60 millió forint, több mint 500 javaslat, 36 döntős projekt és közel tízezer szavazat. Már csak statisztikailag nézve is sikeres volt a tavaly útjára bocsátott, első újbudai közösségi költségvetés projekt, amelynek nyertes pályamunkái többnyire már – részben, vagy egészben – meg is valósultak.





Ám az igazi siker a közös gondolkodásban, az együttműködésben, az egyetértésben és a közös döntésekben mutatkozott meg leginkább.
Épp ezért Újbuda Önkormányzata idén is lehetőséget biztosít a kerületieknek arra, hogy a közösségi költségvetés eszközével, közvetlenül döntsenek Újbuda fejlesztéseiről. Erre a célra az önkormányzat vezetése hat kerületi körzetben 15-15 millió forintot, tehát összesen 90 millió forintot, vagyis a 2023-as keretösszegnél 30 millió forinttal többet különített el a költségvetésben, támogatva ezzel a lakossági kezdeményezésű javaslatok megvalósítását. Ezáltal újra lehetőség nyílik arra, hogy az újbudaiak közvetlenebb módon határozzák meg az önkormányzati költségvetés egy részének felhasználását, ne kizárólag a választott képviselőkön keresztül.
A közösségi költségvetés első, javaslattételi szakaszában azokat a kreatív, jobbító szándékú fejlesztési ötleteket várjuk, amelyek közérdekű célt szolgálnak, vagyis Újbuda és az itt élők érdekeit tartják szem előtt. Továbbá tekintettel vannak a rendelkezésre álló keretösszegre, nem ütköznek jogszabályba és a kerület illetékességi körébe tartoznak.
Fontos, hogy a részvételi költségvetés nem pályázat, hanem olyan közös gondolkodás, amely során az ötleteket is a kerület közössége adja és a megvalósulásra kerülő fejlesztést is az újbudaiak választják ki szavazataikkal. A folyamatban részt vehet minden 16. életévét betöltött, újbudai lakos.
Javaslattételi időszak: február 1.–február 29.
Javaslataikat az önkormányzat honlapjáról elérhető űrlapon, e-mailben a kozossegikoltsegvetes@ujbuda.hu címen várjuk, papíralapon pedig a javaslatgyűjtő ládák mellett található vagy az Újbuda újságból kivágott űrlapon, amelyet bedobhatnak a kerület különböző pontjain kihelyezett gyűjtőládákba:
60+ programközpontok (Kérő u. 3., Bölcső u. 3.) l közösségi házak l kerületi fenntartású bölcsődék és óvodák l Polgármesteri Hivatal, porta l B32 Galéria és Kultúrtér l Sport11 Központ
A beadott javaslatoknak az alábbi szabályoknak is meg kell felelniük:
• Legyenek közérdekűek! Nem lehet olyan ötletet beadni, amely magánterületen valósulna meg, pl. egy társasház udvara, vagy amely kizárólag egy kisebb csoport érdekeit szolgálja.
• Megvalósítása ne lépje túl a rendelkezésre álló keretet! Egy park kialakítása minden bizonnyal többe kerül, mint 15 millió forint; Újbuda Önkormányzata az Ulászló utcai saroktelekre tervezett közparkot 188 millió forintból tervezi megvalósítani. De egy-egy eleme, pl. ivókút, futókör, kutyafürdető már megvalósítható kisebb összegből is. Természetesen a költséget elegendő saját tapasztalatok, információk alapján megsaccolni, a folyamat későbbi szakaszában ugyanis részt vesznek olyan szakértők is, akik a beérkező ötletek bekerülési értékét kiszámolják.
• Minél inkább legyen eredeti, tartalmazzon újdonságot! A közösségi költségvetés nem fordítható karbantartásra, takarításra. Ha pl. törött padot, kátyút, elszállítandó roncsautót lát, kérem, értesítse az önkormányzatot és amint lehet, megoldjuk a problémát. Akkor sem tudjuk befogadni az ötletet, ha egy már folyamatban lévő beruházáshoz kapcsolódik.
• Megvalósítása ne ütközzön jogszabályba! Az ötlet megvalósítása nem lehet kirekesztő, nem tartalmazhat önkényuralmi jelképet és más módon sem lehet jogsértő.
• Megvalósítása tartozzon az önkormányzat feladat- és hatáskörébe! Az önkormányzat pl. nem létesíthet buszmegállót vagy nem szólhat bele a vonatok menetrendjébe.
• Az ötlet megvalósítása nem tartalmaz „működési jellegű” költséget, tehát a működtetése, fenntartása nem kerül pénzbe.
Tudjuk, nem könnyű feladat megállapítani, hogy egy ötlet minden szempontnak megfelel-e, ezért ebben a szakaszban ötletelő műhelyeket szervezünk.
Döntési szakasz: március 1.–április 10.
A beérkezett javaslatokat összesítjük, és azokról egy szakemberekből álló bizottság dönt majd, amely megállapítja, hogy egy ötlet megvalósítható-e, és ha igen, mennyibe kerülne. Az azonos elemeket tartalmazó ötletek a szavazási fordulóra összevonhatók. Valamennyi javaslattevő visszajelzést kap ötlete elfogadásáról, esetleges elutasításáról vagy ágazati programba kerüléséről.
A szavazási folyamat: április 11.–május 15.
Arról, hogy mi valósuljon meg a döntőbe került projektekből, szintén a lakosság határoz. Szavazni online és papíron is lehet, a javaslatgyűjtésnél leírt módszerekkel és helyszíneken. Egy személy több ötletet is támogathat, de mindegyikre csak egyszer szavazhat. A határidőre beérkezett szavazatokat összesítjük, és az eredményt nyilvánosságra hozzuk.
A befejező fázis
A nyertes ötleteket Újbuda Önkormányzata valósítja meg. Az ötletet beadó tudomásul veszi, hogy kiválasztás esetén semmilyen ellentételezésre nem tarthat igényt. A beruházásokról folyamatos tájékoztatást adunk.