket jövőre újra kiépíthetjük, mert mindent el fog vinni a víz – mesélte lapunknak Tichy Róbert tulajdonos, akinek a szezonális dolgozókat is idő előtt el kellett bocsátania. |
T. D.