A Gellért-hegy Újbuda idegenforgalmának sűrűn látogatott helyszíne az év minden szakában. Bár úgy tűnik, hogy „csupán” egy szép közparkról van szó, olyan őshonos növényzet is megtalálható itt, amely miatt a terület országos természetvédelem alatt áll a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében.
Magyarországon kizárólag a Gellért-hegyen él meg a sárgás habszegfű, a botanikusok próbálkozásai ellenére máshol nem maradt meg. Közvetlen szomszédja a fokozottan védett csikófark, amely kétlaki: hím- és nőivarú virágai külön egyedeken fejlődnek. Mivel a növény szélbeporzású, ide csak a „lányok” költöztek, a „fiúk” ott laknak, ahonnan a szél fúj, vagyis a Sas-hegyen. Egy délutáni sétán azonban ezeket kisebb eséllyel tudjuk megcsodálni, mint a nemesített virágokkal beültetett ágyásokat, hiszen a sziklás hegyoldalban bújtak meg. Ennek oka nem pusztán személyes igényeikben keresendő, hanem a Gellért-hegy évszázadok óta tartó emberi hasznosításában is.
Szőlőtermesztéssel már az 1200-as években foglalkoztak a déli lejtőkön, majd a törökök ültettek itt gyümölcsfákat, például fügét. Ebben az időben a hegytetőn fellegvár állt, utána a helyén csillagvizsgáló működött, az 1848–49-es szabadságharc leverését követően pedig az osztrákok megépítették a Citadellát, amely később a főváros közkedvelt látványossága és kirándulási célpontja lett (jelenleg felújítás alatt áll).
A Gellért-hegyre a történelmi mementók miatt is érdemes kilátogatni, de olyan dolgokra is felfigyelhetünk, hogy nincs mindenhol lekaszálva a fű és a mezei virágok. – Méhlegelőket hagynak, hogy ne járjunk úgy, ahogy Kína egyes területein, ahol embereknek kell beporozni a gyümölcsfákat – mondta Mocsári Vazul, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálat-vezetője. A vegyszerezés és a nagyüzemi mezőgazdasági módszerek következtében eltűntek a méhek, pedig ha nincs beporzás, nincs termés, ha nincs termés, nincs mit enni, vagyis az emberiség léte múlik a beporzókon.
Azon túl tehát, hogy gyönyörű panoráma tárul elénk a hegyről – ami 235 méteres magasságával földrajzi értelemben domb –, és túl azon, hogy árnyat adó fái alatt jólesik a séta, a Gellért-hegy menedékhely a természet számára. Itt megélnek a madarak, mókusok, gyíkok, rovarok, és itt-ott felbukkan az őshonos növényzet is. Az ember felelőssége pedig az, hogy ha már (ki)használja a területet, vigyázzon arra is, ami már előtte is ott volt.
