„A mi dolgunk nem a magyarázkodás, hanem a problémák megoldása” – interjú dr. László Imre polgármesterrel

Ezer szemészeti vizsgálatot vásárol Újbuda a hat hónaposra duzzadt várólista mérséklésére, a menzareform pedig jelentősen csökkentette az élelmiszer-pazarlást azzal, hogy már kétmillió forint kompenzációt utaltak ki az időben lemondott ebédekért. Dr. László Imre polgármester a kormánymédiának is üzenve elmondta: a Gazdagréti Szivárvány Óvoda abúzussal vádolt dolgozójának cégével az előző, fideszes önkormányzati vezetés kötött szerződést, ennek részleteit lapunk is nyilvánosságra hozta.

Ahogy felavatták a Saroktelek parkját, be is jelentették, hogy a telken elindul a bölcsődeépítés. Ilyen tempóra talán ön sem számított. Miből van erre pénz?
Szerencsére ezek a fák nem jutottak a Hamzsabégi sétányon kivágott fák sorsára, továbbfészkelhetnek és -csicsereghetnek a madarak. Itt két hatemeletes épületet húztak volna fel a 2017-ben kötött szerződés alapján, akkor a környéken élők felemelték a szavukat, és mi úgy döntöttünk, azt tesszük, ami a dolgunk, tehát a lakók érdekét szolgáljuk. Mivel a telek egyharmada a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőé, büntetéssel fenyegettek minket, ám ennek ellenére is fel kellett vállalnunk azt, hogy lakóház helyett egy kikapcsolódást nyújtó kicsi park jöjjön létre. Nem volt titok az sem, hogy a régi létesítmények újjáépítésével egy bölcsődét és egy gyermekháziorvosi rendelőt kívánunk létrehozni. Ezt egyrészt pályázati úton, másrészt saját költségvetésből, szakaszosan terveztük megvalósítani. Óriási öröm, hogy a pályázaton több mint 830 millió forintot nyertünk el, így elkezdődhet a tervezés, majd az 56 férőhelyes bölcsőde kivitelezése.

Az elmúlt években számos régióban, köztük Budapesten is jelentős bölcsődei-óvodai férőhelyhiány alakult ki.
A készülő Madárhegyi Gyermekliget mérsékelni fogja az intézményi terhelést?
Az építkezés nagyon jól halad, 70 százalékos készenlétben van, pedig mindössze kilenc hónapja indult a munka. Minden tiszteletem és elismerésem a dolgozóké. A férőhelyek ügyében, be kell vallanom, a bölcsődékkel vagyunk bajban, ott szűk a kapacitás. Éppen ezért létesítünk Madárhegyen és az Ulászló utcai Saroktelken is bölcsődét, hogy ezeket a gondokat enyhítsük. Óvodai férőhelyek számában jobban állunk, ott inkább az épületek korszerűsítésével van dolgunk, például éppen a madárhegyi gyerekekkel túlterhelt gazdagréti intézmények esetében. Mivel a Madárhegyi Gyermekliget óvodája az év végére használatra kész lesz, a következő évben meg is kezdhetjük a gazdagrétiek felújítását.

Mivel az állam egyre kevésbé látja el azt a feladatát, hogy egészségügyi ellátást nyújtson az adófizető polgároknak, az önkormányzat a várólisták csökkentése érdekében rendszeresen kisegíti azzal, hogy diagnosztikai vizsgálatokat vásárol. Most szemészeti vizsgálatokat vesznek egy magáncégtől. Miért?
A háziorvosokat érintő új állami finanszírozási rendszer része az a protokoll, amely szerint a háziorvos a praxisfinanszírozásának egy részéhez csak akkor jut hozzá, ha felír bizonyos számú, megelőzést célzó szűrővizsgálatot. Ez a szabály a szakrendelőben is jelentősen megemelte a szemészeti és az ultrahangos vizsgálatra várók számát. Miért is? Ha valakinek magas a vérnyomása vagy cukorbeteg, a kontrollvizsgálatához a szemfenékvizsgálat is hozzátartozik. Mivel a két említett állapot Magyarországon népbetegségnek számít, meredeken nőni kezdtek a várólisták. Ez annyit tesz, hogy a szemészeten hat hónapos, háromezer fős várólista alakult ki, ráadásul eleve a kelleténél kevesebb szemész dolgozik ott. De a mi dolgunk nem a magyarázkodás, hanem a segítségnyújtás, ezért vásárolunk ezer szemészeti vizsgálatot 15 millió forint értékben, hogy megnöveljük a kapacitást. Az ultrahangos vizsgálatok vásárlásáról is előrehaladott tárgyalások folynak. Így a páciensek nem kényszerülnek arra, hogy a magánegészségügyben végeztessék el a drága vizsgálatokat.

