Készüljünk együtt az óvodára!

2024. február 7-étől március 20-áig 8 alkalomból álló rendezvénysorozatra invitáljuk a szeptemberben óvodát kezdő gyermekek szüleit.

Az egyes találkozásokra Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata fenntartásában működő óvodákban kerül sor, ahol bölcsődei -, óvodai – és gyermekjóléti szakemberek, óvodapszichológusok, logopédusok, gyógypedagógusok, konduktorok egy-egy gyermeknevelést segítő témán keresztül interaktív keretek között, kötetlen légkörben adnak segítséget a zökkenőmentes óvodába lépés eléréséhez.

A legalább 4 programon részt vevők között gyermekneveléshez kapcsolódó ajándékokat sorsolunk ki. A programsorozat jellegéből adódóan, a rendezvényeken – gyermek kíséret nélkül – felnőttek fogadására van lehetőség.

A programsorozat ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Szeretettel várunk minden érdeklődő szülőt a kerületünkben második alkalommal megrendezésre kerülő programsorozatunkra, hogy együtt készülhessünk az óvodára!

A rendezvények a következő témákban és helyszíneken látogathatók:

2024. február 7. 17.00–18.30 Észak-Kelenföldi Óvoda, Keveháza Utcai Óvoda telephely (1119 Bp., Keveháza u. 4)
info@eszakkelenfoldiovi.ujbuda.hu
Sikeres óvodaválasztás segítése: Milyen fórumokon érdemes tájékozódni? Milyen programok segítik a választást? Mi derül ki az intézmények dokumentumaiból, honlapjáról?

2024. február 14. 17.00–18.30 Albertfalvai Óvoda székhely (1116 Bp., Ezüstfenyő tér 1.)
info@albertfalvaiovi.ujbuda.hu
A család és az óvoda szerepe a gyermek nyelvi fejlődésében – A mese személyiségre gyakorolt jótékony hatása

2024. február 21. 16.30–18.00 Szentimrevárosi Óvoda székhely (1113 Bp., Badacsonyi u. 20–22.)
info@szentimrevarosiovi.ujbuda.hu
Felkészülés az óvodára: Higiénés szokások, családi napirend megváltozása, hagyományok szerepe, szocializáció kérdései

2024. február 28. 17.00–18.30 Kelenvölgy-Őrmezei Óvoda, Újbudai Napsugár Óvoda telephely (1112 Bp., Menyecske u. 2.)
info@kelenvolgyiormezeiovi.ujbuda.hu
Enyém, Tiéd? Miénk! A beilleszkedés és integráció során előforduló konfliktusok segítése az egyéni fejlődés figyelembevételével

2024. március 6. 17.00–18.30 Gazdagréti Óvoda, Gazdagréti Szivárvány Óvoda telephely (1118 Bp., Gazdagréti tér 2/A)
info@gazdagretiovi.ujbuda.hu
A játék fontossága: A kortársakkal való játék, a digitális világ hatása

2024. március 12. 17.00–18.30 Lágymányosi Óvoda székhely (1117 Bp., Bogdánfy u. 1/B)
info@lagymanyosiovi.ujbuda.hu
Az óvodaérettség kritériumai: Önállóságra nevelés, az óvodai beszoktatás aspektusai, a két intézménytípus (bölcsőde/óvoda) különbözőségei

2024. március 18. 17.00–18.30 Dél-Kelenföldi Óvoda, Újbudai Lurkó Óvoda telephely (1119 Bp., Bornemissza u. 21.)
info@delkelenfoldiovi.ujbuda.hu
Szülői kompetenciák, az „elég jó” szülő, nevelési elvek, szülő-intézmény közötti partneri viszony

2024. március 20. 17.00–18.30 Sasadi Óvoda, Törcsvár Utcai Óvoda telephely (1112 Bp., Törcsvár u. 19–21.)
info@sasadiovi.ujbuda.hu
A beszoktatás kérdései: A 0–3 éves korú gyermek fejlődése a normál és az átlagtól eltérő fejlődési ütem összevetésével

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support