Sok újbudai sikerről számolhatunk be 2021 végén is a csapatsportok terén.

Jégkorong
Kiválóan szerepel az Erste Ligában a MAC HKB Újbuda. Bár a régi gárdából sok meghatározó játékos távozott, egyre inkább úgy tűnik, ütőképes csapatot formált a vezetőedző, amely náluk jobbnak tartott ellenfeleket is le tud győzni. Tizennégy győzelemmel és nyolc vereséggel jelenleg az 5. helyen állnak, 89-60-as gólaránnyal.

Vízilabda
A Genesys informatikai cég támogatását a közelmúltban megszerző OSC továbbra is az élmezőnyben van az országos bajnokságban. A 2021/22-es szezonban tizenkét meccsből kilencet megnyertek a Bajnokok Ligájában is jól szereplő újbudai vízipólósok.

Kosárlabda
Az ELTE BEAC női gárdájának nehezen jönnek össze a győzelmek az NB I Piros csoportjában. Tizenkét mérkőzésből csupán kettőt tudtak megnyerni, és ezzel a sereghajtók között vannak a tabellán, a 14. helyen várják a folytatást.
A MAFC férfi kosárcsapata már jobban szerepelt az idényben. Kiegyenlített játékkal a középmezőny elején, a 6. helyen vannak jelenleg az NB I Piros csoportjában az újbudai kosaras fiúk, miután tizenkét fordulóban hat győzelmet értek el.

Labdarúgás
A Kelen SC férfi együttese a 9. helyről várja a téli szünet utáni folytatást az NB III nyugati csoportjában. Mérlegük: hét-hét győzelem, illetve vereség és hat döntetlen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét