A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház udvarán lévő 1956-os emlékműnél rövid ünnepségen emlékeztek meg a forradalom 67. évfordulójáról.
Dr. Jámbor Zoltán főorvos beszédében kiemelte, hogy az egykori Tétényi úti kórházban látták el a forradalom sebesültjeit. Az itt dolgozók és az önkéntesek áldozatos munkája nélkül a harcok még több áldozatot követeltek volna.
A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége és az 56-os Szövetség mellett a Szent Imre Kórház képviseletében dr. Bedros J. Róbert főigazgató, dr. Finta Ervin orvosigazgató és Kis Beatrix gazdasági igazgató is megkoszorúzta az emlékművet. Újbuda Önkormányzatának képviseletében dr. László Imre polgármester helyezett el koszorút.