Újbuda tele van szebbnél szebb, érdekesebbnél érdekesebb szobrokkal. Néhányat közülük bemutattunk az ÚjbudaTV-ben, és az újságban is sorra kerülnek. Elsőként Kerényi Jenő Anya gyermekével szobrát néztük meg Csuhai István kritikussal, aki évek óta vezet egy nagyon érdekes és szórakoztató blogot csuhai.com címen a köztéri szobrokról. Kerényi Jenő (1908–1975) egy időben a XI. kerületi, gellérthegyi műteremházban élt, talán máig legismertebb alkotása pedig az Osztapenko-szobor volt a Balaton felé vezető autópálya elején. Bár ez a mű mára a Szoborparkba került, egykori elhelyezkedése, monumentalitása miatt sokaknak emlékezetes maradt.
Kerényi sokfélét alkotott. Az egyik legnevesebb magyar műkritikus, Rózsa Gyula azt mondta róla, hogy ő a 20. század egyik legjelentősebb magyar szobrásza, akiről méltatlanul keveset tudunk. Kicsit pótolni próbáljuk a hiányosságokat, és vezetőnket arra kértük, segítsen nekünk válaszolni arra a kérdésre, miért is szép például Kerényinek a Petőfi híd budai lábánál található alkotása. Kerényi vagy harminc anya gyermekével szobrot, plasztikát készített, de jó pár politikai jellegű művet is, van köztük egy Tanácsköztársaság emlékmű is. Először erről beszélt Csuhai István.
– A szocreál után, a ’60-as évek elejére kialakult egy „kontingens”, amelybe 20-30 szobrász tartozott, aki előnyben részesült a pályázatokon, bizonyos munkák megszerzésénél. Akad pár szobrász, nem sok, de öt-hat biztosan, akinek az ország szinte minden városában áll valamilyen műve. Hiszen nagyjából mindig ugyanazok nyertek. Ennek az volt az ára, hogy öt-hat évenként el kellett vállalniuk egy munkásmozgalmi emlékművet. De ezen túlmenően elég nagy szabadságot élveztek – emelte ki a kritikus.
Milyen szobrász volt Kerényi?
Kerényi az én megítélésem szerint a legeslegelső vonalba tartozik. Talán Somogyi József nevét tudnám mellette említeni. Mondhatjuk tehát, hogy szerencsére alkothatott, készíthetett más, kevésbé politikus, azaz maradandóbb alkotásokat is. Ez az Anya és gyermeke első verzióban 1971-ben került a nyilvánosság elé – nem Újbudán, még csak nem is Budapesten, sőt, nem is Magyarországon. Moszkvában állt a magyar kulturális intézet kertjében. Az itteni verzió 1980-ban, már a művész halála után került Újbudára, eredetileg a Petőfi híd másik oldalára. (A háború előtt egy haditengerészeti emlékművet képzeltek el a Horthy Miklós híd, a mai Petőfi híd hídfőjéhez.) Aztán évekkel később, amikor ott épitkezni kezdtek, ide került át ez a szobor.
Egyszer azt mondta, egy szobor csak akkor lehet „jó”, ha sokan látják, szembesülnek vele. Eszerint ez ideális helyszín, hiszen az iroda- és egyetemi épületek miatt elég sokan járnak errefelé…
Így van. Ráadásul ez igazán jó konstrukció, egybe sűríti az összes jellegzetességet, amit Kerényiben szeretünk. Ezeket a hatalmas, dromedár nőket, akiket ő nagyon szívesen formált. Rengeteg női szobra van, akttól ülőig, fekvőtől állóig, ezen belül anya és gyermeke is van jó pár.
Egy szobornál nem sértő azt mondani egy hölgyre, hogy „van benne anyag”.
Van benne anyag, és ez nagyon jó. Ha megnézzük ezeket a lábakat, egészen fantasztikus az az erő, amit sugároznak, ahogy a kéz is, ami a kisgyereknek az oldalánál van. Egyáltalán a testtartás, az egésznek a tagolása izgalmas. Kerényi nőalakjaira abszolút jellemző ez a széles tompor, ez a kidudorodó alsó test. Ez nem álló, hanem ülő szobor, megtörik a test, de érzékeljük benne a monumentalitást, ami mégsem olyan, hogy agyonnyomna bennünket.
Azért jókora asszonyt formált meg…
Úgy nagyon nagy a szobor, hogy közben teljesen emberléptékű marad.
Az nem furcsa, hogy az anya nem néz a gyermekére? Ha a valóságban itt ülne a játszótéren, akkor valószínűleg ránéz és rámosolyog a babájára. A szobron viszont elnéz fölötte. Mintha távol akarna lenni.
Igaz. Mégis van az egészben valami kifejezése annak, hogy a lemondás vagy nemtörődömség mellett szeretetteljes a kapcsolatuk. A szobornak különben van egy titka. Ha oldalról fényképezzük vagy nézzük, akkor egy geometrikus konstrukció, egy nagy ülő alakban egy kis ülő alak, de ha szemből nézzük meg, akkor látszik a trükk, az igazi szobrászati találmány, amitől ez egészen különleges. A kisbaba nem szimmetrikusan és pontosan a tengelyen van, hanem ki van ebből a tengelyből mozdítva. És ettől az egész konstrukció megmozdul valahogy.
Mint a blogjából a csuhai.comról kiderül, még egy érdekessége akad ennek
a szobornak…
Érdemes a háta mögé sétálni, és megnézni a hátfelületét. Különösen, ha oldalról süti a nap, akkor látszik az a különlegesen kialakított, igen érdekes textúra, ami szintén jellemző sok Kerényi-alkotásra. Az egyenetlen felületen egészen izgalmasan törik meg a fény. Nagyon sokáig lehet benne gyönyörködni.
Dési János