Az ezer nagy szám, de ahhoz kicsi, hogy hosszú távon orvosoljon egy állandósult problémát. Mi lesz, ha elfogy az ezer vizsgálat?
Ahogy a sakkban, itt is előre kell látni három-négy-öt lépést. Elárulom a titkot: egynapos sebészet. Ha ez az osztály elindul a Gyermekegészségügyi Centrumban, az ott dolgozó szemészek nemcsak rengeteg szürkehályog-műtétet fognak elvégezni, de bekapcsolódnak a kontrollvizsgálatok elvégzésébe is. Tehát nemcsak szolgáltatásvásárlásban gondolkodunk, hanem abban is, hogy minél több szemészt, szakorvost hozzunk a szakrendelőbe.

Még tart a nyomozás a Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik dolgozójának gyerekbántalmazási ügyében. Felmerült újabb információ az önkormányzat belső vizsgálata során?
Fontosnak tartom, hogy az ügyben folyamatos legyen a tájékoztatás, ezt az újság hasábjain rendre meg is tesszük – üzenem ezt azoknak, akik azzal vádolnak, hogy megpróbálunk valamit eltitkolni. Bár a nagypolitikában is ilyen átláthatóan mennének a dolgok, akkor többet tudnánk a kegyelmi botrányról is. Több szálon fut a történet. Az egyik a rendőrség és az ügyészség nyomozása, erről még nem kaptunk tájékoztatást. A rendőrség minden kérésének maradéktalanul eleget tettünk: az informatikai osztály legyűjtötte az összes levelezést, átadtuk, vizsgálják. Megjegyzem, az önkormányzathoz egyetlenegy jelzés, bejelentés sem érkezett sem szülőtől, sem szakembertől, ami arra utalt volna, hogy az óvodában valami rendellenes dolog történik. A másik a Közművelődési és Köznevelési Bizottság vizsgálata, a kormánypárti képviselők nyilatkozata alapján. Ők ugyanis azt állítják, korábban is voltak gondok a fiatalemberrel, amit úgy próbált meg az önkormányzat szőnyeg alá söpörni, hogy áthelyezte őt egy másik óvodába. A bizottság azt is vizsgálja, milyen szerződésben álltunk az óvodai dolgozó Sokfilm Bt. nevű cégével. Kiderült, hogy a munkahelyváltás a Kelenvölgyi Óvodából a Szivárvány Óvodába 2018-ban, az előző vezetés ideje alatt történt, csak ezt az említett képviselők megpróbálták ránk tolni. A másik, hogy az önkormányzat 2014 óta állt szerződésben a filmkészítéssel és nyári táboroztatással foglalkozó fiatalemberrel, illetve a cégével, tehát azt a szerződést is a korábbi vezetés kötötte. Ennek a bizottsági meghallgatásnak az eredményét közzétettük, megjelent az Újbuda újságban, lezárult a vizsgálat. Az ügy egészét pedig fegyelmi biztos, majd fegyelmi tanács vizsgálja. A birtokunkban lévő információkat, ahogy eddig is, a jövőben is közzé fogjuk tenni.

Az említett szerződés nyilvános?
Aki veszi a fáradságot – és remélem, minél többen teszik meg –, az az Újbuda újságban pontosan, dátumszerűen lebontva követheti végig, hogy a Sokfilm Bt.-vel milyen célból, milyen feladatra szerződött az önkormányzat. A hatóság lefoglalta azokat a számítógépeket is, amelyekkel a gyanúsított édesanyja dolgozott a hivatalban. Ezekről még nem kaptunk visszajelzést.

Tavaly átfogó menzareformot vezetett be az önkormányzat: közétkeztető céget váltott, A és B menüválasztásos rendszer indult, országos nóvumként pedig az előző héten lemondott ebédért napi 500 forint kompenzációt kapnak
a szülők. Utóbbinak mi a célja?

