Sorozatunkban Újbuda egyéni önkormányzati képviselői mesélnek munkájukról, az általuk vallott értékekről, prioritásaikról és céljaikról. Ezúttal Varga Gergő, a 9. választókerület egyéni képviselője válaszolt kérdéseinkre.
A Major utcában kezdtük a sétát, innen indultunk a Bornemissza tér felé. Mit jelent önnek ez a két helyszín?
A Major utca lakói még 2019-ben azt kérték, kezdjünk valamit a parkolással, mert lehetetlen volt itt közlekedni. Az utcán végig az útpadkán álltak az autók, ezért nem fértek el egymás mellett az ellentétes irányba közlekedők. Ebben a ciklusban új parkolókat alakítottunk ki, zöld betonnak nevezett gyeprácsos megoldással. Ennek köszönhetően az autósok nem sárban, latyakban szállnak be és ki, illetve az autók nem zárják el az utat.
Ha a Major utca a múlt, akkor lehet azt mondani, hogy a Bornemissza tér
a jövő?
Igen. A korábbi buszvégállomás helyén jelenleg is csak beton van, és egy felvonulási épület áll itt. Hosszabb ideje gondolkozunk azon, mit lehet kezdeni ezzel a területtel. Most jutottunk el oda, hogy elkészültek a koncepciótervek. Szeretnénk, hogy a fejlesztés az itt élők kényelmét és a jövőt szolgálja, ezért tavasszal vitára bocsátjuk a terveket. Van néhány nagy álmunk: rengeteg fa, körben futókör, amit zárt sövény választ el a többi résztől. Lenne itt egy szeniorpark, ahol az idősebb korosztály tud erősíteni, egy másik sarokba pedig streetballpályát tervezünk, hogy a fiatalok is megtalálják maguknak a lehetőséget. A beton helyett gyepet szeretnénk, egyfajta baba-mama parkot, ahol le lehet tenni a kicsi gyerekeket, hogy megtapasztalják, milyen megtapintani a füvet, milyen benne mászkálni. Szeretnénk egy Shakespeare-kertet kialakítani, ebből eddig kevesebb mint negyven van a világon, az egyik például New Yorkban, a Central Parkban. Shakespeare-művekben található növényeket, virágokat ültetnénk el, mellettük egy táblán abból a műből idéznénk, amelyikben szerepeltek. Ezzel a kerttel felkerülnénk mi is arra a listára, ahol számos nagyváros megtalálható.
Ha valaki most azt fontolgatja, hogy ideköltözik, mit mondana neki, miért érdemes idejönni? Mi a legnagyobb erénye a kerület ezen részének?
Hogy élhető és kényelmes. Kisváros egy nagyvárosban, közvetlenebb, emberibb, mint a város többi része. A levegőnk tiszta, a biztonságunk rendben van, jó a közösségi közlekedés, és minden könnyen elérhető, amire szükség van.
A biztonságot említette, ami önnek nyilván különösen fontos, hiszen Újbuda közbiztonsági tanácsnoka.
Tanácsnokként az az egyik feladatom, hogy keressem a megoldásokat arra, miként lehetne még jobb és kezelhetőbb a közbiztonság. Újbuda viszonylag szerencsés helyzetben van, a bűncselekmények száma évről évre csökken, a felderítési arány pedig növekszik. A rendőrség nem, de a közterület-felügyelet önkormányzati feladat. Az én javaslatom, hogy a következő ciklusban alakítsuk rendészetté a közterület-felügyeletet, így sokkal több jogkörrel bírna.
A szociális bizottságnak is tagja, sőt, vezetője, ott milyen eredményekre büszke?
Több mint egy éve kaptam ezt a lehetőséget, hogy vezethetem a bizottságot. Azóta is sok mindent sikerült elérni. Példaértékűen működik a szociális ellátórendszer, bővült a támogatások köre. És még egy dolog, amit nagyon fontosnak tartok: Újbudán nemcsak az önkormányzat siet az elesettek támogatására, hanem a lakók is nagyon sokat segítenek. Büszke vagyok az újbudaiakra, hogy az elmúlt években többször bebizonyították, itt nem csupán a szavak szintjén létezik a társadalmi felelősségvállalás.
Azt mondta, élhető ez a kerület, de hozzátehetjük, hogy családbarát is: sok itt a jó játszótér és óvoda.
A Lurkó Óvoda udvarának felújítása ennek a ciklusnak az egyik komolyabb projektje volt. Ez is bizonyítja, hogy a körzetemben az intézmények fejlesztésével is nagyon sokat foglalkoztunk, hogy minél működőképesebbek, modernebbek legyen. A közelben van a Nagykikinda játszótér, ez a ciklus elején elöregedett volt. A tervezett korszerűsítést Covid-járvány miatt halasztottuk el, akkor úgy gondoltuk, az a legfontosabb, hogy tudjon működni a kerület, biztonságban legyenek a lakók, így arra fordítottuk a pénzt. De amikor megtehettük, elvégeztük a felújítást.
Az idősekre is gondol a kerület, a Nagykikinda játszótér környékén van egy kis park, amelyet az ő igényeik szerint újítottak fel.
A közösségi költségvetésben arra szavaztak a legtöbben, hogy itt újuljanak meg a padok, épüljön új járdaszakasz, legyen rendezettebb és kellemes a park. Ez az fejlesztés már elkészült, és örömmel látom, hogy birtokba is vették az itt lakók.
Hogyan lett egy miskolci aktivistából Budapest egyik legjobb kerületében kerületi képviselő?
Úgy alakult az életem, hogy Budapestre kerültem. Újbuda volt az a kerület, ahol úgy éreztem, hogy megérkeztem. Itt szeretnék végleg letelepedni. Ahogy mondani szoktam, Miskolcon vagyok itthon, de most már itt vagyok otthon.