Gyermekegészségügyi Centrum: nyitás előtt

Február végére befejeződik a műszaki átadás-átvétel, májustól indulhat a próbaüzem – derült ki a Gyermekegészségügyi Centrum bejárásán. Ez lesz az ország első poliklinikai szakrendelője, ahol a teljes körű szakellátás mellett egynapos sebészet is működik.

– Megkezdődött az épület bebútorozása, valamint a műszaki eszközpark telepítése, már csak a szakhatósági engedélyek beérkezésére kell várni – tájékoztatott a kerület legjelentősebb egészségügyi beruházásáról dr. Lehoczky Péter. Az üzemeltető Szent Kristóf Szakrendelő főigazgatója elmondta, a centrum ellátja a XI., a XXII. kerületi és dél-budai betegeket, valamint az Érdről, Diósdról, Biatorbágyról és Törökbálintról érkezőket is. A központot 60 ezer gyermek ellátásra tervezték, de az Újbudán épülő 22 ezer lakásba költözőkkel négy-öt éven belül 85 ezerre is nőhet ez a szám. A széles körű járóbeteg-szakellátást nyújtó centrumnak 17 gyermekgyógyászati szakmára van engedélye, amiből 15-öt biztosan elindítanak, egynapos sebészeti részlege felnőtteket és gyerekeket egyaránt fogad.

– Ez lesz Magyarország első poliklinikai alapú járóbeteg-szakellátó intézménye – jelentette ki dr. László Imre polgármester, aki szerint érthetetlen, hogy nincs máshol ilyen, pedig a hazai egészségügyben nagy szükség lenne rájuk. A főigazgató elmondta, a centrum érezhetően csökkenteni fogja a várólistákat, az induláshoz és a kívánt kapacitás eléréséhez azonban meg kell duplázni a létszámot: a szükséges orvosok fele hiányzik, a szakdolgozókkal együtt 40-50 embert várnak még. A 21. századi környezet azonban Lehoczky Péter szerint vonzani fogja a szakembereket.

T. D.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support