Óvodaválasztót rendeztek szülőknek

Melyik óvoda a legjobb a gyermekemnek? Az újbudai kisgyerekes szülők egyik legfontosabb kérdésére adott választ az önkormányzat Óvodahívogató eseménye. A B32-ben rendezett szakmai bemutatón a kerület nyolc óvodája mutatkozott be, nagy hangsúlyt fektetve a szakmai specializációkra.

A rendezvényt tavaly az a szülői igény hívta életre, hogy mindenki egy helyen, személyesen ismerhessen meg minden óvodát, kérdéseket tegyen fel és képet kapjon az egyes intézmények szakmai preferenciáiról. Az újbudai óvodákba évente átlag 800 gyermek jelentkezik, a magas létszám annak ellenére sem jelent gondot, hogy az elmúlt években országszerte óriásira nőtt a pedagógushiány. – A XI. kerületi intézményekben jelenleg tíznél kevesebb betöltetlen óvodapedagógusi álláshely van. Ezzel elég jó helyzetben vagyunk Budapesten – mondta a B32-ben Erhardt Attila, a köznevelésért felelős alpolgármester, hozzátéve, hogy pótlékokkal, kedvezményekkel is igyekeznek idecsábítani az óvónőket.

A kerületi óvodák színvonala nagyjából azonos, inkább a specializációkban van különbség. A Sasadi Óvodában a tehetséggondozásra, a szentimrevárosiban a hagyományőrzésre, az alberfalvaiban az anyanyelvi nevelésre, a gazdagrétiben pedig a gyerekek szókincsét, kreativitását, képzelőerejét és tanulmányi sikereit meghatározó játékokra helyezik a hangsúlyt. Olyan intézményt is találni, ahol az asztmás gyerekekre figyelnek jobban. Komoly munkát vállal az inkluzív integrált nevelést végző Kelenvölgy-Őrmezei Óvoda is, amely a speciális nevelési igényű, azaz SNI-s gyerekek szakmai centruma.

– Az elmúlt esztendőkben számos sokkhatás érte az óvodákat, ami a gyereklétszám fokozatos csökkenéséhez vezetett – emelte ki az alpolgármester. Ilyen volt a Covid-járvány, amelynek hatására rengetegen álltak át home office munkavégzésre, ez pedig számos családot ösztökélt az agglomerációba költözésre. – Büszkék vagyunk arra, hogy a tendenciát, többek között ezzel a rendezvénnyel, tavaly sikerült megállítani, és bízom benne, hogy a jövőben növekedni is tudunk – fogalmazott Erhardt Attila.

Minden évben egyre több problémás, részképesség-zavaros gyerek kerül be az oktatási-nevelési rendszerbe, és a kérdések jelentős része arra irányult, hol kezelik jól őket. Az alpolgármester szerint emiatt nem szükséges specializált helyet választani, mert minden óvoda felkészült az SNI-s gyerekek fogadására: tíz főállású gyógypedagógus áll rendelkezésre, akik rendszeresen látogatják az intézményeket. – Sokkal jobb ellátást nyújtunk ezeknek a gyermekeknek, mint az egyházi, illetve alapítványi óvodák – jelentette ki Erhardt Attila.

T. D.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support