Tiltakoznak a kerületi pedagógusok is.
A január 31-i, több mint 25 ezer résztvevővel megtartott pedagógussztrájk után a kormány egy február 11-i rendelettel ellehetetlenítette a tanárok munkabeszüntetését, ezért számos iskolában a polgári engedetlenséget választották a tiltakozás formájának. A Szent László Gimnáziumból indult a kezdeményezés, hogy a tanárok egy-egy napon ne vegyék fel a munkát, amihez egyre több közép- és általános iskola pedagógusai csatlakoztak, olykor teljes tantestületek. Budapest után vidéken is megkezdődött a tiltakozás, és néhány magán-, illetve egyházi intézmény tanárai is kiálltak az „A sztrájk alapjog!” jelmondattal meghirdetett mozgalom mellett. A polgári engedetlenséghez több újbudai oktatási intézmény dolgozói is csatlakoztak, köztük a Gárdonyi Géza Általános Iskola 19 pedagógusa, és február 22-én a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium 30 tanára és nevelési-oktatási munkát segítő alkalmazottja. A bethlenes pedagógusok közleménye szerint a figyelemfelkeltő akcióban való részvételről önállóan, egyenként, jogtudatos állampolgárként döntöttek, és vállalják annak következményeit. Hasonlóan a többi résztvevőhöz hangsúlyozták: az akció nem irányult kollégáik, az iskola vezetősége vagy a tankerület ellen. És főleg nem irányult tanítványaik ellen, sőt: az ő érdekeiket is szem előtt tartva cselekedtek.