Parkőrök segítik a közteresek munkáját

Az Újbuda Közterület-felügyelet négy éve kísérletként vetette be az első parkőröket, munkájuk pedig olyan hasznosnak bizonyult, hogy azóta hárman teljesítenek szolgálatot Albertfalván, Őrmezőn és Gazdagréten. Gyalogosan ellenőrzik a közterületek állapotát, bejelentik, ha megsérült egy pad vagy illegális szemetet találtak. Hatósági jogkörük nincs, ám gyorsan reagálnak.

Akció közben is lehetőségünk adódott megfigyelni az átlagember számára észrevétlenül dolgozó parkőrök munkáját. Az éppen az Allende parkot átfésülő őrnek nem kellett sokáig keresgélnie, rögtön az út szélén szabálytalanul otthagyott szemeteszsákokra bukkant. Fotókat készített, majd értesítette az illetékest, jelen esetben az Újbuda Prizmát, amelynek emberei hamarosan megérkeztek, és elszállították a zsákokat. – A parkőrök minden hétköznap ellenőrzik a parkok, közterek rendeltetésszerű használatát, és ha bármi oda nem illőt látnak, bejelentik. Ők ugyanis nem hatósági személyek, így nem intézkedhetnek. Szerepük a problémák észlelése, bejelentése és a kapcsolattartás a lakossággal – tájékoztatott Bleszák Tibor, a közterület-felügyelet vezetője.

A parkőr feladatai közé tartozik a közterületi magatartási szabályok ellenőrzése, a kisebb rendbontások megelőzése, kezelése, valamint a játszóterek, kutyafuttatók, információs táblák állapotának szemmel tartása. Jelzi, ha egy pad megsérül, letörik egy nagyobb faág, vagy ha illegálisan lerakott hulladékot talál. – A régi idők parkőreitől eltérően tehát nem szemetet szed, de azt is megteszi, ha a helyzet megkívánja – tette hozzá a vezető, aki szerint a parkőr közvetlen kapcsolatrendszere nyomán sokkal gyorsabban kezelhetők a fenti helyzetek. – Ha szemetet talál, az gyorsabban tűnik el a helyszínről, mintha a köztisztasági cég a megszokott takarítási útvonalon jutna el odáig – magyarázta Bleszák Tibor. A parkőrök most új, feltűnő egyenruhát kaptak, hogy messziről felismerjék őket, és a járókelők így könnyebben jelezhessék nekik problémáikat.

T. D.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support