Még írni sem tudott, amikor már kitalált történeteivel traktálta a szüleit. Később a Beatles-láz belőle is zenészt csinált, ám miután megjelent első írása, tudta, csak ezzel akar foglalkozni. Vámos Miklós József Attila-díjas író a Mássalhangzó című beszélgetéssorozat vendégeként a sikeres regény titkáról, inspirációiról és munkamódszeréről árult el részleteket Gréczy Zsoltnak és a B32 közönségének.
Vámos Miklós tinédzser korában bandát alapított barátaival, ahol gitározott és énekelt. A lakáspróbák után nem sokkal annyira befutott az amatőr zenekar, hogy az akkor másodikos gimnazista Vámost az utcán is felismerték. Lelkesedését csupán az törte meg, amikor a Gerilla nevű együttest a „Gazsi cigányról” szóló dal miatt letiltotta a cenzúra, és őt a KISZ-ből is kizárták. (Az ifjú kommunisták azonban hamar megbocsátottak neki, hiszen kicsivel később KISZ-díjjal tüntették ki.)
A zenei karriernek egy csapásra vége szakadt, amikor 18 évesen publikálták első írását. Az Új írás című folyóiratban sorra jelentek meg művei – okozott némi megrökönyödést, amikor a tinédzser fiú atlétában jelent meg az újsághoz kötődő nagy öregek baráti körében. Bár a legnépszerűbb magyar írók közé tartozik, nem ismeri a sikerregény receptjét, de mint mondta, biztosan nem követi el azt a baklövést, hogy ha egy könyve betalál, elkezdje önmagát ismételni. – Én ezt rendkívül unnám, mert szeretek mindig új dolgokat felfedezni az irodalomban – tette hozzá Vámos Miklós, akire ez annyira igaz, hogy már Beethoven IX. szimfóniájának tempójára is írt regényt. Szavai szerint a kísérlet nem jött be, ám sokat tanult belőle.
– Írótársaim mondják rendszeresen, hogy az írás borzasztó kínszenvedés, egy regény megalkotása valóságos vajúdás. Ilyenkor mindig megkérdezem: akkor miért nem csinálsz valami mást? Nekem az írás játék – mesélte mosolyogva. Önmagában egy sikeres regény nem bizonyít sokat, hiszen néha a rossz írók műveire is rákap a közönség, úgy véli, az igazi érték az alkotó halála után mutatkozik meg. – Halálod után 20-30 évvel kiderül, olvas-e még valaki téged – mondta. Az író szerint azok maradnak fenn, akik nagyon erősek emlékezetes karakterek megteremtésében, és akiknek a történetei egy adott korszak valóságáról szólnak. Ilyen műnek látja például az Anna Kareninát vagy Móricz Árvácskáját, de bálványát, Déry Tibort már elfeledett írónak gondolja. Örkény István azonban az Egypercesekkel szerinte felvételt nyert a halhatatlanok közé.
Vámos arról is őszintén beszélt, mániás-depressziós édesanyja ihlette egyik legnépszerűbb művét, az Anya csak egy van című regényt, amelyben anyja gyakran elviselhetetlen, néha mulatságos, ellentmondásos személyiségével festette le a szocializmus természetét.
Televíziós műsorait hobbinak tekintette, a tévé kommersz levegője csak ártott írói megítélésének. Bár szerette a Lehetetlen? című beszélgetős műsorát, a vele járó hírnév miatt nem kezdené újra. – Én egy bámészkodó művész vagyok, aki állandóan a kávézókban hallgatózott, és ott jegyezte meg a szomszéd asztalnál elhangzó történeteket. Ma már ez nem így megy. Már nem én figyelem az embereket, ők figyelnek engem – indokolta meg álláspontját. Arra viszont jó példának tartja az egykori produkciót, hogy akkoriban egy értelmiségi rétegműsor is abszolút közönségkedvenc lehetett. Vámos kulisszatitkokat is megosztott regényeiről, melyek történetei mindig a barátság, a szerelem, a család körül rajzolódnak ki.
T. D.
