Táblaavató: Szent Gellért-terem

A Gellért-hegy déli lejtőjén megépült Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka nemzetközi szintű építészeti minőséget képvisel.

Budapest Főváros Önkormányzata 2020. évben fővárosi rendeletbe emelte a Budapest Építészeti Nívódíja elismerés évenkénti átadását. A díj átadását megelőző pályázat szakmai lebonyolítója a Budapesti Építész Kamara.

Budapest Építészeti Nívódíja 2022 pályázat kiírását a Fővárosi Közgyűlés a napokban tárgyalja, a felhívás júliusban kerül a nyilvánosság elé.
Az idei év pályázatának bevezető eseménye a 2021. év novemberében díjazásban részesült Szent Gellért-terem táblaavató ünnepsége volt.

Felelős tervezők: Félix Zsolt DLA, Fialovszky Tamás
Építész társtervező: Gulyás Bálint, Kenéz Gergely
Táj-és kertépítész tervező: Takács Dániel PhD

Évről évre számtalan alkotás születik, amely megérdemli és igényli a reflektorfényt, és azt, hogy mintául állítsuk őket az ember és épített környezete közötti kapcsolatban. Ezen szellemiségnek megfelelően 2021. évben Budapest Főváros Önkormányzata szakmai díját a Szent Margit Gimnázium új tornacsarnoka érdemelte ki. A díjat mostantól egy művészeti kialakítású plakett (tervező Czakó Zsolt grafikusművész) reprezentálja az épület falán, amelyet az ünnepség alkalmával Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes, a Bírálóbizottság elnöke és Erő Zoltán Budapest főépítésze leplezett le.

Gratulálunk!

https://www.bek.hu/bek.nsf/hir.xsp?id=FVEA-CFDK99-3203

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support