Eddig összesen kétmillió forintot utaltunk át 320 családnak. A kompenzáció negyedévenként történik, tehát az addig összegyűlt 500 forintokat egy összegben kapják vissza a szülők, túl a befizetett ebédpénzen. A lényege, hogy a megrendelt, de el nem fogyasztott étel ne a moslékba kerüljön, hiszen az minden szempontból veszteség. Sokan vannak például, akik szociális helyzetük miatt térítésmentesen jutnak étkezéshez. Mi történik, ha nem mondják le? Kifizetjük a szolgáltatónak. Ha lemondják, akkor ők kapnak ötszáz forintot, nekünk viszont nem kell kifizetni az arra a napra rendelt ételt. Mindkét félnek nyereség, és az értékes ételt sem kell kidobni.

Zakatol a Déli Körvasút beruházás, alig ötven méterre a lakóházaktól. Számos tiltakozáson, perindításon, miniszteri levelezésen van túl az önkormányzat, de a vasútbővítés elkerülhetetlen. Miért lehet még küzdeni?
Több síkon folyik a küzdelem. A debreceni ítélőtáblánál fellebbezést nyújtottunk be, hogy a szolnoki kormányhivatal hogyan adhatott ki engedélyt egy olyan munkálatra, amelynek a környezetvédelmi tervét hatályon kívül helyezte a bíróság, és tiltást rendelt el. Ezen kívül feljelentést tettünk a kormányhivatal ellen, mivel érthetetlen módon engedélyt adott ki éjszakai munkavégzésre egy olyan területre, ahol harminc méterre többszintes lakóházak vannak. Kimentem éjszaka a helyszínre, hogy utánajárjak a dolognak, mire igazoltattak a rendőrök, de legalább nem jelentettek fel, a mai világban ennek is örülni kell. A napokban küldtük el az Európai Parlamentnek írt, részletesen dokumentált panaszlevelet arról, hogy a kormány a jogérvényesítés minden eszközét elvette tőlünk. De már az európai testület asztalán van a helyi civil szervezet, a POPÉK tiltakozása is. Őszintén remélem, hogy tiltakozásaink egy kis lendületet fognak adni a történetnek, mert az erőből politizálás, az emberek és a természet semmibe vétele keserűséget vált ki a polgárokból. Minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy megállítsuk a károkozást és enyhítsük a károkat.

Egy Kruspér utcai társasházban történt robbanás következtében két lakás kiégett, két ember pedig életét vesztette. Mit tud segíteni ilyenkor az önkormányzat?
Ezúton is őszinte részvétünk a családtagok felé a tragédia miatt. Azt egyelőre nem tudni, pontosan miért következett be ez a gázrobbanás, a tűzvizsgálat még tart. Az viszont már most elmondható, hogy a tűzoltóság, a katasztrófavédelem és a mentők példaértékű munkát végeztek. A tűzoltók összehangolt tevékenységének köszönhető, hogy nagyobb károk nem keletkeztek. Három olyan tűzoltót jutalomban és elismerésben részesítettünk, aki kiemelkedő tevékenységet végzett. Ha jól tudom, 11 tűzoltó dolgozott a mentésen, az egyikük meg is sérült. Amikor ott térdeltek a bejáratnál, miközben lángokban állt a lakás, az egyik azt érezte, mintha valaki megveregette volna a vállát, de nem törődött vele. Amikor kijött az égő házból, a többiek szóltak, hogy csupa vér a háta. Kiderült, hogy egy üvegszilánk zuhant le a magasból, ami átszúrva védőruháját, mélyen beleállt a hátába. A tűzoltó egy pillanatra sem állt meg, végig az üveggel a hátában végezte az oltást. Ezt el kell ismernünk. A BKK azonnal melegedő buszt küldött a helyszínre, hogy a hajnalban az utcára küldött lakók ne fázzanak, tudjanak enni, inni. Megvizsgáltuk, van-e olyan lakó, akinek az ideiglenes elhelyezéséről gondoskodnunk kell, de nem volt ilyen. A tűzoltóság munkáját csak dicsérni tudom. A katasztrófa ellenére gyorsan vissza lehetett kapcsolni a közműveket, az élet – a két lakást kivéve – normál mederben folyhatott tovább. A két kiégett lakás önkormányzati lakás, ezt helyre kell hozni, figyelemmel kísérjük a helyreállítást.

T. D.

A ROVATBÓL