Újbuda Önkormányzata idén 11. alkalommal rendezte meg hagyományos, a fogyatékkal élők világnapjához kötődő egész napos rendezvényét, a Jobb Velünk a Világot. A tradíciónak megfelelően most is a negyedik évfolyamos általános iskolás gyerekek vettek részt a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével megvalósult programon, így több mint 200 diák vehetett részt a kerületi érzékenyítő eseményen.
– A látás-, hallás- és mozgássérültek, valamint az autista és az értelmileg akadályozott emberek mindennapjaival a szokásos játékos akadálypályák segítségével ismerkedhettek meg a gyerekek – mondta Bakai-Nagy Zita. Az alpolgármester hozzátette, az önkormányzatnak különösen jelentős, hogy a kerületiek figyelmét felhívja az esélyegyenlőség fontosságára. Az iskolások többállomásos programon 12-15 fős csapatokokban, önkéntesek segítségével járhatták végig a civil szervezetek helyszíneit. Kipróbálhattak parasportokat, a vak akadálypályát, kézműveskedhettek és megismerhették a speciális segédeszközöket is.
Dr. László Imre polgármester hangsúlyozta, a fogyatékkal élő emberek között olyan nagyságok találhatók, mint Beethoven és Stephen Hawking. A világhírű fizikus egy idézetét is elmondta: „nem lenne elég nagy az univerzum, ha nem lenne olyan emberek otthona, akik szeretnek”. Papp Szabolcs, a Jobb Velünk a Világ Alapítvány szóvivője szerint a szeretet és a mosoly az elfogadás egyik leghatékonyabb eszköze.
Az esemény lebonyolításában a Down Alapítvány, a Pető András Főiskola, a Bliss Alapítvány, a Kézenfogva Alapítvány, a Szellemi Sérült Testvéreinkért Alapítvány, a Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft, a Paralimpiai Bizottság és a Dél-Budai Tankerületi Központ is közreműködött. A rendezvény Dürer Kertben valósult meg, amely a helyszín használatát díjmentesen biztosította erre az alkalomra.





