Új tárlat nyílt november 25-én az Újbuda Galériában, A Soa fájdalma – nemzetünk traumája címmel. A holokauszt áldozatainak és szenvedéseinek emléket állító kiállítást László Imre, Újbuda polgármestere és Barabás Richárd kultúráért felelős alpolgármester nyitotta meg. Az ARTalakulás Galéria által bemutatott alkotások kurátora az egyik kiállító művész, Tölgyesi Katalin.

– Lehetséges-e ábrázolni és elmondani azt a kimondhatatlanul nagy szenvedést, amelyen a holokauszt áldozatai átmentek – kérdezte megnyitó beszédében László Imre, Újbuda polgármestere, majd így folytatta: „Lehet-e Auschwitz után verset írni? – idézte fel a kérdést Heller Ágnes, pontosítva annyival, hogy lehet-e Auschwitzról verset írni. A filozófus a választ is megadta. Igen, írhatunk az Auschwitzot környező sokféle csöndről, a bűntudat csöndjéről, a szégyen, a borzalom és az értelmetlenség csöndjéről. Megtörhetjük ezeket a csöndeket. Nemcsak írhatunk, írnunk is kell Auschwitzról és a holokausztról. Mint megannyi etikai kérdésben, Heller Ágnesnek ebben is igaza volt. Igazsága a most nyíló kiállítás is. Felismerhetővé kell tenni a fájdalmat, hallhatóvá kell tenni a borzalomnak a hangjait. Ahogy a gyász csendjét is, amely soha nem múlik el. Szövegekben és képekben kell elbeszélni az ábrázolhatatlant, szóval és kiállítással az eredendően el nem mondhatót. Újbuda emlékezetében a Soa fájdalma és a nemzet traumája így lesz örökké jelen.”
– Újbuda Önkormányzata elkötelezett a történelmi emlékezés és szembenézés őszintesége mellett – emelte ki beszédében Barabás Richárd, a kerület kultúráért felelős alpolgármestere. Mint mondta, ez az elköteleződés hívta életre a mostani tárlatot is. „Nekem az itt lévő képek egyfajta érzelmi emlékezetet jelentenek. Azt mutatják, hogy mindazok, akik egyszer velünk voltak, akik átélték ezeket a fájdalmakat, valahogy most is köztünk járnak, itt vannak az életünkben, hatnak ránk, hatnak a mindennapjainkra. Ugyanakkor arra is utalnak, hogy amíg nem dolgozzuk fel ezeket a traumákat, a bűnöket, a szembenézést nem végezzük el, és nem jutunk el a közös megbocsátás, a közös feloldozás pillanatáig, addig az elhallgatott múlt kísérteni fog.”
A tizenkét éve működő ARTalakulás Galéria alapítója, a kiállítás kurátora és egyik művésze Tölgyesi Katalin. – A bemutatott anyaggal az a fő célkitűzésük, hogy segítsenek a traumák feldolgozásában – hangsúlyozta. „Erről a témáról beszélnünk kell, a képi megfogalmazásban a művészet segítségével szólni. Az itt látható, különböző műfajú alkotások nagyrészt elvontak, indirekt módon, de direkt módon is megszólítanak. Ez a tárlat a holokauszt 70. évfordulójára jött létre, azóta, immár nyolcadik esztendeje olyan intézményekben, iskolákban, galériákban, önkormányzatok galériáiban mutatjuk be, ahol ezzel a gondolatisággal közösséget tudnak vállalni. Ez tulajdonképpen egy vándorkiállítás, mindig helybe visszük az alkotásokat. Ezért nagyon fontos a művészetnek az alkotó, illetve cselekvő közreműködése is.”

A kiállítás december 10-ig látható.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét