Újbuda Önkormányzata a mintegy tízezer újbudai lakost, ezen belül 8500 gyermeket érintő közétkeztetést a jövőben önálló feladatágnak tekinti, ugyanúgy, mint a lakás- és helyiséggazdálkodást, a parkolást vagy a településrendezést. A gyermekétkeztetéshez kapcsolódó irányelveket külön rendelet határozza meg.
Az idén nyáron lejárt tízéves közétkeztetési szerződés után az önkormányzat egy teljesen új szemléletnek megfelelő tendert írt ki, amelyben prioritást élvezett a minőségi és igazságos közétkeztetés. – Orvos-polgármesterként is kiemelten fontosnak tartom, hogy mindenki életkorának, ízlésének, továbbá diétájának megfelelő étkezésben részesülhessen a mindennapokban – hangsúlyozta dr. László Imre polgármester. – Ezért is jelentős lépés a választási lehetőség, vagyis az A és B menü bevezetése a résztvevők közel kétharmadánál – tette hozzá.
A menzareformhoz elengedhetetlen a fogyasztói visszajelzés: az önkormányzat az értékelő rendszer segítségével folyamatosan várja az ételek minőségével kapcsolatos véleményeket, amelyek alapján értékelhető a szolgáltatást nyújtó vállalkozó munkája. Ez egyrészt azért fontos, mert kiemelt cél, hogy egészségesebb és jobb legyen az étel, másrészt azért, mert az infláció miatt megemelkedett étkezési költségből többet kell vállalnia az önkormányzatnak, hiszen gondoskodni kell azokról a családokról, amelyek nem engedhetik meg maguknak az újabb terheket. Ezért a kerület vezetése létrehoz egy igazságosabb finanszírozási rendszert, amelyben több ember több kedvezményt kaphat. A környezettudatosság és az észszerű költségcsökkentés jegyében az országban egyedülálló ösztönzés részeként a gyermekétkeztetésben minden időben lemondott étkezésért napi nettó 500 forint visszatérítés jár. Így a fölösleges ételek nem a szemétben végzik, miközben a kompenzációval együtt is több millió forint spórolható meg.
A menzareform törekvéseivel összhangban a szolgáltatást nyújtó Pannon Menza Kft. jelezte, hogy három részletben, összesen 20 millió forinttal támogatja az önkormányzaton keresztül azokat a rászorulókat, akik rajtuk kívül álló okok miatt nem vagy csak nehezen tudnak hozzájutni a mindennapos minőségi ételekhez.
A reform célja kettős: fontos, hogy a kerületi gyerekek és idősek egészségesebb, változatosabb ételekhez jussanak, amit a bevezetés utáni felmérés közel 1300 önkéntes válaszadója is megerősített. Emellett az új rendeletben lefektetett irányelvek mentén igazságos és környezettudatos módon költhető el a kerületben a közétkeztetésre szánt évente mintegy 5,2 milliárd forint.