Újra lesz gáz a Barackmag utcában

Pár nap múlva újra lesz gáz a Barackmag utcában, ennek intézését és költségeit Újbuda Önkormányzata átvállalta a lakóktól. A kialakult helyzetben megoldást jelenthet, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala átadta az ügyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), amely kikényszerítheti a vállalkozótól, hogy megépítse a támfalat, ezzel elhárítsa a veszélyt. A kerületi önkormányzat korábban már feljelentést tett, és vizsgálja annak lehetőségeit, hogy peres úton követelje a szabálytalanságok miatt felmerült költségeket. A Védegylet Újbuda is többször fellépett a vállalkozó ellen.

László Imre polgármester, Bakai-Nagy Zita és Hintsch György alpolgármester, továbbá Keller Zsolt önkormányzati képviselő várta a kormányhivatal munkatársait a Törökbálinti út és a Barackmag utca által határolt telkeken zajló, szabálytalanul kivitelezett építkezésnél. Budapest Főváros Kormányhivatalának munkatársai azt akarták ellenőrizni, hogy a vállalkozó eleget tett-e annak a határozatnak, amely kötelezte a veszélyhelyzet elhárítására; erre az időre, illetve a szükséges szakértői vizsgálatok eredményének beérkeztéig leállíttatták a munkát. Megjelentek a helyi civileket képviselő Védegylet Újbuda tagjai is, akik az önkormányzattal együtt igyekeztek számon kérni a vállalkozót. Az apartmanház építése közben ugyanis a Barackmag utcai járda és úttest csúszásnak indult, több méter hosszan beszakadt, életveszélyes helyzetet okozva. 

A helyszínen nyilvánvalóvá vált, hogy az építkezés a határozat ellenére folytatódott, az út sérülése egyre súlyosabb. Korábban a gázművek – hogy elkerülje a nagyobb tragédiát – kénytelen volt elzárni a gázt az utcában. Ezzel 35 házban, közel 100 ember számára szűnt meg a gázszolgáltatás. 

László Imre megnyugtatta a bajba jutott lakókat, hogy számíthatnak az önkormányzat segítségére. A városvezető hangsúlyozta, hogy ilyen ügyekben korlátozottak az önkormányzatok jogi lehetőségei, de mindent megtesz a probléma megoldása érdekében. Szerződést kötöttek a Fővárosi Gázművekkel, amely megkezdte az ideiglenes felszíni vezeték kiépítését, ennek több millió forintos költségét az önkormányzat magára vállalja. Beszélt arról is, hogy az önkormányzat megbízásából szakértők vizsgálják majd meg a sérült útrész hibáit. Ez alapján indulhat per a kivitelező ellen, illetve lesz lehetőség arra, hogy a jelenleg lezárt útszakaszra a lakók minél előbb behajthassanak. 

A helyszíni bejárás után Újbuda polgármestere telefonon tájékoztatta a látottakról Budapest Főváros főispánját. Sára Botond elmondta, maga is elfogadhatatlannak tartja az építkezésen tapasztalt visszásságokat, és megdöbbenéssel értesült arról, hogy közel százan nem tudnak fürdeni, főzni az otthonukban. Közbenjárásának köszönhetően NAV-végrehajtás alá kerülhet az építkezés, így van esély arra, hogy záros határidőn belül megszűnik az életveszélyes állapot.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support