A kormány megint trükkel kerüli meg a bíróságot 

Katonai célúvá minősítette a kormány a Déli Körvasút beruházást egy kormányrendeletre hivatkozva; így nem kell betartani a bíróság hatályos döntését, amely szerint nem végezhetők kivitelezési munkálatok a területen.  

A végzés a 381/2023. (VIII. 10.) kormányrendeletre hivatkozik, amely rendelkezéseiben és szövegezésében olyan, mintha kifejezetten emiatt az ügy miatt született volna. A „Lex Újbuda” szerint az így átminősített „honvédelmi és katonai célú sajátos építményfajtákkal kapcsolatos” valamennyi, közigazgatási hatósági engedély felülvizsgálatára irányuló közigazgatási per kizárt. 
Mint ismert, Újbuda a civilekkel közösen bíróságon támadta meg a Déli Körvasút beruházás környezetvédelmi engedélyét. Az ítélet a kerületnek adott igazat, és azonnali jogvédelmet rendelt el, tehát megtiltotta a munkát a területen. Jelenleg zajlik az ismételt környezetvédelmi engedélyezési eljárás. A rendelet értelmében azonban az átminősítést követően a következő peres eljárás esetén nincs helye a jogvédelemnek, vagyis az eljárás alatt az építés megkezdhető, függetlenül a visszafordíthatatlan környezeti károkozástól és a későbbi ítélettől.
Szakértők szerint a közel húsz hónappal az orosz–ukrán háború kezdete után megjelent rendelet és a kormányhivatali végzések több részletben is ellentmondásosak és életszerűtlenek. A kormány ezzel a nem indokolt lépéssel elismerte, hogy törvényes úton nem hagyhatja figyelmen kívül a környezet védelmét. Ezért a kerületiek érdekeit semmibe véve, egy kifejezetten erre az ügyre megfogalmazott rendelettel erőltetheti rá Újbudára a fakivágást és a vasútbővítést.  
Újbuda Önkormányzatának álláspontja változatlan: továbbra is nyitott a szakszerű, megfelelően előkészített és a helyi társadalom szempontjait is figyelembe vevő megoldásra. A kerület álláspontja szerint a nem Budapest célirányú teherforgalmat a lakott területek elkerülésével, a V0-ás vasútvonal megépítésével kell lebonyolítani, hogy az Újbudán áthaladó városi vonalszakasz fejlesztése valóban csak az elővárosi személyforgalom érdekében, a meglévő környezeti elemeket nem károsító módon valósuljon meg. 

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support