Új játszótér Kőérberek-Tóvárosban, megújul a Nagykikinda.
Új játszóteret alakítanak ki a Kőérberek-Tóváros lakónegyedben a tó partjához közel, mintegy ezer négyzetméteren, az önkormányzat beruházásában. A területen elkülönülten, de egységet alkotva készül játszóhely a kisebb (2–10 éves) és a nagyobb (8–14 éves és a fölötti) korosztály számára. Létrehoznak egy nagy homokozót, lesznek különböző mászóeszközök, rugós játékok és hinták, a pihenést padok és ülőkék szolgálják majd, és ivókutat is kihelyeznek. A területen belül tíz új fát telepítenek, több mint 230 négyzetméterre kerülnek cserjék és évelők, a fennmaradó részen pedig gyepszőnyeges pihenő területet alakítanak ki. A növényfelületekhez automata öntözőrendszert építenek ki. A kivitelezés a tervek szerint március és június között zajlik majd le.
Ugyanebben az időszakban korszerűsíti az ökormányzat a Nagykikinda játszóteret is. A régi, rossz állapotú, elavult eszközöket elbontják, helyükre hét új és öt felújított játszóeszköz kerül ütéscsillapító burkolatokkal körülvéve. Megújulnak a járdák, lesznek új padok és hulladékgyűjtők, kihelyeznek piknikasztalt, ivókutat és párakaput is. A zöldfelületi munkák során tizenkét fát telepítenek, több mint 300 négyzetméteren alakítanak ki cserje- és évelőfelületet, valamint gyepes pihenőterületet automata öntözőrendszerrel.
Felújítják a rossz állapotú sportpályát is: új burkolattal és kerítéssel, kosárpalánkkal, kis focikapuval látják el, és lesz két pingpongasztal.