Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus azt vallja, „a szegénység a társadalmi struktúra és egyenlőtlenség eleme. Önmagában, csak tüneti kezeléssel nem érhető el lényegi eredmény”. A 92 esztendős akadémikus olvasással tölti mindennapjait. Rendszeresen azon töpreng, vajon „mennyire tudnak az emberek önmaguk lenni, mennyire van lehetőségük arra, hogy kibontsák azt, ami bennük van”.
A nappaliban szinte mindenhol könyv látható; az asztalon Irvin D. Yalom The Schopenhauer Cure című munkája hever (magyarul A Schopenhauer-terápia címmel jelent meg). A falfelületnyi polcokon két sorban állnak a könyvek, velük szemben egy Szüts Miklós-festmény. Itt tölti a legtöbb idejét Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus.
A 92 éves társadalomtudós épp az MTA folyóirata, a Magyar Tudomány legfrissebb számát lapozgatja, amikor stábunk megérkezik, hogy televíziós interjút készítsen vele. Az előtte lévő laptopon egy híroldal van nyitva. Az ELTE Társadalomtudományi Karának nyugdíjas egyetemi tanára fiatalos lendülettel nyújt kezet. Amikor a felvétel kedvéért átülünk máshová, újból a kezét nyújtja, ám ezúttal támogatást kér. A fotelben szinte eltűnik, törékeny, apró. Aztán beszélgetni kezdünk – múltról, jelenről, politikáról és az életéről.
Ferge Zsuzsa a 2000-es évek elején költözött Gazdagrétre, 2006-ban lett Újbuda díszpolgára. Két esztendővel ezelőtt még minden nap megsétáltatta kutyáját. – Amióta nincs a kutya, nincs séta. Az élet is üresebb – mondta. Az 1980-as években épült lakótelep egy társadalomtudós számára tanulságos és érdekes történeteket rejtegethet, Ferge Zsuzsa azonban az itt lakókat az épületek jellege és közelsége ellenére sem nevezné panelközösségnek. – Volt, akivel összebarátkoztam; volt, aki járt nálam, kávéztunk. Tartós barátságok azonban nem születtek – mondta.
Egy, a 90. születésnapja alkalmából készített interjúban arról mesélt, hogy az európai kultúrák értékei között nagy szerepet játszó emberi méltóságról kutat. Ezt a munkát ma már nem hívná kutatásnak, inkább csak „próbál értelmet adni azoknak a gondolatoknak, élményeknek, amikkel még dolga van”. Ezek akár emlékek is lehetnek: például olyan emberekről elmélkedik, akikkel találkozott, és még ma is találkozik. Rendszeresen azon töpreng, vajon „mennyire tudnak az emberek önmaguk lenni, mennyire van lehetőségük arra, hogy kibontsák azt, ami bennük van”. Elsősorban a gyerekek kapcsán érdekli, hogy „megkapják-e azt a lehetőséget, amellyel tehetségüket, adottságaikat megmutathatják”. Tapasztalata szerint gyakran sajnos nem.
A 2005 októberében meghirdetett Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program kidolgozója mindössze három hónap alatt csaknem kétszáz szakember és civil segítségével térképezte fel az akkori helyzetet, és dolgozott ki egy javaslatcsomagot. A szakértők között pedagógus, orvos, szociális munkás, jogász, gyermekvédő, kutató, közigazgatási szakember, gyermekekért és szegényekért dolgozó civil szervezet tagjai voltak. Vidéki munkája során sokszor egyszerűen „pofátlanul” bekopogtatott a házakhoz. Ekkor tapasztalta meg, hogy az emberek szívesen megnyílnak, amikor a mindennapjaikról van szó. – Keveseket érdekel mások élete. Ha valaki tényleg érdeklődik, és tényleg fontos a másik, akkor azt többnyire megérzik, és többnyire partnerek abban, hogy beszéljünk – idézte fel akkori munkásságát.
– A társadalom alapvető érdeke, hogy csökkenjen a szegénység, az ezzel összefüggő esélytelenség, nyomor és szenvedés. A kormányzat szegénységet és társadalmi kirekesztést mérséklő törekvésein belül, az EU-ajánlásokkal is összhangban, különös hangsúlyt kell kapnia a gyermekszegénység csökkentésének. Ez a társadalom erkölcsi adóssága, egyben távlati emberi és gazdasági érdeke. A szegénység a társadalmi struktúra és egyenlőtlenség eleme. Önmagában, csak tüneti kezeléssel nem érhető el lényegi eredmény – vallja a mai napig Ferge Zsuzsa.
A társadalomkutató az utóbbi években nagyon kevés új emberrel találkozott, mégis hosszan beszélgettünk arról, hogy mostanra vajon miért váltak zárkózottabbá és szorongóbbá az emberek. „Több aggasztó körülmény van. Valamikor nagyon sok mindennel foglalkoztam, főleg a gyerekek lehetőségeivel, esélyeivel. Azt tartottam különösen lényegesnek, hogy meg tudják magukat valósítani. Próbáltam a vidéki gyerekekhez is olyan segítőket szervezni, akik ebben segíteni tudtak. Valamennyire sikerült”.
– Vidéken ezen a téren is nagyobb támogatásra van szükség – hangsúlyozta Ferge Zsuzsa. Korábban is úgy gondolta, mint most: „a szegénység azért nem látszik, mert vagy vidékre megy, vagy azokba az utcákba, ahol a nem szegény nem jár. A helyzetet pedig továbbfokozza, hogy a munkalehetőségek és az iskolák sem mennek falura, így az ott élőknek kell utazniuk, a közlekedés viszont egyre drágább. Mivel pedig a szegényeknek valamivel több gyerekük van, mint a nem szegényeknek, a rossz körök akár bővítetten is újratermelődhetnek”. Interjúnkban a közélet alakításáról azt mondta, „ma kevesebb lehetőségünk van arra, hogy a közéletet a köz alakítsa. Magának a köznek is kevés köze van a közhöz. Ezért az emberek egyre inkább elidegenednek a témától. Jelenleg nagyon kevés, talán egy olyan közösség sincs, ami valóban közösségként tudna működn”.
Ami a mindennapjait illeti, nincs fix napirendje, egy-két program mindig akad. Rendszeresen böngészi az internetet, általában onnan vásárol. – Ezen kívül leginkább olvasok. Ezen kívül még olvasok. Amikor pedig nem olvasok, akkor is olvasok – mondta el Ferge Zsuzsa.
T. K.
