Megépül a hosszúréti lakópark – csökkentett beépítéssel
Helyi védettséget indítványoz az önkormányzat

Bár a kedvelt kirándulóhelyként ismert Hosszúréten még zavartalan a nyugalom, négy éve tudható, hogy egy részén lakópark épül. Képviselőjelöltek és néhány helyi lakó most az önkormányzat felelősségét firtatva ez ellen szólaltak fel. A körzet önkormányzati képviselői szerint lejátszott meccsről van szó, amelyben Újbuda elment a falig: jóval alacsonyabb lakásszámot és számos engedményt alkudott ki a beruházótól, a rét fennmaradó részét pedig helyi védettség alá vonná.

A Gazdagrét és Madárhegy közötti völgy, Hosszúrét, mely mint neve is mutatja, egy hosszúkás, egybefüggő zöldterület, amelyet családi házas övezet szegélyez. A Gazdagréti Szent Angyalok Templom és a tanuszoda alatti rét a környék legkedveltebb kirándulóhelye, ahol nemcsak családok piknikeznek, de óvodás csoportoknak is tartanak természetismereti foglalkozást. A lakók már egy 2020-as lakossági fórum óta tudják, hogy a zöld sáv egy része eltűnik, mert a Hosszúréti utca–Angyalka utca–Lépés utca közti magántelken lakópark létesül. A fórumon nemcsak a beruházás, hanem a csökkentett beépítés részleteit is ismertették. A találkozó Keller Zsolt helyi képviselő szerint békésen zajlott, most azonban – elsősorban a Facebookon – többen tiltakozni kezdtek a beruházás ellen, köztük fideszes önkormányzati képviselőjelöltek, Király Nóra, Sasvári Ádám és Balogh Péter is.

Keller Zsolt a helyszínen reagált: „talán a kampány az oka, de a beépítés ellen most azok a képviselők is tiltakoznak, akik 2018-ban, a vezetésük alatt megszavazták a terület beépíthetőségének jelentős emelését (a szintterületi mutatót 1,2-ről 1,4-re növelték), ami lehetővé tette, hogy 450 lakás épüljön a telken”. Hozzátette, mivel a terület 2007 óta magántulajdonban van, sorsáról a kerület nem hozhat döntést, viszont az elmúlt években mentették, ami menthető. 2019-ben az új, azaz a mostani önkormányzati vezetés azonnal három év változtatási tilalmat rendelt el a területre, majd az építési szabályzat módosításával megakadályozta, hogy magas házakat lehessen felhúzni. Egyúttal visszacsökkentette a terség beépíthetőségét az eredeti értékre, a beruházótól pedig komoly engedményeket harcolt ki. Hosszú tárgyalások során az önkormányzat 450 lakásról 270 lakásra alkudta le a tervezett beépítést, valamint elérte, hogy a tulajdonos 150 millió forint infrastrukturális hozzájárulást fizessen a kerületnek. – Egyetértünk azzal, hogy a 270 lakás is sok, ám ezt legalább sikerült elérni, miközben 2020 márciusa óta építéshatósági jogaink sincsenek, mert azokat a kormány elvette az önkormányzatoktól – hívta fel a figyelmet Keller Zsolt.

Az önkormányzati tárgyalások eredménye az is, hogy a lakópark mellett 100 négyzetméteres közhasználatú játszótér létesül, a törvényben meghatározott lakásonkénti egy parkolóhely helyett pedig másfél épül, vagyis 50 százalékkal emelik meg a helyek számát. A fejlesztő azt is vállalta, hogy az épületek aljában üzlethelyiségeket alakít ki, melyek többek között élelmiszerboltnak, orvosi rendelőnek adhatnak helyet.

Az ügyről folyó vita során felmerült, az önkormányzat kisajátíthatná vagy megvehetné a telket, így maga dönthetne Hosszúrét sorsáról. Lados Tamás helyi képviselő szerint erre csupán egyszer, 2022-ben adódott lehetőség, amikor a tulajdonos cég a tartozásai miatt csődbe ment, a telket pedig nyilvános árverésre bocsátották. Újbuda kész volt a vásárlásra, hiszen áron alul juthatott volna hozzá az így is igen sok pénzért, 1,8 milliárd forintért kínált ingatlanhoz. – A tulajdonos azonban az árverés előtt visszafizette tartozását, megszüntették a felszámolási eljárást, és lefújták a licitet – mondta el a képviselő, aki szerint később, már piaci áron, a milliárdokba kerülő telket lehetetlen lett volna megvenni.

A leendő lakópark melletti, fákkal szegélyezett rétet mindenképpen megóvná a kerület a további beépítésektől. – A templom alatti, fővárosi tulajdonú területet szeretnénk védetté nyilváníttatni, hogy az továbbra is zöld, piknikező, sétálóhely maradjon – mondta el Bakai-Nagy Zita, ezért a gazdagréti képviselők Karácsony Gergely főpolgármesterhez fordultak, hogy a Fővárosi Közgyűlés tűzze napirendre a kérdést. Az alpolgármester szerint hosszú lesz a folyamat, hiszen ahhoz, hogy elinduljon a védetté nyilvánítás, azonosítani kell az ott található védett növényeket és állatokat. – Budapest számos területét vonták már helyi védettség alá, reméljük, ezúttal is sikerülni fog – tette hozzá Bakai-Nagy Zita.

T. D.

A ROVATBÓL