Nemrég fejeződött be az Újbudai Mogyoróskert Bölcsőde több helyiségének teljes körű felújítása. Utolsó lépésként a Katica csoport újjávarázsolt fürdőszobáját adták át a gondozóknak és a kicsiknek szeptember 17-én. A 2023 őszén indult projekt közbeszerzési eljárásban, 56 millió forintból valósult meg. A most üzembe helyezett fürdőszoba mellett idén rendbe hozták az intézmény hosszú folyosóját, három kiszolgáló helyiségét, egy felnőtt és egy dolgozói öltözőt, illetve egy raktárat és egy szülői várót is.
Az 1968-ban épült intézmény korszerűsítése időszerű volt, a legnagyobb problémát a nedves falak mellett a padlószint alatti, rendkívül elrongálódott csatornahálózat okozta, amelyet teljesen feltártak és helyreállítottak. Jövőre a tervek szerint a másik két csoport fürdőszobáját is felújítják.
T. D.