A nőknél – ismét – Szász Nóra, míg a férfiaknál Siklósi István nyerte el 2021-ben az “Újbuda legfittebb 60 feletti bajnoka” címet a novemberben megrendezésre került “Válassz Sportot Újbudán 60 felett” eseményén.
A legsportosabb, mindenki számára példaképként szolgáló szépkorúak – két év kényszerszünet után – 2021 novemberében ismét öt sportágban, asztaliteniszben, sakkban, úszásban, teniszben és futásban mérték össze tudásukat, illetve erőnlétüket a Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban, valamint a szomszédos Kánai tónál, ismét tanúbizonyságot adva arról, hogy a kor nem számít, ha a mozgás, a sport szeretetéről van szó.
A részletes eredménysor itt található!
A különleges sportesemény végén a résztvevők – eredményeiktől függően – egy összesített pontszámot is magukénak tudhattak, ez alapján derült ki, ki nyerte el a hölgyeknél és a férfiaknál az “Újbuda legfittebb 60 feletti bajnoka” címet. Emellett valamennyi résztvevő emléklapot is kapott az eseményt megszervező Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.-től.
A december 3-i díjkiosztón, a Gabányi László Sportcsarnokban pedig a két összesített győztes vehette át megérdemelt nyereményét (egy-egy fél éves bérletet a Nyéki Imre Uszodába) és oklevelét.
A hölgyeknél a pandémia előtti utolsó “Válassz Sportot Újbudán 60 felett” vetélkedést is megnyerő Szász Nóra végzett az élen, azaz a nőknél címvédés történt. Szász Nóra három számban, asztaliteniszben (itt 3. lett), úszásban (1. helyen végzett) és futásban (a dobogó 2. fokára állhatott) mérettette meg magát, de így is elegendő pontot gyűjtött ahhoz, hogy összesítésben az élen végezzen.
A férfiaknál új győztes avattak: az eseményen először résztvevő Siklósi István csak az úszást hagyta ki a versenyszámok közül, de asztaliteniszben , sakkban, teniszben és futásban is remekül szerepelt és az élmezőnyben végzett, így ha nagy csatában is, de meg tudta előzni a verseny egyik nagy veteránját, Nonn Györgyöt, aki ugyancsak négy számban tette próbára magát és az ellenfeleket.
A győzteseknek és minden résztvevőnek szívből gratulálunk!
“Válassz Sportot Újbudán 60 felett!” 2021 – az összesített végeredmény:
NŐK:
1. Szász Nóra – 317 pont
2. Smerné Balogh Eszter – 180
3. Tóth Ágnes Mária – 157
FÉRFIAK:
1. Siklósi István – 306 pont
2. Nonn György – 289
3. Kárteszi Attila – 218