Interjú Ferenczi Györggyel
„Hazajáró vendégművésznek” titulálja magát Ferenczi György Máté Péter-díjas énekes, szájharmonikás. Újbudán minden évben ad egy koncertet vagy zenekarával, a Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackákkal, vagy session résztvevőként. Az Újbudai Nagykávéház című műsorban a kerülethez kötődő emlékeiről, a zenélés és a zenekarozás közötti különbségről, valamint a szakma iparosodásáról beszélgettünk vele.
Legutóbb nyár elején, a Gárdonyi Pikniken beszélgettünk, egyebek között az ide kötődő emlékeidről. Eleveníts fel néhányat.
Nem sokkal a rendszerváltás után a körtér mellett laktam, amikor tombolt a rock and roll. Imádtam azt az időszakot: sok kocsma volt, sok barátság született. Alapvetően pesterzsébeti vagyok, és mindig is az leszek. A jóisten azt gurította ki, hogy folyamatosan mindenhonnan mindenhova mehetek. Már fiatalkoromban is rengeteg helyen muzsikáltam. Tök szerettem ezt az életet. A 11-hez csomó éjszakai – nem éppen olvasóbarát – emlék fűz.
Egy +12-est azért ossz meg velünk!
Például amikor a Lágymányosi Közösségi Házban a Hobo Blues Banddel (HBB), a „nagyokkal” muzsikáltunk. Nemrég megtaláltam egy régi turnénaptárunkat: a Ferenczi György és a Herfli Davidson 1991-ben alakult, 1992. január 5-én pedig már a Hobo előzenekaraként léphettünk föl. Ez volt a Herfli első nagy bulija. Itt, a 11-ben. Ezen kívül csomó másik klub is volt. Nagyon el lehetett veszni a kerületben, akár napokra is. Ez nekem jó párszor sikerült. Például a Bermuda-háromszögként emlegetett, Kruspér utca közeli egyetemi klubok valamelyikében, ahol az első lemezünket is felvettük. Aztán itt volt az akkori BME E épületében az 1968-ban nyitott E-Klub is, ahol az S-Modellel játszottunk. Volt hogy egy hétig ki sem tettük a lábunkat a kerületből, buli és koncert volt buli és koncert hátán; egyik koleszből mentünk játszani a másikba. Köszönöm a jóistennek ezt a csodálatos fiatalkort.
Az élményeken túl milyen tapasztalatot, tudást kaptatok a „nagyoktól”?
Gyakorlatilag az egész műfajt a HBB-től tanultuk: hogyan kell ezt igényesen csinálni zeneileg és a szöveg világában egyaránt. (Szerintem soha nem fogjuk utolérni azt a színvonalat, amit ők képviseltek.) Rengeteget számított, hogy a szemük rajtunk volt. Ezért fiatalon sem állhattunk színpadra igénytelen produkciókkal. Az öregek azonnal szóltak, ha valami nem volt méltó. Nekik köszönhetjük az indulásunkat is, illetve a rendszerváltás utáni nyolc-tíz év eredményeit.
A HBB-n kívül kik voltak azok az „öregek”, akik rátok figyeltek?
Rendszeresen jártunk HBB-, Török Ádám-, P. Box-, LGT-koncertekre, és nagyon megtisztelő volt, amikor ők jöttek el a mieinkre, vagy akár előzenekaruk lehettünk. Ilyenkor akkora volt a gyomrom, mint egy csapágygolyó. Mi még akkor csak a B oldalon forogtunk. Tudtuk, hogy ha leégünk, nekünk annyi.
Szoktál még izgulni?
Csak műsoravatásnál, amikor először játszunk új dalokat. Ugyanakkor minden koncertünkön előadunk egyet-egyet. Mire a lemezbemutatóra kerül a sor, már nincs is min idegeskedni. Nekünk minden koncert lemezbemutató, és mindegyik felér egy Wembley-koncerttel. Ilyenkor már dolgozik bennünk a stenk, turbó a fokozat. Már elindult a hajtómű, már nem tudok semmit sem csinálni, imádom ezt az érzést. Csak próbáljon meg bárki velünk beszélni a koncert előtt fél órával! A nagyok is ilyenek voltak. Török Ádám sem játszott soha félgőzzel.
Mi a helyzet a hangszerekkel? Hegedűművész vagy, és szájharmonika-virtuózként is számon tartanak.
Dehogy vagyok hegedűművész! Egyszer egy újságíró valóban ezt írta – egyem a szívét. Ez nem álszerénység, ez tény. Egyébként imádok hegedülni, elsősorban bluest szoktam. De inkább szájharmonikázom. A világbajnokság utáni időszakban koncertenként egy harmonikát gyilkoltam le. (Ferenczi 1993-ban a trossingeni szájharmonika-világbajnokságon Szabó Tamással outstanding helyezést ért el. Jutalomként tíz esztendeig ingyen kapták a Hohner szájharmonikákat. – a szerk.)
Mostanra finomodott vagy még inkább eldurvult a helyzet?
Van olyan szájharmonika-típus, amit azonnal legyalázok. Ez a negyven év gyakorlás számlájára írható. Most már mesterhangszereken játszom, amelyeket egy magyar barátom a saját levegővételi technikámhoz és a műfaji igényeimhez igazodva készít.
