A Magyar Futsal Akadémia (MFA) felnőtt csapata az NB I 9. helyén zárta a 2022/2023-as szezont, így bennmaradt az első osztályban. A következő szezon célja, hogy az NB I felső házában végezzenek, az ideihez hasonló elszánt munka segítségével. A sikerhez hozzájárult Újbuda Önkormányzata, illetve a többi szponzor támogatása, valamint az újbudai szurkolók is, akik rendre nagyszerű hangulatot teremtettek a hazai meccseken.
Szépen teljesítettek az MFA korosztályos csapatai is: az U17-esek bronzérmet szereztek az I. osztályú Országos Futsal Bajnokságban, az U15-ös gárda pedig megnyerte a Budapest Futsal Bajnokságot. A fiatalabb korosztályok általában jól szerepeltek a magyarországi eseményeken, emellett az U9, U11, U13, U15 csapat mindegyike a legjobb nyolc közé jutott korosztályában egy júniusi zágrábi tornán (az U13-as alakulat negyedik lett).
Az utánpótlásban már közel háromszázan futsaloznak az egyesületben, amely hat óvodában is jelen van.



