A hazájuk védelmében súlyosan megsérült, gyakran kezüket-lábukat vesztett, megvakult, összeégett – mégis szép – ukrán katonák fotóit mutatta be a Bartók Béla út 37. alatti Három Hét Galéria. Marta Syrko fiatal fotóművész Katonaszobrok című tárlatát Benedek Barna festőművész és Balog István, Ukrajna magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője nyitotta meg.
Elsőként Benedek Barnát kértem meg, segítsen értelmezni azt, amit látunk. Szépre fényképezett képek, közben mégiscsak rémisztő, amit mutatnak. Kell-e idealizálni azt, ami valójában se nem szép, se nem esztétikus, hanem egyszerűen borzalmas?
Röviden: nem kell. Persze gyakran készültek sokkoló műalkotások háborúkról, nekem Goya A háború borzalmai című sorozata jutott eszembe, a 19. század eleji francia–spanyol háború kegyetlenségeiről.
Kétszáz esztendő azért elmosta azokat az emlékeket. Itt viszont kortársainkat látjuk, akik igen súlyosan megsérültek, végtagjaikat vesztették, összeégtek. Szörnyű az egész. Szépnek mutatni mindezt, nem esztétikai, művészi hazugság?
A kiállítás címe: Katonaszobrok. Ez a cím is válasz talán. Hiszen a szobor, az emlékmű megemel, tiszteleg előtted, példának állít. Ukrajnában most az a kérdés, hogy életben tudnak-e maradni, meg tudják-e védeni a hazájukat. És ezért áldozatokat kell hozniuk, a bátorság egészen más dimenziója jelenik meg, másként látszik ez az egész, mint innen, a békés világból.
Ezeknél a képeknél a kontextus is számít. Végül is biztosan lehetne szépre fényképezni rémes autóbalesetek áldozatait is…
Biztos lehetne. De itt tudjuk, mi, miért történt velük. És ezeknek az embereknek, akik a hazájuk védelmében vesztették el, mondjuk a lábukat, alkalmazkodniuk kell ehhez a helyzethez, tovább kell élniük. Ezekből a fotókból minden szörnyűség ellenére optimizmus árad, miközben hideglelős rájuk nézni.
Lehet, hogy afféle terápiás célja is van ezeknek a képeknek? Sok ezer, tízezer emberrel történtek, történnek hasonló rémségek. Mégis, ezek azt sugallják, élhetsz tovább, szép lehetsz, befogad a világ – művészi alkotás örökít meg, miközben szörnyen összeégtél.
Jó kérdés. Talán ez is benne van. Azzal szembesítenek ezek a képek, hogy ezekkel a hétköznapi emberekkel, akik mi is lehetnénk, mi történt. Itt ez a fotó egy húszéves, gyönyörű lányról, aki elvesztette a lábát, számtalan műtéten esett át, most műlábakkal kezdhet új életet – talán azt is mutatja, hogy semmi sem lehetetlen.
Talán van ezeknek a képeknek olyan jelentésük is, amit a hagyományos művészetekből, mondjuk a szobrászatból ismerünk, hogy nem tudjuk visszaadni a lábadat, nem tudjuk visszaadni az életednek azt a részét, amit elvesztettél, nem tudjuk meg nem történtté tenni azokat a tragédiákat, amelyeken keresztülmentél, de megmutatjuk a közösségnek egy műalkotással, hogy te hős vagy.
Biztos, hogy a művészetnek van egy ilyen funkciója is.
Balog István Ukrajna magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője – amíg nincs nagykövet, ő vezeti a képviseletet –, vele is beszélgettünk a tárlat megnyitóján.
Az amit oly sokszor hallunk, szlává Ukraini, dicsőség Ukrajnának, mintha értelmet nyerne itt…
Én nem a dicsőség kifejezést használnám, hanem a megtörhetetlent. Az itt látható emberek mind önkéntesként léptek be a hadseregbe, nem egy közülük már 2014-ben, csak azért, hogy védjék Ukrajnát, védjék azokat az európai értékeket, amelyek mellett Ukrajna elkötelezte magát. Róluk szól ez a kiállítás, arról a több százezer emberről, aki a hadseregben küzd Ukrajna szabadságáért, azért, hogy az ország megmaradhasson azon az úton, amelyen 2014-ben a Majdanon elindult. Ukrajna ne legyen orosz gyarmat.
A magyar kormány, finoman fogalmazva, meglehetősen szkeptikus az ukrán politikával, a háborúval kapcsolatban.
Ebben a háborúban rég megdőlt a szkepticizmus oka. Amikor 2022 februárjában megindult a teljes körű orosz agresszió, a legtöbb szakértő azt mondta, maximum nyolc hétig tudjuk tartani magunkat. Ukrajna nem képes magát megvédeni. Most a háború harmadik évében járunk. Az elfoglalt területek jelentős részét visszafoglaltuk. És vissza fogjuk szerezni a teljes területünket. Kétségtelen, érzek egyfajta háborús fáradtságot a közvéleményben sokfelé. De talán az effajta tárlatok is képesek fölrázni és elgondolkoztatni az embereket. Lássák, miért és hogyan küzd Ukrajna.
A magyar kormány sorra vétózza meg az Ukrajna támogatásáról szóló uniós határozatokat, nehezíti az EU-hoz csatlakozás folyamatát.
Tárgyalunk arról, hogy közelebb kerüljenek az álláspontok.
És kerülnek?
Igen. Gyakorlati szempontból jó az együttműködés Ukrajna és Magyarország között. A politikai kommunikáció szintjén akadnak eltérő álláspontok, de a diplomácia azért van, hogy ezek közeledjenek. Bízom benne, hogy minden kérdésben tudunk kompromisszumot találni, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország teljes mellszélességgel kiálljon Ukrajna mellett.
Orbán Viktor volt talán az egyetlen európai uniós vezető, aki gratulált Putyin „választási” győzelméhez.
Ez Magyarország dolga, mi nem minősítjük.
Orbán Viktor szintén az egyetlen olyan EU-s vezető, aki kétoldalú megbeszélésen nem találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Dolgozunk a találkozón. A két ország külügyminisztere január 29-én Ungváron állapodott meg abban, hogy elindul ennek előkészítése.
Ön úgy fogalmazott a kiállítás megnyitóján, hogy amikor ránéz ezekre a képekre, akkor legszívesebben elkapná a tekintetét, de nem kaphatjuk el.
Az első természetes reakció az, hogy szeretnénk megfeledkezni erről. De nem tehetjük meg. Ukrajna több mint két éve harcol, és szükség van arra, hogy az emberek kitartsanak mellettünk, továbbra is támogassanak bennünket. Nem lehet bezárkózni. Nem lehet azt mondani, hogy ez a háború minket nem érint. Sajnos mindannyiunkat érint. És minél tovább gyűrűzik ez a háború, annál jobban. Ezért fontos, hogy minél hatékonyabban támogassák Ukrajnát, hogy le tudjuk zárni egy igazságos békével mindezt. Olyannal, amely hosszú távon garantálja a békét. Vége legyen a háborúnak, és béke legyen az egész európai kontinensen.
Dési János
