Az újbudai születésű Szeleczky Zita a II. világháború előtti korszak ünnepelt magyar színésznője volt. 1936 és 1944 között számtalan klasszikus színpadi szerepe mellett 26 filmben játszott, többségében fontos, ha éppen nem főszerepet. A kor egyik nőideáljává vált, ám a háború az ő sorsát is megváltoztatta.
Szeleczky Zita hírnevét a II. világháború alatt a propagandában is igyekeztek kihasználni – mégiscsak mennyivel megnyerőbb, ha a magyar bakát olyan elismert és kívánatos szépség buzdítja a hősi halálra, mint a vászonról ismert művésznő. (Ebben a korban a mozi igazán fontos, tömegeket vonzó népszórakoztatás volt, és működött a sztárkultusz.) Szeleczky a háború végén nyugatra szökött, majd Argentínában telepedett le. 1948-ban, távollétében Budapesten elítélte a Népbíróság, a kommunista Magyarország propagandájában szélsőjobboldali jelzővel illették nevét. Csak a rendszerváltás után tért haza, miután megsemmisítették a népbírósági ítéletet. A színésznő ekkoriban, talán akaratától függetlenül, az újjáéledő magyar szélsőjobb egyik jelképévé vált – a meglehetősen ellentmondásos és közismert antiszemita szerzővel, Wass Alberttel együtt kapott kitüntetést 1993-ban.
Szeleczky népszerűsége csúcsán kétségtelenül eszközévé vált a kor háborús és szovjetellenes propagandájának, ami nem volt jó ajánlólevél 1945 után. Ugyanakkor nála sokkal, de sokkal elkötelezettebb és fontosabb szerepet betöltő kollégáinak is megbocsátottak. Mint például a szintén Argentínába menekült Páger Antalnak, akit az ’50-es évek közepén hazahívtak, visszakapta villáját – még fel is újították neki –, idővel jobbnál jobb szerepekkel halmozták el. Vagy fel lehet hozni a valóban súlyos bűnökért elítélt Kiss Ferencet, aki nemcsak korának egyik vezető színésze volt (Szeleczkynek főiskolai tanára), de a horthysta színészkamara vezetőjeként nagyon sok pályatársa karrierjét törte derékba. Kiss Ferenc a zsidónak minősítetteket letiltatta a színpadról, tönkretette őket, hűségesen kiszolgálva a rasszista rendszert. Igaz, elítélték, de szabadulása után újra játszhatott Magyarországon.
Nem tudjuk, mi történt volna Szeleczkyvel, ha Magyarországon marad. De nem maradt. „Bűne a koré, mely szülte őt”, mondhatjuk talán megengedően, ahogy Madách Imre írta Az ember tragédiájában, amelyben a színésznő Pesten csak statisztált.
Szeleczky Zita 1915. április 30-án született; szülőházán, a Budafoki út 10/C alatt 2004 óta emléktábla idézi fel alakját. Kora bulvársajtójának visszatérő szereplője volt, jó néhányszor elmondhatta, hogy sokáig nem tudta eldönteni, sikeres sportoló legyen, vagy inkább színész. Tornázott és olimpiai álmokat dédelgetett, bár arról nincs hír, hogy tornászként különösebb eredményeket elért volna. Az biztos, a kor nőideáljának megfelelő vékony, hajlékony, jól fotografálható alakú lánnyá serdült.
Végül azért döntött a művészet mellett, mert családjával gyakran járt színházba, nagy kedvence közé tartozott Ódry Árpád és Bajor Gizi, az ő nyomdokaiba kívánt lépni. A színiakadémián aztán Ódry osztályába járhatott, de tanította a már emlegetett Kiss Ferenc is. (A kor legnagyobb dívája, Bajor Gizi 1944-ben több embert megmentett a deportálástól – az utak akkoriban is sokfelé vezethettek.) Az egyik első sajtóbéli beszámoló 1935-ből egy vizsgaelőadásról ír: „A műsor második felében vívó- és tornagyakorlatokat mutattak be a növendékek, akik között szép mozgásukkal, ügyességükkel különösen László Malva, Dán Klára, Senyei Vera és Szelecky Zita tűntek fel. A vizsgaelőadást szavalóverseny egészítette ki”. Úgy látszik, ekkor még jobban mozgott, mint szavalt.
Mindenesetre már egész fiatalon felfedezte a moziipar. 1936-tól 1944-ig több mint két tucat filmben játszott. Azaz évente átlag háromban működött közre – igaz, akkoriban jóval gyorsabban mentek a dolgok, pár hét alatt végeztek egy-egy alkotással. A nézők imádták.
A magyar filmgyártás akkoriban üzleti vállalkozás volt, a betett pénzt vissza kellett hozni, ezért olyanok játszottak, akikért jegyet vettek az emberek.
Népszerű, romantikus, könnyes-bús mozik ezek, többségük ma már valószínűleg kevésbé dobogtatná meg a szíveket. Messze nem örök darabok – de a maguk korában miattuk teltek rogyásig a mozik –, bár például az Aszlányi Károly regényéből készült romantikus komédia, a Sok hűhó Emmiért ma is kifejezetten nézhető. (A korabeli sajtó nem mulasztotta el megjegyezni, hogy ez volt az első forgatása házasságkötése óta. Hiába, a sztárélet már akkor is csak olyan volt, hogy kevés titok maradt.)
Folytatás
a következő számunkban
Dési János
