December 30-án, 87 esztendősen elhunyt Kalász Márton József Attila- és Kossuth-díjas író, költő, műfordító, egyetemi tanár, Újbuda díszpolgára.
Sokan ismerték és szerették az idős művészt, aki az őrmezői Költők parkja közelében élt, és személyesen ismerte azokat, akiknek ott emléket állítottak. Nem csupán Zelk Zoltán, Kálnoky László, Kormos István kortársa volt, de jó barátságot ápolt Nagy Lászlóval, Fodor Andrással is. 2018-ban így vallott lapunkban mestereiről: „Úgy tekintettek nemzedékünkre, hogy mi leszünk a jövő magyar költészete, ezért rengeteget kaptunk tőlük, de említhetném Vas Istvánt az Európa Kiadónál, aki nemcsak munkalehetőséget adott nekünk a műfordítások megrendelésével, hanem hétköznapi életünkben is támogatott”.
Kalász Márton úgy jutott fel a magyar irodalom csúcsára, hogy tizenkét éves koráig nem beszélt magyarul. Bácskai német családból származott (eredeti neve Krisztmann Márton), elmondása szerint a szülőfalujába, Somberekbe a háború után telepített bukovinai székelyektől tanult meg szépen beszélni magyarul. Iskolai éveiben olyan kiváló tanárok tökéletesítették tudását, mint Ágoston Julián költő, aki Kalász Márton műveinek első publikálásában is közreműködött. 1953-ban a Vigilia közölt tőle először verset, 1955 karácsonyán Csorba Győző segítségével már kötete is megjelent. Budapestre 1957 őszén került, a Magyar Rádió Falurádió című műsorának riportere volt, ezzel párhuzamosan 1960-tól az Európa Kiadóban is dolgozott szerkesztőként.
Németnyelv-tudásának nagy hasznát vette: pályafutásának csúcsaként a Berlinben, illetve Stuttgartban eltöltött időszakot jelölte meg. Az NDK fővárosában a Magyar Kultúra Háza elindításában vett részt 1971–1974 között, élénk kapcsolatban volt az ottani kulturális élet szereplőivel, sok betiltott szerzővel is. 1991–1994 között a stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatójaként bővítette a nagy számú ottani magyar közösség lehetőségeit.
Magát inkább lírikusnak vallotta, de írt regényt, gyermekeknek szóló regényt, szerkesztett antológiákat, és számos műfordítás is fűződik nevéhez. 2001–2007 között ő volt a Magyar Írószövetség elnöke. Irodalmi munkásságát két alkalommal ismerték el József Attila-díjjal, 2013-ban megkapta a Kossuth-díjat, 2016-ban a Nemzet Művésze lett.
Kalász Márton évtizedeken át gyűjtötte a magyarországi németek kulturális örökségét. A II. világháború után bűnösnek kikiáltott népcsoport meghurcolását a Téli bárány és a Tizedelőcédulák című regényeiben is feldolgozta. Verseskötetei közül kiemelkedik az 1987-ben megjelent Ki olvas éjszaka verset? és a 2006-ban napvilágot látott Kezdő haláltánc. Az élete végéig írógépen dolgozó alkotónak idős korában Zsille Gábor segített, aki a költő 85. születésnapjára megjelent Annyi ábrándunk című válogatáskötet összeállításában is közreműködött.