Az 1-ső Pesti Rackákkal fúziós zenét játszotok, amelyet sokan összekevernek a világzenével. Erre te már-már allergiás vagy…
Én azt tartom fúziónak, ami tanulás- és nem használatalapú. Nem szeretem, ha valaki a nagyon jól futó, népzenét játszó Csík zenekar alapján rákap a népzene műfajára. Miközben lövése sincs az egészről. Az ilyen próbálkozásokból kegyetlen tévedések lesznek. Szegénykéim. Az viszont már más, ha ráflesselsz egy műfajra, és elkezded komolyan megtanulni. Beleraksz húsz évet, és összeolvad benned egy sajátságos, kizárólag rád jellemző muzsika. Ötvenöt esztendős vagyok, hatéves korom óta van hangszer a kezemben. Imádom a muzsikát, bennem minden összeolvad. A cigányzene, népzene. Ezek mellett fiatal felnőtt koromban a saját kultúrámtól is kaptam egy iszonyatos lökést, amire az anyanyelvem ritmikája rádobott egy lapáttal. Ott volt a woodstocki rock and roll életérzés és a saját mindennapi közegem. Fontos, hogy amit átadok a színpadon, annak tartalma legyen, az maximálisan érvényesüljön. A fúziós zenét én így képzelem el: a tanulás és a gyakorlás jelentik az alapot, amire minden, ami hat rám, rárakódik. Nagy tróger vagyok, imádom az éjszakát, de a gyakorlást még az éjszakánál is jobban. Ma is felkeltem, és utána nagybőgőztem, hegedültem. Tátrai Tibor miatt gyakorol mindenki. Mert Tibusz gyakorol. És ha Tibusz gyakorol, akkor itt mindenkinek gyakorolnia kell. Ő az etalon.
Több évig énekeltél külföldön. Most már csak magyarul énekelsz?
Igen. Régen, amikor „soulflashben” voltam, az ’50-es évek soulja magával ragadott. Akkor angolul is énekeltem. Nagy hatással volt rám Otis Redding, Wilson Pickett, Marvin Gaye, Sam and Dave. Csomó olyan banda volt, amit annyira imádtam, hogy úgy éreztem, muszáj kipróbálni. Nem csupán a zenét. Beszélek angolul, úgyhogy értem is, amit énekelek. Egyébként németül is jól beszélek. Nagyon sokat jártam külföldre, a ’80-as évek vége óta folyamatosan. Amerikába is gyakran megyek. Viszont az anyanyelvem a magyar. Ezért a Rackával soha nem éneklünk angolul, legfeljebb konferálunk. Algírtól Texasig, akárhol vagyunk.
Egyszer azt mondtad, „nem halhatok úgy meg, hogy csak használtam, amit kaptam”. Mire vágysz még?
Itt a használat szó, az fontos. Köszönöm szépen, én már mindent megkaptam az élettől. Ez nem azt jelenti, hogy milliárdos vagyok, nálam sincs kolbászból a kerítés. Nyilván vannak nehézségek, de nagyon élvezem az életet.
Szeretnél milliárdos lenni?
Az összes milliárdos ismerősöm és barátom sokkal nagyobb bajban van, mint én. Nagyon sajnálom őket. Sokkal boldogabb vagyok, amikor nyáron, a szezonban koncertet adunk koncert hátán. A szezonon kívül sessionzenészként muzsikálhatok. Az meg arról szól, hogy a bennem lévő zenét más zenéjére alkalmazom, miközben a gondolatiságát maximálisan tiszteletben tartom. Fontos, hogy ne hősködjek, csak azt csináljam, amit a másik akar. Mindez alázatra nevel, jó a munka. És még jobb utána bulizni egyet, élőben, közösen zenélni. Hála Istennek, nem az enyém az egyetlen jó zenekar Magyarországon. Nagyon tehetséges a magyar nép, millió jó banda van.
Számodra mit jelent a zeneipar?
Szerintem az Woodstock után, 1974 körül kezdett megépülni. A vietnami háború, a külpolitikai helyzethez köthető tiltások után. Az üzletemberek akkor jöttek rá, milyen óriási üzlet rejlik ebben az ágazatban. Én is itt, Magyarországon a zenéből élek annak ellenére, hogy igazából nem tartom magam a zeneipar részének. Az általa nyújtott előnyöket ugyanis nem szeretem elfogadni. Nem akarok olyan fesztiválon játszani, ahol egy másik zenekar egy másik színpadról áthallatszik. Ezzel a saját muzsikámat degradálnám eldobható termékké. Ha színpadon játszom, azt a közönségnek maximális minőségben akarom átadni. Persze egy csomó csodálatos zenész barátom a zeneipar részeként szerez és ad ki lemezeket. Itt van nagy példaképem: Jimi Hendrix. Miatta van zeneipar. Úgy játszott a színpadon, hogy az emberek egyszerűen meg akarták hallgatni. Ezért vásárolták meg a lemezeit. Tehát igazából nincs a zeneiparral semmi bajom, csak én nem vagyok annyira alkalmas minden részére.
Mire vágysz jobban? Zenélésre vagy zenekarozásra?
Zenekarozásra. Vagyis semmi mást nem vagyok hajlandó csinálni, csak zenekart. Szóló műfajban nem indulnék. Ha nem muszáj, egyedül nem is állok fel színpadra. Szezonon kívül nagyon szívesen csapódom vendégelőadóként más zenészek lemezeihez. Akár haveri alapon.
Mi várható most ősztől tavaszig? Vannak már tervek?
Nagyon remélem, hogy a Negál zenekarral fogok együtt muzsikálni. Ez az egyik olyan fiatal zenekar, amit imádok. Nagyon jók: igazi véres rock and rollt játszanak hihetetlen módon. Többször voltam már velük zenélni, és mondhatom, rendesen letépték a számat. Szeretem, ha letépik a számat zenélés közben. Szétherfliztem magam. Ha ők kiállnak a színpadra, ott nincs kegyelem. Én is így muzsikálok. A generációs különbség ellenére ugyanazzal a kegyetlen elszántsággal mennek ki a színpadra, amit a legjobban szeretek.
Tóth Kata
